A középkori falu és temploma - Csorvási történetek

Csorvási históriák
Csorvási históriák
Tartalomhoz ugrás
A középkori falu és temploma

Csorvás történetét elemezve árulkodó, hogy szomszédos Szentetornya faluval, illetve területén átfut a Mágocs-ér (ma már csatorna). Ismert, hogy a Szente és Mágocs nemzetség két testvér, Szenté és Mágocs nevéből keletkezett és szállásterületük Baranya megyében feküdt, ennek ellenére bizonyos, hogy Csorvás környékén is jelentős birtokokkal rendelkeztek (Nagymágocs település 30 km-re fekszik Csorvástól). Nem lehet véletlen, hogy a nemzetségből származó Kölesei Dénes fia András mester 1349-1356 között Békés vármegye ispánja volt (4. kép). Csorvás középkori elődjének helyét 1964-ben Kovalovszki Júlia és Dienes István határozta meg először régészeti terepbejárásuk során. A XIX-XX. századi Stojanovitsmajor területén, a Felső-Sas-halomnál fekvő lelőhelyen Árpád-kori és késő középkori településnyomokat figyeltek meg. Magára a lelőhelyre lényegesen korábban, 1870-ben Békés megye hajdana című munkájában már Haan Lajos felhívta a figyelmet: „A török berontása előtt Csorvás népes falu lehetett. A templom, sőt még az egyes házak nyomai is meglátszanak mindekkoráig. Hol a templom állott, a mostani falutól nyugatnak, Stajanovics Szilárd úr birtokán, még most is egész rakás téglák vannak s a földet ezek miatt alig lehet szántani. Mindezek oda mutatnak, hogy e falu nem oly rég pusztulhatott   el".
Az egykori faluról nemcsak leírások tudósítanak, hanem a területén fellelt számos régészeti tárgy is, így pl. az éremleletek. 1962-ben ezüstpénzek, döntően XV-XVI. századi erdélyi és lengyel érmek, 1974-ben pedig egy cserépedényben XVI. századi - a legkésőbbi veret 1593-ból való — magyar, cseh, német, lengyel, pénzek láttak napvilágot. A csorvási határ teljes területéről (222 lelőhely) gyűjtött leleteket 1972 óta a helyi Pados Pál és felesége, igen jelentős gyűjteményüket a szarvasi és a békéscsabai múzeumnak ajándékozták. A középkori falu helyét ők is Csorvástól északnyugatra, a belterület szélétől mintegy ezer méterre, az Orosháza felé vezető 47. sz. főútra merőlegesen, egy észak felé haladó dűlőút mentén közel 2,5 km hosszúnak és egy kilométert meghaladó szélességűnek jelölték. A sorozatos terepbejárások és a középkori templom ásatása során Szatmári Imre tisztázta, hogy a fent említett óriási terület ellenére a templomhely környékén három, területileg ugyan különálló, de mégis egységet alkotó régészeti lelőhely jelöli a középkori falu helyét, s a település az egész középkor folyamán egymáshoz közeli folyómedrek partjait foglalta el. Mivel a mai város határában nincs több középkori faluhely, biztos tehát, hogy itt volt a középkori Csorvás.
2006 októberében S. Turcsányi Ildikó a békési múzeum régésze vezetésével megelőző régészeti feltárás kezdődött - homokbánya bővítés miatt - a fentiekben említett Felső-Sas-halom lelőhelyen. A humuszolás után alapos terepszemle következett, melynek során hét régészeti objektumot figyeltek meg a szakemberek, melyek közül (1-5. számú) csupán sekély (10-30 cm) árkocska lelet nélküli részlete volt. így igazán sem korukat, sem rendszerüket nem lehetett tisztázni. A régészek által e terület keleti szélében húzott legutolsó, hetedik árok végében került elő a feltárás legfontosabb, 7. számú objektuma, egy, az északnyugati sarkában vöröses folttal jelzett, kívülről csatlakozó kemencével ellátott ház részlete. Négyszög alakú rábontás után egy félig földbe mélyített, lekerekített sarkú, szabálytalan négyszög alakú Árpád-kori gödör - vagy veremház tűnt elő, melynek tengelye megközelítően nyugat-keleti irányú volt. Mérete: 2,90-3,75 x 3,30-3,75 m. A legígéretesebb lelet, két friesachi pfennig éremképéből alkotott réz hamisítvány az 1230-as évekből (5. kép), melynek előoldala Bernhard karinthiai (1202—1256) herceg verete, hátoldala pedig Berthold aquileiai pátriárka (1218-1251) windischgrazi verete. V. Székely György szerint ilyen éremkép-párosításból származó utánveret eddig ismeretlen volt a kutatásban. Mivel az érem a padló legalsó rétegén került elő, majd az agyagtapasztást még többször megújítot­ták, a ház meglehetős biztonsággal a XIII. század első felére, közepére keltezhető.
Az 1964-ben Kovalovszki Júlia és Dienes István által végzett terepbejárás eredményeként meghatározták a középkori Csorvás faluhelyet. A területen azonban a középkori templom nyomait még nem sikerült megtalálniuk. Maga a közép­kori templom azonban már korábban sem volt ismeretlen. Megyénk monográfúsa, Karácsonyi János 1896-ban így ír: „Egyházának tégláit jórészben a h. m. vásárhelyiek hordták szét. Alapfalai e század elején egy méternyi magasságban még láthatók voltak a mai falutól nyugatra a Sztojanovics család mostani birtokán”. Egy 1733. évi forrás is megerősíti, hogy a templom romjait a hódmezővásárhelyi lakosok hordták szét. Igen becses leírást hagyott ránk helytörténeti krónikájában Grócz Béla (1843-1918) az újra alakult Csorvás 1874-től itt szolgáló első katolikus plébánosa, később váradi nagyprépost is: „Idős emberek, mint szemtanúk erről a következőket beszélik: A temp­lom terméskőből volt építve, melynek omladékából e sorok írója is hozott a helyszínéről egy darabot, úgy szinte egy márvány töredéket is, ami arra mutat, hogy legalább a szentély evvel volt kirakva. A falak e század elején még fönnálltak, de a környék lakói, főleg az orosháziak folyton bontogatták, míg végre az uraság elhordatta birkaistállója alapjába. Öz. Szabados János suhanc korában sokszor a falról lépett a ló hátára. Nagyságra kisebb volt a gyulai sz. Háromság-kápolnánál. Ajtaja nyugatnak, szentélye keletnek feküdt. Ablakai csak a déli oldalon voltak. Benne és kornyékén sok csontvázat s ezek között igen nagy arányúnkat ta­láltak. Ez adatok, nevezetesen a szilárd építkezési anyag s a keletfelé fordított szentély régi építésre, a kisded térfogat s az éjszaki falon hiányzó ablakok pedig határozottan a román stylra mutatnak, a miből építési ideje a 14. századnál későbbre nem tehető. Fekvése a je­lenlegi helységtől éj. nyugatra egy szép dombos helyen volt, hol az eke mai nap is nagyon sok kő, tégla s elvétve márványtörmeléket is vet föl". A visszaemlékezéseket szerencsénkre kiegészíti több XVIII-XIX. századi kéziratos térkép, melyek feltüntetik a középkori falu és a templomrom helyét.
Sorozatos terepbejárások után a templom helyét Szatmári Imre tisztázta, aki 1997-ben hitelesítő ásatást is végzett itt, melynek során feltárta az épület alapozá­sának nagy részét. Előkerült a szentély, az északi hajófal és az épület észak-nyugati sarka. Az elért eredményekről idézzük most az ásatást vezető régész összefoglaló­ját: "A templom eredetileg egyhajós, félköríves szentélyű volt, szentélyének alapozása dön­gölt földrétegre helyezett terméskövekből, helyben megoltott mész felhasználásával készült. Tájolása pontosan K-Ny-i, hossza 15,15 m, szélessége 8,6 m volt. A 90-110 cm széles templomfalak alapozását csaknem teljesen kitermelték, s a hajófalak helyén csak a kiszedett alapozási árkot lehetett megfigyelni. A templom a XI-XII. század fordulója körül épülhe­tett, a XV. században viszont a szentélyt és az északi hajófalat három-három támpillérrel erősítették meg. A templom körüli temetőből 5 sírt és egy osszáriumot tártunk fel. A szen­tély külső oldalánál feltárt gyermeksírban késő középkori pártát és ruhakapcsot találtunk, a templomhelyen és közvetlen környékén előkerült leletek közül pedig két XII-XIIl századi érem, három S végű karika és egy lunulatöredék érdemel említést" (6.kép).



Zalai György a település történetének jeles kutatója szerint a falu 1552-ben említett templomát valószínűleg a tatárjáráskor elpusztult régi templom helyén, minden bi­zonnyal Ábrahámfi (Abránfi) Sebestyén építtette, a XV-XVI. század fordulója előt­ti években. 1552-ben templomának papja három forintot fizetett a tridenti-trienti zsinatra utazó követek számára.
Vissza a tartalomhoz