A harmadik Csorvás - Csorvási történetek

A város mezőgazdaságból származó jövedelmében egyre kisebb rész származott a puszta használatából. A város határában történt vízszabályozások eredményeként a szántóföld területe ötven év alatt kétszeresére nőtt. Ugyanakkor Csorváson fokozatosan csökkent az a földterület, amelynek használatából a városnak közvetlen vagy közvetett jövedelme száramzott. Az 1853. évi úrbéri pátens végrehajtása során a volt jobbágyok tulajdonába került a város által addig bérelt közlegelő, a 11.000 holdból 3.500 hold maradt haszonélvezeti joggal a városnak. (2)

A római katolikus egyház orosházi plébániájának anyakönyvei tanusítják, hogy Csorváson a népesség növekedésének a be- és kiköltözés mellett másik jelentős forrása volt a születés és halálozás közti különbség a születés javára. 1849-ben öt személy halálának és 12 újszülött keresztelésének bejegyzése szerepel az anyakönyvben. 1850-ben 19 keresztelő volt csorvási szülőktől bejegyezve, Csorvásról halott nincs bejegyezve. Más évek anyakönyvei hasonló arányokat mutatnak. (7)

A népesség ily módon történő alakulásából következett az iskoláskorú gyermekek növekvő száma, s ezzel együtt nőtt az iskola szükségessége. Ha iskoláskorúnak tekintjük a gyermeket 6-tól 12 éves koráig, ahogyan ezt az elemi oktatásról szóló 1848. évi törvényjavaslatban a tankötelezettség bekvezetése is szerepelt, azonban erre törvény csak 1868-ban született. 1854-ben elrendelték a fenti korú gyermekek iskolába járatását, azonban nem rendelték el ehhez iskolák építését. A tárgyalt korban a szülők akarata és az iskolába járás lehetősége volta döntő, jár e iskolába a gyermek vagy sem. Hogy Csorvás pusztán a szülők akarata jóval előtte járt az iskolába járás lehetőségének, arra következtetni lehet abból, hogy a község megalakulása utáni első létesítmény iskola volt. Széles összefogással a református egyház által alapított iskola már 1859 őszén tanulókat fogadott. (9)

Ilyen volt a közbiztonság fenntatása és ellenőrzése. Az adóztatás mellet ez volt a tárgyalt korban a hatóságok legfontosabb feladata. A szabadságharc leverése utáni években a megtorlás elől rejtőző "szökött katonák" körözésére kiadott körlevél volt a leggyakoribb "ügyirat". Havonta jelentést kellett tenni a "felettes hatósághoz" községektől a nagyváradi kerület főnökéig.

"A közbiztonság állapota veszedelmes, különösen a mellékes utakon és a pusztákon", jelentette a csabai járás főszolgabírája a Megyehatósághoz. A járásban lévő gerendási, csorvási és kondorosi puszta gyakran volt rablótámadások színhelye. Gyakran szerveztek őrjáratot kisebb-nagyobb terület ellenőrzésére és a "gonosztévők üldözése és elfogása" céljával. Az 1850-es évek elején egész Arad-Békés-Csanád megye, más alkalommal Békés-Csanád-Csongrád megye területét átfogó, a nagyváradi kerületi főnök által elrendelt "őrjáratokat" tartottak, amelyek körvadászathoz hasonló módon voltak megszervezve. A "zárás", azaz a különböző irányokból a kör közepe felé haladó őrjáratok találkozóhelyét előre kijelölve a megyehatároktól azonos időben indulva meghatározott, egymáshoz csatlakozó területet "cirkálva mind a városokban, mind vidéken, földeken, csárdákban, tanyákon és a gonosztévők egyéb búvóhelyein, különösen a kocsmák és a

Az őrjáratok közül kiemelve Csaba kömyékére és Arad, Békés és Csanád megyék területére szervezett őrjáratokat, példáját látjuk annak, hogy milyen módon igyekeztek a felsőbb hatóságok fenntartani és ellenőrizni a közbiztonságot. A csabai főszolgabíró Csaba környékén ellenőrzésére négy őrjárat szervezését rendelte el. Mindegyik számára kijelölték azt az útvonalat, amely mentén cirkálva ellenőrizniük kellett a megjelölt helyeket. A Csorvási Csárda a "a 2. Megyeri korcsmai őrjárat" útirányába volt bejelölve. (11) A négy őrjárat által ellnőrzött terület Doboztól-Csorvásig, Szentmiklóstól-Kigyósig terjedt, összesen 14 kocsmát, 7 majort, 14 tanyát, három malmot és környéküket, valamint Csaba belső területét ellenőrizték. Hat gyanús személyt fogtak le, köztük "Tóth Márton csavargót" a Csorvási csárdában. Az Arad, Békés, Csanád megyék egész területére kiterjedő ellenőrzésből Békés megye három őrjárattal vett részt. A szarvasi csendbiztos vezetésével Szarvasról induló őrjárat Szénás, Kiscsákó, Csorváson át a Gerendási csárda, onnan Apáca, Bodzás útvonalon "jobbra-balra cirkálva" estére ért Meggyesre az Összes őrjárat közös találkozásának színhelyére. Az orosházi csendbiztos által vezetett őrjárat Orosházáról indulva Bánfalva, Szentetornya, Földvár, Kaszaper, Szőlős, Bánkúton át ért este Meggyesre. A csabai csendbiztos Békés megye területét a Kőrösig felfogva Gyoma, Mezőberény, Békés, Csaba, Gyula, Kígyós útvonalon vezetett őrjárattal ért Meggyesre . (12)

Ha figyelembe vesszük, hogy ezeket az akciókat a legszigorúbb titoktartással szervezték, csak az abban résztvevők tudhattak róla annyit, amennyi az ő feladatához tartozott, a helyi hatóságokat sem volt szabad még értesíteni sem az ellenőrzésről. Láthatjuk azt a bizalmatlanságot, amelyet a felsőbb hatóságok viseltek a helyi szervek iránt, gyanítva, hogy az üldözöttekkel szimpatizálva bújtatják azokat. Ezt a gyanút az is táplálta, hogy a körözésekre csak akkor kaptak tárgyszerű hasznos jelentést, ha a körözött közismert rablógyilkos vagy utonálló rablóbanda tagja volt.

Ez a helyzet az ötvenes évek második feléhez érve megváltozott. A szabadságharc leverése utáni politikai jellegű üldözés általános és kiemelt szerepe fokozatosan egyedi esetekké szűkült, a valóságos bűncselekmények üldözésében mind nagyobb szerepet kaptak a helyi hatóságok. A hatáskörükbe tartozó terület közbiztonságért való felelősség mind nagyobb területre terjedt, kisebb "szabálysértéseket" helyben bűntettek, nagyobb bűncselekmények vizsgálatában tanúkihallgatásokat végeztek stb. A közbiztonság ellenőrzése és fenntartása céljával a felsőbb hatóságok különféle rendelkezéseket adtak ki, amelyek végrehajtása, vagy abban való részvételük növelte feladataikat. A megyehatóság például elrendelte a csárdák vizsgálatát és osztályokba sorolását. Az első osztályba azokat kellett besorolni, amelyek tovább működhettek, épületük használható, a kocsmáros megbízható, a környéken lakóknak és az arra utazóknak szükségük van a szolgálataira, szállást, ellátást tudnak adni. A Csorvási csárda ebbe az osztályba nyert besorolást. Második osztályba a korlátozottan működtethető csárdák kerültek. (Az italmérés betiltandó, csak meghatározott alkalommal és időre engedélyezhető, a kocsmáros megbízhatósága kétséges, épülete javítást kíván stb.) A harmadik osztályba sorolt csárdákat meg kellett szüntetni. (Egészen félreeső, gyanús emberek gyülekezőhelye, épületei használhatatlanok, lebontandók stb.) (13)

A csabai járás főszolgabírája szerint azért is szükséges a puszta önálló községgé alakítása és saját községi elöljáróság létrehozása, hogy "a nagy számú cseléd és napszámos népség minden tekintetben kellő felügyelet alatt lehessen, hogy a csaknem naponta előforduló polgári és büntetőbírói idézések, tanuberendelések, telekkönyvi és más határozatok folyamatos kézbesítése, a visszaélések megbüntethetősége helyben lévő felügyelő testület által kellően gyakoroltathassanak." (15)

A fenti "szervezéstörténet" azt mutatja, hogy Csorvás mint puszta "nem lelé helyét" a különböző igazgatási szervek kialakuló rendszerében.

A csabai főszolgabíró jelentést kért az adóhivataltól "a földbecslési munkálatok nyomán elrendelt 16%-os földadó mikénti kivetése és beszedése iránt. A következő nehézségek akadtak" , írja jelentésében az adópénztár vezetője:

Csorvás pusztán ugyanis mindkét fenti "nehézség" megvolt. A "birtok állás" változása eladás, öröklés, birtokcsere következtében folyamatos volt. Egyrészt a Gyulán is és Csorváson is földdel bírok közötti birtokcsere útján "átvették" és "összehozták" egy határba, ahol lehetett egymás mellé a két határban fekvő földet. Öröklés útján is osztódott a birtok, változott a tulajdonos. Folyamatos volt különösen a csabaiak és orosháziak földvásárlása. Azok a gyulai birtokosok, akiknek Gyulán és Csorváson is volt földjük és Gyulán akartak egy gazdaságot, azok eladták a csorvási birtokot és Gyulán vettek, ha lehetett az ottani mellett földet. Az a "nehézség", amely végül a puszta községgé alakulásához vezetett a Harruckern család csorvási birtokának adóztatásában keletkezett. Az 1853 júniusában kiadott fentebb említett rendelet megelenése előtt közvetlenül a gyulai adópénztárnál fizette az adót a birtok tulajdonosa. Birtoka volt a családnak Gyulán, Eperjesen, Kígyóson és több más helységben is, mint adóközség valamennyinek az adóját "egyenesen, közvetlenül" Gyulán fizette. Az 1853. júniusban kiadott rendelet szerint a kataszteri elvnek megfelelően minden birtokosnak annál az adópénztári hivatalnál kell fizetnie a földadót, amelyiknek a működési körében a birtok fekszik. Ott történik a birtok utáni adó kivetése és beszedése. A földadó kataszteri tiszta jövedelme utáni adófizetésre való áttéréskor 1853. júniusában az előbbi rendelkezésnek megfelelően a csabai adópénztári hivatal a működési körében fekvő csorvási grófi birtokra is kivetette az adót. Ugyanakkor a gyulai adópénztári hivatal a korábbi gyakorlat szerint adóztatta a birtokot. (20)

Ugyanebben az évben történt a Harruckern család csorvási birtokának az örökösök közötti felosztása. A birtok 77%-át birtokába vevő báró Wenckheim és gróf Stockhammer tiltakoztak a kettős adóztatás ellen. A tiltakozásuk nyomán elindított vizsgálat során Gyula, Csaba elöljárósága, a gyulai és csabai adópénztári hivatal, a gyulai, csabai járás főszolgabírája, a Békés-Csanádi Megyehatóság, a nagyváradi kerület főnöke és a kerület vizsgálati osztálya foglalkozott az üggyel s végül mindenütt azt a következtetést vonták le, hogy hasonló esetek elekrülése céljából Csorvás pusztát önálló adóközösséggé kell alakítani és a csabai adópénztári hivatalhoz kell csatolni. Erre vonatkozó javaslatot a Csorvás pusztát Magyar Gyula határrészeként hatáskörében tartó Magyar Gyula elöljárósága nevében a város főbírája fogalmazta meg és terjesztette megyehatóság elé 1855. augusztus 8-án. (21)

Az önálló községgé alakulás engedélyezése, illetve elrendelése a megyehatóság hatáskörébe tartozott, azonban szüksége volt a Nagyváradi Kerületi Helytartóság állásfoglalására. 1855. december 22-én kelt határozatában a helytartóság kimondta, hogy Csorvás puszta alakuljon át adóközséggé. (22)

Ettől kezdve gyorsan haladt a községgé alakítás előkészítése. Az aradi felszólamlásokat (bejelentéseket) vizsgáló biztos 1856. január 18-án kelt átiratában értesíti a csabai főszolgabírót, hogy a községgé alakítás előmunkálatok elvégzését teszi szükségessé. Kéri, hogy e munkálatokat "legfeljebb 14 nap alatt készítsék el, ellenkező esetben a munkálatokban keletkező hiány miatti szigorú felelősség nevezetteket terheli". (23) Az Aradi Kerületi Adóbizottmány 1856. május 13-án elrendelte a gyulai és csabai adópénztári hivataloknál a puszta adóközséggé alakításához szükséges munkálatok elvégzését. (24) Május 20-án az aradi felsz. biztos értesíti a csabai járás főszolgabírját, hogy az érdekeltek közül nevezze ki a választmányt, hogy velük a szükséges munkálatokat "mielőbb elvégezhessük".(25) A főszolgabíró már június 8-án megküldte a héttagú választmány névsorát. Nevük megjelenítését indokolja, hogy ők voltak Csorvás puszta községgé alakításának "kivitelezői". A választmány tagjai: Menyhárt Mihály, Gremsperger János, Fiedor Ignác, Tövisháti Ferenc, Dékány István, Szabados János, Radovics Koszta. (26)

A puszta községgé alakításának előkészítése a község határának pontos megállapításával kezdődött. Ez a határ körüljárásával, "helyszineléssel" történt, amelyben részt kellett venni a szomszéd község képviselőjének is. Ellenőrizték a határjeleket. Ezek a határegyenesek találkozásánál emelt dombok voltak, közepébe helyezett oszloppal. Természetes jelként élő fa, vízfolyás (Hajdúvölgy), határút, árok stb. A határjárásról jegyzőkönyv készült, amelyet a résztvevők aláírásukkal hitelesítettek.

Dűlőről-dűlőre haladva ellenőrizni kellett a telekkönyvben jegyzett művelési ágak meglétét (szántó, rét, legelő, erdő, szőlő, nádas, út). Ahol változást láttak, pl. legelő helyett szántót, elszántással szűkített utat stb. felmérés után jegyzőkönyvbe vették. Ezek a munkálatok napokig tartottak. Gondoskodni kellett a "hivatalos

kiküldöttek" részére szállásról, ellátásról, szállításukról. A munkálatokat irányító Aradról kiküldött mérnök által jelzett igény - "Tiszta bútorral ellátott állandó lakás mind a tekintetes felügyelő úr, mind nekünk egymás közelébe" - teljesítése nem volt könnyű a pusztán. A "nekünk" a földmérő mérnököt, a közreműködő, jelzőkarókat, mérőláncot stb. kezelő személyeket jelentette.

1856. szeptember 17-én tanácskozást tartottak az átalakításban érdekelt a csabai és gyulai járás főszolgabírái, Csaba és Magyar Gyula főbírói, valamint a csorvási földbirtokosok, közöttük a Wenckheim-birtok képviselője. A tanácskozást a csabai járás főszolgabírója hívta össze. "A megyehatóság rendelkezésének a végrehajtásával kapcsolatos dolgok egyetérő számbavétele céljával, hogy semmi fennakadás közbe ne jöjjék." Valószínű, hogy a Gyulától való elszakadást ellenzőknek szánta azt a megállapítást, hogy "az illető csorvási birtokosok és az érdekelt hivatalok ajánlatára és közbenjárására keletkezett a megyehatóság rendelkezése." Azaz nem valami féle hatósági önkény érvényesül a puszta községgé alakításában.

Előterjesztésében felsorolja azokat a körülményeket, okokat, amelyek szükségessé teszik az átalakítást. Túlmegy az adózás-centrikus határozatokon, számos példával bizonyítja, hogy "nem csak az adóügyek, hanem a községet érintő valamennyi közügy az új község hatáskörébe adandó és ez szükségessé teszi, hogy önálló községi elöljáróságot nevezzenek ki ezek intézésére."

A tanácskozás résztvevői "minden tekintetben" egyetértve az előterjesztéssel, meghozták a község kialakításának mikentjére vonatkozó első határozatot:

Mivel semmi közhelyiség nem létezik, "középület létesítésére vonatkozó előterjesztését november 1-én beterjeszti", kéri "figyelemre méltatni". (29)

Valószínűleg figyelemre méltatták, mert 1857. június elsején jelenti, hogy "Csorvás község Elöljárósága állandó hivatalában megkezdte működését." Bírónak idős Paraszka Jánost nevezték ki. Mint az új község első bírója, megilleti személyéről szólni. Bírói tisztség betöltésére való alkalmasságát bizonyífja, hogy Magyar Gyula és Német Gyula által 1849-ben alapított Paraszttanács vezetője, Magyar Gyula fobírója Paraszka János volt. Főbírói tisztéről 1852-ben mondott le. Ez alkalommal a megyefőnök utasította a gyulai járás főszolgabíróját: "Értesítse folyamodót, hogy eddigi hivatalkodásában tantisított szorgalmának és hűségének elismerése mellet a bírói hivataltól felmentik". (30) Gyulán 2 6/8 sessio, azaz 154 hold földje volt (1200 négyszögöl). Csorváson a csabai határdűlőben pedig 47 hold.

Az első jegyző Putics János, akinek személyéről és működéséről a következő fejezetben fogunk bővebben szólni.

Az új község hamar beilleszkedett a csabai járás községeinek sorába. A főszolgabíró már november 23-án körlevelet küldött "mindnyája községek érdemes előljáróinak" tudomására adva, hogy "Csorváson önálló politikai és adóközség alakíttatván a hivatalos levelek és körlevelek továbbítása Csabáról mindig Orosházára, onnan Bánfalvára, onnan Csorvásra lesznek küldendők, s így Csorvás juttatja Csabára a hivatalhoz vissza." (31) Csorvás elöljárói számára ez előnyös helyzet volt, mert mindig tudták, hogy az adott ügyben mit jelentett Bánfalva és Orosháza. A főszolgabíró a csorvási birtokosok anyagi hozzájárulását kérte a községi elöljáróság működéséhez szükséges épület, berendezés, működési költség fedezéséhez. A válasz a nagyobb birtokosok részéről kedvező volt. Tájékoztatást kértek arról, hogy milyen összegre van szükség a hivatal felállításához, indítványozták "bizonyos átalányra szóló megállapodást" a folyamatos évi költséghez való hozzájárulást illetően. Közölték, hogy a jegyző "rövid időre egy tanyaépületben kaphat szállást", de meghatározott időre meg kell épülnie a jegyzői laknak. (32)

A községi elöljáróság működési feltételeinek megteremtése mellett nagy jelentősége volt az anyaközség Magyar Gyula és Csorvás község közötti vagyonmegosztásának. Az ebben keletkező bonyodalmak sokat ártottak a köztük lévő tivábbi kapcsolatnak.

Ugyanebben az időben történt Magyar és Német Gyula és a gróf Wenckheim család között megkötött "örökegyesség" alapján a legelő elkülönítés és a tagosítás. A földesurat illető földből 1732 hold a lakosság földjei közé ékelődve kisebb nagyobb parcellákban volt. Elkülönítésük lehetetlen volt. A gyulai határban lévő közlegelő területe annyira lecsökkent, hogy ha abból leszakítják az 1732 holdat, alig marad a városnak közlegelője. Volt viszont Csorváson 11 ezer hold közlegelő, ebből hasították ki egy tagban a földesúri járandóságot. A földesúri "illetmény" elkülönítése után került sor a község és a város közötti vagyonmegosztásban a közlegelő megosztására. Az egész megmaradt legelő Csorvás községé lett. Magyar Gyulának 3500 hold haszonélvezetül maradt a használatában. Használatát a város irányította. Csak Magyar Gyulai lakos kapott lehetőséget a legelőre szervezett gulyába, ménesbe állatát beadni. 1858-ban egy ökörcsordát, egy vegyes gulyát és egy vegyes ménest tartottak a csorvási legelőn. Egy pusztagazda és egy csősz "vigyázta, hogy a legelő csorvásiak által ne rongáltassék." (33)

A város a Csorváson lévő 116 hold szántóföldjét "emlékéül az elválásnak" Csorvás községnek adományozta. A csorvási elöljáróság nem fogadta el. Azt követelte, hogy az 1856-ban kötött örökegyesség szerint járó földet adja át a város. Az akkori egyesség rendezte a birtokviszonyokat, mennyi lesz a Csorváshoz tartozó föld.

A városnak azonban szüksége volt a földre. Ugyanis a város és a földesúr közötti örökegyesség végrehajtása alkalmával végrehajtott földrendezést felhasználta városi faiskola, új temetők létesítésére, zsellérföldek kiadására. Földhiánya keletkezett, s ennek megszüntetésére használta fel Csorvás Fövenyesen fekvő földjét.

A város pénzben kívánta kifizetni, a csorvási elöljáróság ezt nem fogadta el. A többszöri, megegyezést kereső tárgyalás kudarcot vallott, végül a megyehatóság azzal vette le napirendről, hogy az ügy bíróság elé tartozik Csorvás meg is indította a pert mint felperes. Tíz évig folyt a per. Történetének ismertetése meghaladja a fejezet lehetőségét.

A megalakult Csorvás község területéről a csabai járás főszolgabírójának 1857. október 20-i jelentése ad tájékoztatást:

Az utolsó birtokba helyezés október 17-én volt. Öt nap alatt dűlőre dűlőre haladva 21 dűlőben megtörtént a birtokba adás. Ezzel befejeződött a külterületi földrendezés, száz évre vetve meg az alapját a terület térszerkezetének. (36)

A bizottmány 1895 július 13-án jelent meg utoljára a csorvási határban. A kiszállás célja volt, hogy a "kiosztott egyéni birtokrészletekről készített új térképet és telekkönyvet a helyszínen eszközlendő próbamérések után - ha helyesnek találja - meghitelesítse" . A próbamérések megtörténtek. Az eredmény: "...meggyőződött arról a végrehajtó bizottmány, hogy a helyszíni kijelölés, s annak folytán teljesített bírói átadás helyesen történt, az új birtokállapotot előtüntető új térképet és telekkönyvet meghitelesítvén a feleknek ezen eredményt tudtul adta, s ez után a méltóságos volt földesuraság, s Gyula város közt létrejött barátságos egyesség tettleges végrehajtását teljesen befejezettnek nyilvánította." (37)

Befejezvén a külterületen tagosított birtokok átadását, a bizottmány áttért a belterülettel kapcsolatos kérdések tárgyalására. Az előterjesztett javaslat szerint a belső telkeknek, házhelyeknek a kijelölését kellett volna meghatároznia. A bizottmány azonban ezt nem találta még időszerűnek. Úgy ítélte meg, hogy "egy újonnan települt községnek mint Csorvás, belső elrendezése és az utcák, házhelyek elintézése a megyehatóság körébe tartozik." Ezért utasította a községi bírót, hogy ezzel forduljon a megyehatósághoz.

Egyébként a belterületi telkek kijelölésénél azt tartotta szükségesnek, hogy a község egész területét vegyék figyelembe és ahhoz viszonyítva állapítsák meg a kijelölendő belső telkek területét. Szerinte "minden sessio (egy egész telek 56 hold, 1200 négyszögöl holdanként) után egy-egy 1200 négyszögöles hold egyéni telket egyetemesen jelölni és kimutatni szükséges. Javasolja, hogy a belterület ekével körülvonalazott egész területét úgy jelöljék ki, hogy abba az uradalomnak két hold, a községház, templom, iskola, temető helyéül adományozott öt hold is benne legyen".

A házhelyek kiosztását sorhúzással kívánta végrehajtani. A községi bíró azt javasolta, hogy "barátságos megegyezéssel" legyen a kiosztás. A bizottmány elfogadta a javaslatot és megbízta a bírót javaslatának a kivitelezésével. A bizottmány következő ülésén a bíró bejelentette, hogy a volt javaslat megvalósíthatatlan, mert általában a község közepéhez legközelebb és az utca déli oldalán kívánják megkapni a házhelyet, mivel azok értékesebbek lesznek, mint a község szélein és az utcák északra néző oldalán.

A bizottmány módodította a község helyére vonatkozó mérnöki előterjesztést. Azt kifogásolták, hogy a falu kijelölt területén "egy emelkedett és házi telkek, utcák alakítására alkalmatlan domb vonul keresztül", ezért a falunak a tanyák felé eső legközelebbi keresztút vonaláig mozdítsák el. Ez a kifogásolt dombvonulat a későbbi Szucsu-birtoknak az a része lehetett, amely a mai Arany János utca vasút felőli végétől indulva, a mai utca vonalától nyugat felé távolodva a mai, illetve volt szőlők területén és a homokbányán áthaladva a mai temető mögött hagyta el a falu északi szélét. A későbbi házhelyosztások azonban erre a területre irányultak.

Az 1923-ban és később kiosztott házhelyek teljesen elfedték a régi Szucsu major helyét, amely a község e részének legkiemelkedőbb része volt.

Korabeli vonatkozó dokumentumok hiányában vagy nem ismeretében egyes dolgok ráutalásából lehet arra következtetni, hogy miért nem máshol, például a régi falu helyén vagy annak közelében jelölték ki a község helyét. Ennek több oka is lehetett. Egyik alighanem legdöntőbb ok az, hogy a határnak ez a rész volt már akkor a leglakottabb. A békési országúttól a csákói, kondorosi határig legelő volt még akkor a község területe. Másik ok lehetett, hogy a községet Csaba és Orosháza közötti lehető legrövidebb és közel egyenlő távolságban legyen. Olyan út korábban nem volt a pusztán, amely ennek a célnak megfelelt volna. Új út létesítésére volt szükség. Ennek munkálatai már 1858-ban folytak. A csabai járás főszolgabírója arról értesítette Csorvás község elöljáróit, hogy a megyehatóság helyben hagyta a községtelepítés jegyzőkönyvét, azonban "különösen utasítottatott, hogy a Csabáról Orosházára vezető út úgy Csorvás községén, mint egész határán a lehető legegyenesebb vonalban és 12 öl szélességben vitessék". (40)

Az is valószínű, sőt, biztos, hogy ekkor már ismert volt az Alföld-Fiumei Vasút építésének a terve, nyomvonala, hogy Szegedtől Csaba-Nagyvárad felé a csorvási határban Orosháza és Csaba között a lehető legrövidebb vonalon fog megépülni. Ekkor már folyt Gyula határában a vasút számára a földek kisajátítása. A közút mellett és vasúthoz közel telepítése a községnek valószínű szerepet játszott a község helyének kijelölésében.

A házhelyek kiosztása 1858/59-ben megkeződött. A lakóházak, középületek építése azonnal megindult. Az elöljáróság ezt azzal is segítette, hogy téglaverőket fogadott, szalmát, nádat vásárolt és gyűjtött, téglát égetett az építkezésekhez. 1858/59-ben 130 ezer, a következő három évben további 197 ezer tégla készült. A téglának alkalmas föld lelőhelye ismert volt már korábbi időből. 1848-ban Stojánovics Szilárd megbízást kapott Magyar Gyula tanácsától, hogy "tégla égetésére alkalmas helyet" keressen és jelöljön meg a gyulai belső határban és Csorvás pusztán. Stojánovics maga mellé vette Moldován Mojsza téglamestert és Csorváson a "külső csőszházhoz közel 10 hold alkalmatos földet kijelöltek és hantságokkal is kijegyezték." (41) Az elkészült téglából az elöljáróság 62 ezer darabot a református egyház által iskola építésére adományozott, 60 ezer darabot községháza építésére, a többit eladta, 1000 darabot 70 forintért.

Az új község gyors fejlődésnek indult. A következő tíz évben a lakosság száma közel háromszorosára nőtt. Az egykori puszta közepén megjelent harmadszor Csorvás község. Most, a következő november elsején lesz 138 éve, hogy egy tanya kapujára kiszögelték a táblát: "Csorvás Község Elöljárósága".

1. BML. IV. 1. e. jkv. 1858. júli. 8.

2. u. o. IV. B. 152. tű. jkv. 1858. márc. 4.

3. Mogyoróssy János: A wenckheimi Hurid család eredete és ivadékai Magyar honban. Gyula, 1894.

4. BML. iv. 1. e. jkv. 1858. júli. 14.

5. KSH. Magyarország községeinek és városainak népessége az 1850. 1857. és 1870-es években Bp. 1881.

6. BML. A. 101.b. 2. d.

7. uo. IV.B.426.

8. Az 1848/49. évi népképviseleti országgyűlés. Szerk. Beér János és Csizmadia Andor. Bp. 1954. in: Törvényjavaslat az elemi oktatásról.

9. Dr. Szentkereszty Tivadar: Békés vármegye népoktatásának története. Békéscsaba 1932.

10. BML. IV. B. 152. 283/1850.

11. uo. 156. a. 452/1853.

12. uo. 42/1851.

13. uo. 777/1853.

14. uo. 115/1852.

15. uo. b. 2373/1852.

16. BML. IV. B. 156. 3923/1853.

17. uo. 2442/1854.

18. uo. 3634/1853.

19. uo. 2435/1853.

20. uo. 1015/1856.

21. uo. 152. b. 7743/1853.

22. uo. 156. 3028/1855.

23. uo. 35/1856.

24. uo. 1015/1856.

25. uo. uo. május 20.

26. uo. uo. júni. 26.

27. uo. 5145/1856.

28. uo. 2178/1856.

29. uo. 2180/1856.

30. uo. 156.b. 5849/1852. ·

31. uo. 2188/1856.

32. uo. 8880/1856.

33. uo. 152. a.l. tü. jkv. 1858. júni. 26.

34. uo. 152.b. 8277/1857.

35. uo. n. 1. e. jkv. 1858. júli. 20.

36. uo. jkv. 1858. okt. 7.

37. uo. jkv. 1859. júli. 13.

38. uo. jkv. 1858. szept. 6.

39. uo. N. B. 38. cs. 1858. jan. 18.

40. BML. V. a.101.b.2. d.

41. uo. IV. B. 156. 38. CS.