Csorvás a középkorban - Csorvás története

Tartalomhoz ugrás
CSORVÁS A KÖZÉPKORBAN
Előzmények

Csorvás történetének feltárásánál reálisnak tekinthető - források hiányában - abból kiindulni, hogy a honfoglalás utáni letelepedés, az állandó lakóhelyek létesítésének folyamatában, az államszervezet és igazgatás kialakulásának  keretei  között  az  egész ország  területét  fedő birtok és településhálózat jött létre. A  régészeti terepbejárások  során  számba-vett  lelőhelyek,  faluásatások  egyre  több  bizonyítékát  adják annak, hogy az Alföld lakható, árvízmentes területén kisebb-nagyobb települések jöttek létre a Xl-XII.-ik században egymástól 1,5-3 km távolságban. Már Szent István uralkodása idején sűrűn lehettek a falvak. Erre utalnak a király törvényei. Első törvényében elrendelte, hogy vasárnap mindenki, öreg, fiatal, nő, férfi templomba menjen, csak az maradhat otthon, aki a tüzet őrzi. Második törvényben úgy rendelkezett, hogy minden tíz falu köteles templomot építeni és fenntartásában részt venni. Nyilvánvaló, hogy a templomos falutól a többi falu nem lehetett távolabb egy-két órai járásnál.
A létrejött településeknek nevük volt, határuk, közösségben éltek amelynek vezetője, vagy vezetői voltak, birtokosuk volt, szolgálatokkal tartoztak, stb. Csak azokról a településekről maradt fenn írásos emlék, okirat, feljegyzés, stb., amelyekről, illetve akikről valamilyen esemény, tett, vagy más alkalom kapcsán írás készült és megmaradt.
A tatárjárás előtti Békés megyében - területét 3000 négyzetkilométernek véve - 150 falu létezésére utalnak a kutatások. /1/ A  fellelt forrásokból (adománylevelek, birtokviták, összeírások, stb.) ismert települések között Csorvás nem szerepel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem létezett. Azok között lehetett, amelyekről nem készült, vagy készült, de nem maradt írás. Létezését feltételezik e korból származó régészeti szórványleletek, újabb bizonyítékokkal szolgálhatnak majd a régi faluhely és templomának régészeti feltárása. E feltételezéseket erősítik a szomszéd települések területén folytatott régészeti kutatások. Az egykori szarvasi járás területén számbavett régészeti  lelőhelyekről  készült topográfia azt bizonyítja, hogy a Csorvással határszomszéd Csákó és Kondoros mintegy tíz km átmérőjű területén öt templomos falu volt. /2/ Reális az a feltételezés, hogy a közvetlen szomszédos és hasonló földrajzi, stb. környezetben lévő területen hasonló településszerkezet létezett. Hogy a tatárjárás előtti Békés megye 150 falva között ott volt Csorvás is, ezt a régészet bizonyítékai mellett valószínűsítik a kor olyan történeti eseményei, társadalmi, gazdasági körülményei,  amelyeknek meghatározó szerepük volt a falu keletkezésében.
A tatárjárás előtt kialakult településszerkezet a nemzetségek szállásterületén, a királyi és hercegi birtokon, a várbirtok területén jött létre. Békés megye jelentős része a Vata-nemzetség szállásterülete volt. Az a terület, amelyen Csorvás keletkezett, e szállásterületnek a Körösöktől D-re, DNy-ra fekvő részén volt. /3/ A falu története - írásos források hiányában és a szőkös régészeti források ismeretében e térség és irtokosainak történetében követhető nyomon. A tanulmány erre tesz kísérletet.

A tatárjárás
A tatár és a mongol hadak főserege Vereckénél, a balszárnya a Borgó-i szoroson átkelve nyomult az ország belsejébe. A Borgó-i szoroson  átkelő sereg Beszterce, Kolozsvár után április dereka táján elfoglalta és elpusztította Váradot, onnan a Gyula környéki falvakat is felégetve vonult Tamáshida alá. Tamáshidát is elfoglalva  egyesült  a  Maros  völgyében  előrenyomuló és Csanádot elfoglaló másik tatár sereggel. Csanád vidékét elpusztítva  jutottak el Pereg faluhoz, ahová 70 falu népessége győlt össze. Egy heti ostrom után elfoglalták Pereget, lemészárolták lakosait és az odamenekülteket. /4/ "Itt vérzett el az orosházi vidék tatárjárás előtti népessége is."/5/
E térségben végzett régészeti kutatások megkérdőjelezik 70 falu népének, közöttük "az orosházi vidék" népességének Peregre meneküléséről szóló leírásokat. Az 1930-as években feltárták Kaszaper és Mezőkovácsháza, az 1950-60-as években Kardoskút XI-XII. században épült templomának alapjait. /6/ E templomok építésének módja, az építéshez felhasznált anyagok, a templomok méretei olyan hasonlóságot mutatnak, amely felteszi a kérdést: miért menekült Peregre a falu lakossága, az ottani templomban keresve menedéket, ha saját templomában is erős falak között remélhettek védettséget a tatárokkal szemben. Valószínűbbnek látszik, hogy abba a templomos faluba menekültek környékbeli - kőből, téglából épült templommal nem bíró falvak lakosai, ahol már ilyen templom volt. A fent jelzett templomok ilyenek voltak. Csorvás régi templomának építőanyagaiból talált töredékek, a templom méretei és építésmódjáról alkotott vélemények e templomot is az előbb említettek mellé helyezik.

Az első puszta-kor
A tatárjáráskor Békés megyének a Körösöktől D-re, DNy-ra elterülő része, a Körös-Maros köz mezőségi területe teljesen elnéptelenedett. A tatárjárástól a század végéig 26, a következő száz évben további 17 újraéledt település neve fordul elő Békés megye akkori területén. Egy kivételével mind a Körösök vidékén. A mezőségi területen csak Kígyós szerepel 1396-ban mint a Gacsalkéri Gacsal-család birtoka. Csorvás neve több más település nevével együtt csak a tatárjárás után kétszáz évvel fordul először elő. /7/ Keresnünk kell ennek az okát. Miért nem fordul elő 150 évig Kígyóson kívül más település neve a megye mezőségi területén? Egyik ok a természeti környezet különbsége lehetett, amely a mezőséget és a Körösök vidékét jellemzi. A tatárok kivonulása után állandó veszélyként maradt a visszatérésük. Ez a veszély már 1245-ben, majd 1253-ban is felerősödött. A tatárok újabb támadásának kivédésére való felkészülés időszaka mintegy 50 évig tartott, 1285-ben be is következett a tatárok újabb támadása és ennek visszaverésével ért véget. A Körösök vidéke erdőivel, mocsaraival lehetőséget adott a tatárjáráskor a falvak lakóinak a rejtőzködésre. A falvak házai ugyan elpusztultak, de lakóik megmaradtak. Egy részük a nagyobb településeken kezdtek új életet, mások ott maradtak és megkezdték a falu újjáépítését. A mezőségi terület teljesen elnéptelenedett. Az életben maradottak újabb támadástól tartva városokban és a védettebb területeken telepedtek le. Sikertelenek voltak a térség beépítésére irányuló próbálkozások is. Kudarcot vallott az 1279-ben kiadott "kuntörvény", amely a Körös-Maros közötti elnéptelenedett területein jelölte ki a kunok letelepedésének helyét, nekik adományozva az üresen álló, lakatlan birtokokat. A kunok - bár megszállták a kijelölt területet - nem telepedtek le. Összeütközésbe kerültek a királlyal és 1282-ben a hód-tavi csatában ért vereség után elhagyták a térséget.
A kunokkal való benépesítés a nagymértékű és általános népességhiányt enyhítette volna. A Nagy-Alföld tatárjárás okozta népvesztését a kutatók 80%-ra becsülték. A megmaradt 20% a városokban, nagyobb településeken, a folyók melletti területeken volt. Az Alföldet övező, a tatárjáráskor kevésbé pusztított országrészekből történő telepítések az Alföld csatlakozó peremvidékén enyhítették a népességhiányt. A tatárjárás előtti birtokviszonyok felbomlottak. A nemzetségi birtokok családi birtokká osztódtak. A tatárjárás utáni birtokrendezéskor már a családi birtokhoz tartozó területre jelentette be igényét annak tulajdonosa. A néptelen, hasznot nem adó birtokra nem jelentették be igényüket, így az a királyra szállt. A hasznot adó birtokra viszont többen is igényt tartottak, amelyből később heves birtokviták, birtokperek keletkeztek. Ez történt a Vata-Csolt nemzetségből származó és a nemzetség birtokait megosztó tatárjárás utáni birtokrendezésnél. A Körösöktől Délre-Délnyugatra fekvő birtokaira /később Apáca, Gerendás, Csorvás, Csákó-Hegyes, Kétsopron néven jelennek meg az oklevelekben/ nem jelentették be igényüket, azok a király birtokai lehettek. A Körösök vidékén lévő tatárjárás előtti birtokok egy részét már előttük másnak adta a király. Ekkor lett Csorvás közel két évszázadra királyi birtok, használatát tekintve közel 150 évig "senki földje". A század második felében és a századfordulón a király és a tartományurak közötti egyre éleződő küzdelem akadályozta a lakatlan területek benépesítését. Erre csak a belharcok befejezése után, az 1330-as években került sor. Békés megye mezőségi területén azonban csak az 1400-as években jelennek meg az első falvak. A Körösvidéken és a mezőségben végbemenő népesedési folyamat különbségét mutatja az alábbi táblázat:

Az először előforduló települések száma:
Időszak
A Körösök vidéke
A mezőségben
Összesen
1242-1300
26

26
1301-1400
16
1
17
1400-1500
22
39
61
Összesen:
64
40
104
A táblázatból látható, hogy a tatárjárástól 1400-ig eltelt 160 év alatt a Körösvidéken 42, a Mezőségben egy település neve fordul elő. A fentebb vázolt okok mellett az is szerepet játszott ebben, hogy Károly Róbert a tartományurak elleni háborúban őt támogató nemeseket csak a tartományi urak elkobzott birtokaival jutalmazta. Békés megye mezőségi területén lévő királyi birtokok adományozására csak az 1400-as évek elején került sor.
A csatolt nemzetségi birtok családi birtokra osztódása, azok gyarapítása, további osztódása közel két évszázadon át a Körösök vidékén ment végbe. Ezt mutatják azok az oklevelek, amelyek birtokadományozásokról, öröklésekről, adás-vételről, cserékről, birtokperekről tanúskodnak. 45 ilyen oklevél között egy sincs, amelyben a mezőségi területen lévő egykori Csolt-birtok szerepelne.
Mikor és hogyan jutottak el erre a területre, azt a család birtokviszonyainak alakulásából tudjuk felvázolni. A tatárjárás előtt 1233-ban találkozunk utoljára a Csolt-nemzetséggel. A család két tagja, Dénes és Márton megosztja a nemzetségi birtokot. Dénesé lett Csolt falu, a nemzetség székhelye és a Körösök vidékén lévő többi birtok, Mártoné pedig az Arad és Bihar megyében lévő birtokok. Dénes leszármazottai közül II. Dénes fia Ábrahám vált a család új névadójává. A tatárjárás után 30 évvel Békés megye főispánja. /9/ Ő volt a Csolt nemzetség tatárjárás előtti birtokai visszaszerzésének az elindítója. 1271-ben elpereli az egri egyháztól Fejérem birtok egy részét. Fia, II. Ábrahám 1350-ben megváltja két unokatestvérének leánynegyedét, így Bihar megyében is több birtokot szerez. 1552-ben újabb leánynegyed megváltásával Fás, Edeles, Lászlótelke, Mágor és Vésztő földesura lett. 1355-ben részt vett I. /Nagy/ Lajos király velencei hadjáratában. Indulása előtt átíratta birtokainak oklevelét, hogy ha elesik a háborúban azok gyermekeire szálljanak. 1355 után nem fordul elő okiratban.
1383-ban a négy örökös: Gerlai Ábrahámffy László, Elek, Dénes és Miklós "...barátságos osztályt tesznek egymás közt Al-Gerla, Vésze, Fejérem, Csaba, Megyer, Murony, Tárcsa, Fás, Mágor és Vésztő nevő birtokaikra nézve". A birtokokat négy részre osztották, így mind a tíz birtok 1/4 része lett egy-egy örökös tulajdona, /10/ A Vata-Csolt nemzetségének a Körösöktől Délre, Dél-Nyugatra elterülő volt birtokosai közül egy sincs ott az oklevélben megnevezett birtokok között. Karácsonyi János ezek közül Csorvást említi, mely szerint a birtokok megosztásánál "Csorvást figyelembe se vették, pedig az övék volt. Valószínű, hogy még nem népesült be a falu, vagy csak a csekély népesség következtében nem számított jövedelmező birtoknak." Ezt a véleményt erősíti a birtokosoknak egykori elnéptelenedett birtokainak visszaszerzésében kialakult gyakorlata. A közös birtok felosztásánál hasznot nem adó birtokot nem osztották fel, nem is szerepeltették a birtokokat számbavevő oklevélben, hagyták lakatlan pusztaként királyi birtoknak. Amikor már benépesült és hasznát lehetett venni, akkor az "ősi jogra" hivatkozva igyekeztek megszerezni. Így szerezték meg az Ábránffyak Fejérem, Vésze, Fábiánfoka birtokokat arra hivatkozva, mindegyik "az Ábránffyak ősi jogon bírt faluja". Maróthy Jánossal szembeni birtokperben Ábrahámffy Imre és István "állítja, hogy az ők őseiképpen úgy kapták Magyarország dicső királyától az ő falvaikat, mint ahogy Gyula városát kapta Maróthy János Zsigmond királytól." /11/

A néptelen puszták faluvá fejlődésének első
évtizedei Békés megye mezőségi területén
Az 1300-as évek végén, az 1400-as évek elején Békés megyének a Körösöktől Délre, Dél-Nyugatra lévő területén is megkezdődött a tatárjáráskor elpusztult falvak újjáéledése. Ebben jelentős szerepe volt Zsigmond király 1405-ben kiadott törvényének. Ebben kiterjeszti III. Endre király által kiadott, a jobbágyok szabad költözködéséről szóló törvény hatályát a nemesi birtokokon túl a királyi és egyházi birtokokra is. Már III. Endre idején is látható volt, hogy az elnéptelenedett birtokok újranépesítésének egyik legnagyobb akadálya a jobbágyok helyhez kötöttsége. Földesurának engedélye nélkül nem hagyhatta el annak birtokát, nem költözhetett lakóhelyéről más faluba. Ha mégis elment, szökött jobbágynak minősítették, befogadója köteles volt földesurának kiadni, akitől aztán súlyos büntetést kapott. III. Endre 1298-ban kiadott 70. törvénycikkben kimondta: "A nemes embernek bármely földmővese vagy jobbágya, ha akar, urának jószágáról, - megnyervén az engedélyt, befizetve az igazságos és szokásos földbért, - más nemes embernek jószágára, vagy akárhová, neki tetszik, minden ingóságával szabadon elköltözhet". /2/
Ez a törvény több mint száz éven át segítette a még lakatlan vagy gyéren lakott birtokok népesedését. Azok a jobbágyok, akik a túlzott terhektől /adó, dézsma, robot, stb./ és a durva bánásmódtól /deresre húzás, stb./ szabadulni akarva otthagyták földesurukat, használatba vehették más földesúr birtokán a parlagon hagyott földet, odaköltözhetett. Ebben e birtok ura segítette, kedvezményekkel letelepedésre késztette, mert számára is előnyös volt a parlag föld hasznot adóvá válása.
Zsigmond törvényében elrendelte: "A királyi jószágokon élő jobbágyok és általában a szabad sorsú emberek az egyház és világi nemesek jószágaira, viszont ezek jobbágyai a királyi jószágokra, vagy egyháziakról a világiakra mindenkor szabadon és biztonságosan átköltözhettek, hogy ott megtelepedjenek." /13/ Zsigmond e törvénnyel szabad utat nyitott Békés megye mezőségi területén lévő birtokok népesedéséhez. Kígyós és néhány kisebb birtok kivételével az egész terület a király földje lett a tatárjárás után. 1403-ban Zsigmond király Maróthy János macsói bánnak, a trónért folytatott küzdelemben őt támogató hívének adományozta a gyulai uradalmat a hozzá tartozó 42 birtokkal együtt. E birtok nagyobb része a mezőség területén volt, közöttük Csorvás szomszédai: Kondoros és Szénás, mindkettő puszta. A Maróthy Jánosnak adományozott birtokok mellett az egykori Csolt nemzetségi birtokból lett királyi birtokhoz tartozott a legnagyobb terület: Apáca, Gerendás, Csorvás, Csákó és Kétsopron területe. A velük szomszédos és már 1383-ben megosztott birtokból a gerlai Ábránffyak birtokába jutott Murony, Megyer, Csaba, Fejérem birtokokkal együtt összefüggő területét adták a térség D-i részének. E két nagy birtokcsoport mellett a térség DNy-i része a Szente-Mágocs nemzetség birtoka volt a tatárjárás előtt. A terület nagyobb része királyi birtok lett a tatárjárás után. Szentetornya és környéke a Szentandrási uradalom része volt.
Az egész térség benépesedése Zsigmond törvénye utáni három-négy évtized alatt falvak sorát hozta létre. Nincs, vagy nem ismert olyan korabeli dokumentum, amely választ adna arra, hogy honnan és hogyan jöttek azok, akik alig fél évszázad alatt 40 falut keltettek újra életre? Erre a térség korabeli helyzetének és történetének nyomonkövetése útján kaphatunk választ, benne Csorvás újjáéledésére. A Maróthynak adományozott Kondoros és Szénás Puszták benépesítése, és nagyobb hasznot adó birtokká válása nyilvánvalóan érdeke volt földesurának. A benépesítés leginkább lehetséges és legcélszerűbb útja-módja a már korábban újjáéledt és benépesült birtokairól az ott lakó jobbágyok egy részének az átköltöztetése volt. Erre a már előbb látott és sok más kedvezmény adásával késztethette őket. Ilyen birtokok voltak a Maróthynak adományozott Décse, Berény, Gyúr, Békés, mindegyik Kondoros és Szénás közelében. Az adományozáskor Berény már 60, Gyúr 110, Békés 180 éve újra lakott település volt. Aligha tévedés azt állítani, hogy a kapott Décse, Kondoros és Szénás pusztákat Maróthy ezekről a népes birtokairól átköltöző jobbágyaival népesítette be. Az egykori Csolt-nemzetség birtokaiból lett királyi birtokok területe az Ábrahámffyaknak már birtokában lévő Megyer, Murony, Csaba, Fejérem közvetlen szomszédságában volt. Apáca, Gerendás, Csorvás, Csákó és Kétsopron szinte félkörben csatlakozott az előbb sorolt birtokok területéhez. Utóbbiak benépesülése valószínű, hogy hasonló úton-módon ment végbe, mint a Maróthy birtokoknál, azzal a különbséggel, hogy az Ábrahámffyak "őseik" birtokaként igyekeztek benépesíteni e birtokokat. Hogy ezek a birtokok "ősi jogon" az Ábrahámffyakat illeti, ez már elismerést nyert a gyulai uradalom keletkezésekor, amely időben egybeesett az Ábrahámffyak 1383-ban megvalósított birtokmegosztásával, azáltal, hogy nem vették be Apácát, Gerendást, Csorvást, Csákót és Kétsopront a Gyulai uradalom birtokai közé. Az Ábrahámffyak az 1400-as évek elejére már újra birtokba vették a Csolt nemzetség egykori birtokai közül a Körösök vidékén lévő birtokukat. A Körösöktől D-re, DNy-ra lévő egykori birtokok benépesítése, s ez által "hasznot adó" birtokká válása az Ábrahámffyak "aktuális" érdekévé vált. 1400-ban Csaba már 70, Fejérem 140, Megyer 60, Murony 110 éve mint lakott település fordult elő a tatárjárás után. Zsigmond törvénye itt még nagyobb jelentőséggel bírt, mint Maróthy esetében, Maróthy egyidőben kapott, az adományozás előtt számára ismeretlen birtokokként lakott birtokokat és pusztákat. Ismeretlen, új földesúrként "kapták" őt a jobbágyok. Az Ábrahámffyak már jobbágydinasztiák uraiként láttak hozzá az "ősi birtok" benépesítéséhez. Az akkor még királyi birtok Apáca, Gerendás, Csorvás, Csákó, Kétsopron pusztákra költöző jobbágyok előkészítői lettek az egykori Csolt nemzetségi birtok teljes újjáalakulásának. A korábban megszerzett birtokok pusztákból faluvá válása és Ábrahámffyak birtokába kerülésével befejeződött az Ábránffyak mintegy 180 évig tartó küzdelme az "ősi birtok" visszaszerzéséért. Ezt azonban megelőzte Csorvás egy részének, mint Szentetornyához tartozó pusztának Hunyadi János birtokába adása. 1436-ban Zsigmond király Hunyadi Jánosnak adományozta Békés megyében a Szentandrás, Csabacsőd és Szentetornya királyi uradalmi birtokokat a hozzájuk tartozó tizenegy pusztával. Ekkor fordul elő Csorvás neve először a tatárjárás után. Mint Szentetornyához tartozó puszta szerepel az adományozott birtokok között. /14/
A Hunyadiaknak adományozott terület régi birtokosai tiltakoztak az adományozás ellen. Erre Hunyadi új adományleveleket kért a királytól, amelyet 1456-ban meg is kapott, s amelyben a király megerősíti az 1436-ban adományozott birtokokban. Az Ábránffyak nem voltak ott az adományozás ellen tiltakozók között. Csorvás nagyobb része a faluval még a király birtokában maradt, Karácsonyi János szerint ekkor már "az Abránffyaké volt".
Ebben az időben Abránffy II. Tamás volt a gerlai uradalom földesura. Unokája volt az 1383. évi birtokmegosztást kezdeményező Abránffy Miklósnak. Az Abránffy család egyik legkiemelkedőbb tagja volt, a "törökverő hős". A törökök elleni háborúban Hunyadi János kapitánya volt. 1443-ban részt vett a Hunyadi által vezetett "hosszú hadjárat"-ban, amelyben Szófián túlra a Balkán hegység középtáján lévő Szlaticaszorosig szorították vissza a törököket. Abránffy II. Tamás annyira kitűnt vitézségével, hogy I. Ulászló király még a hadjárat alatt a szerbiai Krusevác városában megjutalmazta az "előkelő nemesek", az országgyőlési főurak sorába emelte. A háború után mint "királyi ember" vett részt a közéletben. Mátyás király trónralépésének első évében "gerlai Ábrahámffy Tamásnak adományozta új adományképpen Gerendást, Csorvást, Két Sopront, Apáczát, Két Tompát, Sekrestyésházát, Ördöngőshegyest, Veresegyházát és Benedekházát". /15/
Az adománylevélben szereplő "új adományképpen adományozza" minősítése az adománynak azt fejezte ki, hogy az egykori királyi adományozását e birtokoknak a király elismeri és azt birtokok új adományozásával megerősíti, azaz megismétli az adományozást.

Az újjáéledt falu első száz éve
Az Ábránffyak kora
Csorvás ekkor már falu volt, a király mint falut adományozta. Az új falu helyéül a tatárjáráskor elpusztult falu helyét választották a birtokra költöző jobbágyok, erre utal az is, hogy a falu helyének régészeti bejárásakor Árpád-kori falunyomokat találtak, valószínő, hogy a falu temploma is a régi Csorvás templomának a helyén épült, ahogyan ez más településeken történt. Ezt majd a templom helyének régészeti feltárása vagy megerősíti, esetleg cáfolja.
A falu népességének számáról nincsenek ismert adatok. Csak valószínősíteni tudjuk a kor falunépességének kutatási eredményei alapján. A kutatók az akkori falvak átlagnépességét 17,3 háztartásra /egy családfőre/ és háztartásonként öt főre becsülték, lakosainak száma e szerint 86 fő volt. Csorvás népessége a tárgyalt időben ennél valószínű, hogy kevesebb volt.
Csorvás lakosai közül eddig Kis Kelemen nevű jobbágy fordul először elő hivatalos okiratban. Az 1469-ben Budán kelt idézőlevél abban az ügyben hívja az aradi káptalan elé, amely utonállók ellen volt folyamatban. Az ügynek sok szereplője volt. Előzményei a század elejéig nyúlnak vissza, amikor az Ábrahámffyak és a Maróthyak közötti bizalomból ellenségeskedés lett. Az Ábrahámffyak birtokai szinte az egész területen szomszédosak voltak Maróthy birtokaival. A közös határ bizonytalanságai miatt gyakran voltak határviták, sőt birtokviták, pereskedések. Az ellentétekből származó ügyek már a király elé is eljutottak, aki 1419-ben kiegyezésre bírta az ellenfeleket.
Az Ábrahámffyaknak történt birtokadományozás után a régi ellentétek kiújultak, annyira kiéleződtek, hogy Maróthy Mátyás a gyulai várnagy és katonái részvételével valóságos háborút folytatott az Ábrahámffyak ellen. Megtámadták és kifosztották azok birtokosait, megállították az országutakon vásárra menő, vagy onnan jövő jobbágyaikat. Ez történt Kis Kelemennel is, akit a gyulai vásárra menetelekor állítottak meg, elvették kocsiját, lovát, őt pedig megverték. 1468-ban Gerendást 14, Kétsopront 114, a Maróthy birtokokról összeszedett és a gyulai uradalom tisztjei által vezetett csapat támadta meg és fosztotta ki. Kétsopronból elhajtottak 3000 juhot, 400 szarvasmarhát, 100 lovat. Az Ábrahámffyak panaszt tettek az országbírónál, az megbízta az aradi káptalant az ügy kivizsgálásával. A vizsgálat elhúzódott, Maróthy újabb és újabb bizonyítást követelt a káptalan ezeknek mindig helyt adott. Végül az akkor már idős és súlyos beteg Ábrahámffy Tamás visszavonta a feljelentést, csak hogy vége legyen az ügynek. /16/
Az ügy ilyen terjedelmes ismertetését az indokolja, hogy szinte keretét adja az akkori jobbágyfalu helyzetének. Kétsopron esete azt mutatja, hogy a jobbágygazdaságokban igen fejlett volt az állattenyésztés és tartás. Egy faluban 3000 juh, 400 szarvasmarha, 100 ló csak intenzív takarmánytermelés /széna, zab, árpa, stb./ mellett lehetett. A legelő mellett jelentős területű szántóföldnek is lennie kellett a műveléshez szükséges eszközökkel, stb.
A simándi vásárra, gyulai hetipiacra menő /járó/ jobbágyok /Gerendásról, Csorvás, Kétsopron, Megyer jobbágyai szerepeltek a panaszlevélben azt jelzik, hogy már olyan piackörzetek alakultak ki egy-egy térségben, ahol a városi-falusi árutermelés cseréje, értékesítése folyamatos volt. Az ügy megtörténte, vizsgálata és befejezése azt mutatja, hogy a jobbágyfalvak élete, lakóinak biztonsága erős függésben volt a földesurak közti viszonytól, földesurak gazdasági erejétől, a helyi hatalomban elfoglalt helyétől. Azt is mutatta, hogy a világi hatalom igazgatási gazdasági struktúrájának a kialakulása, az igazságszolgáltatásra háruló feladatok számának és tartalmának változása elavulttá, erőtlenné tette a hiteleshelyi káptalanoknak "ügyintézését" és bíráskodását.
Csorvás elsőként ismert bírója "Gregorio Elekes" a szomszédos Szentetornya birtokba adásáról készült okiratban szerepel. Csorvást képviseli abban az eljárásban, amelyben: "Mátyás király parancsára a budai Szűz Máriáról elnevezett prépostság, a részére Szilágyi Erzsébet által adományozott Szentetornya birtokába beiktattak." /17/
A birtokbaadás nem protokolláris ülés vagy győlés ceremóniája volt, hanem az adományozott birtok határának körüljárása, a határjelek ellenőrzése, a szükséges igazítások elvégzése. Ebben az átadással megbízott hivatalos személyek mellett részt vettek a szomszéd falvak bírói is. Ők ellenőrizték, hogy az adományozott birtok határának a kijelölésekor nem vesznek e el az általa képviselt falu határából. Bizonyos, hogy Elekes Gergely nem az első bírója volt Csorvásnak, hanem első, akinek neve okiratban fennmaradt. 1471-ben meghalt Ábrahámffy Tamás, az újjáéledt Csorvás első földesura. Hét gyermeke volt, hat fiú, és egy leány. Csorvás falut első fia, I. Sebestyén vette birtokba. Méltó utóda volt apjának. 1476-ban Mátyás király seregében, mint nehéz lovasság hadnagya vett részt a törökök elleni háborúban. Ott volt a Dráva folyó melletti Sabác vára ostrománál, részt vett a vár elfoglalásában. Érdemeit jutalmazva kinevezte a király a Kéve vármegyében lévő Kubin /Kéve/ vár kapitányának. Ekkor a Délvidék, benne Kéve vármegye főispánja Kinizsi Pál volt. Itt került vele kapcsolatba Ábrahámffy I. Sebestyén. Ennek a kapcsolatnak is szerepe volt abban, hogy Kinizsi 1493-ban Békés vármegye főispánja lett. /18/
A katonai szolgálatból visszatérve, mint "Békés vármegye legelőkelőbb nemese" vett részt a közéletben. A vármegye képviseletében vett részt 1505-ben a rákosi országgyőlésen, ahol kimondták: ha kihal a királyi ház, csak magyart lehet királynak választani. 1508-tól 1520-ig Békés Vármegye főispánja volt. Ebből az évből származik róla az utolsó feljegyzés: "Békés vármegye ősz főispánja bizonyítványt állít ki arról, hogy a gyulai udvarbíró Gál István hogyan fizesse meg 8000 forint tartozását. Nem fizette meg, de ezt a főispán már nem élte meg, abban az évben meghalt." /19/
Csorvás 1436-tól 1494-ig megosztott birtok volt, az Ábrahámffyaké volt a falu és határának nagyobb része, Hunyadi János, majd utódaié a Szentetornyához csatolt puszta-rész. Hunyadi János halála /1456/ után özvegye, Szilágyi Erzsébet lett e birtok ura. Az uradalom ispánjához, Teleki Varjas Jánoshoz 1469-1481 években írt levelei arról tanúskodnak, hogy a Szentandrási, Csabacsűdi, és Szentetomyai birtokokon és a hozzájuk tartozó pusztákon nagyarányú állattenyésztést folytattak, főként lovat tenyésztettek. /20/ A birtokokat gazdatisztek irányították, akik felett az uradalom ispánja állt. Szilágyi Erzsébet leveleiből az is látható, hogy gyakran adott közvetlen utasítást egy-egy birtokot irányító gazdatisztnek. Különösen a lótenyésztéssel kapcsolatos ügyekben a legrövidebb utat választotta, közvetlenül az "érintett" ló, vagy lovak dolgában annak a birtoknak a gazdatisztjét utasította, amelyiknek területén azt a lovat tartották. A lótenyésztés hátterében fia, Mátyás király állt, aki zsoldos hadseregének lóállományát a királyi birtokokon tenyésztett lovakkal tartotta fenn. "Valamennyi győztes háborúját saját tenyésztéső lován vívta meg". Lótenyésztési elve máig is érvényes: "A legnemesebb ménes is ökörcsorda is rövidesen, módfelett elkorcsosul és megfogyatkozik, ha csak évenként válogatást tartva helyre nem állítják és fel nem újítják."
Szilágyi Erzsébet végrendeletében unokájára, Corvin Jánosra, Mátyás király fiára hagyta a három Békés megyében lévő birtokát. Halála után 1484-ben Mátyás király megerősítette a végrendeletet, Csorvás új földesura Mátyás király fia lett. Az ekkor 12 éves Corvin János helyett nagyapja, Szilágyi Mihály irányította a birtokot. 1476-ban kihalt a Maróthy család, az uradalom a királyra szállt vissza, amelyet a király 1482-ben fiának adományozott. Ezzel Corvin János Békés Vármegye legnagyobb földbirtokkal rendelkezı földesurává vált. /22/
Mátyás király halála után Corvin János vereséget szenvedett a trónöröklési küzdelemben, 1490-ben Ulászló cseh királyt ültették a trónra. Corvin János, mint Békés megye leggazdagabb földesura a megye főispánja is volt 1498-tól haláláig, 1504-ig. Birtokainak nagy részét a trónöröklési küzdelem idején elajándékozta, illetve eladta. A Csorváson lévő birtokát már 1490-ben zálogba adta, majd 1494-ben el is adta Dánfy András dobozi földbirtokosnak. Dánfy halála után - örököse nem lévén - a királyra szállt. A csorvási birtokot régi birtokosainak örökösei kapták meg. Ezzel Csorvás teljes területe az Abrahámffyaké lett. /23/ Az újbóli birtokmegosztáskor Csorvás Abrahámffy I. Sebestyén Ferenc nevű testvére fiának Abrahámffy VII. Jánosnak a tulajdona lett. Ő volt az egyetlen az Abrahámffy családban, aki a papi pályát választotta. A Krakkó-i egyetemen tanult, költségeinek fedezetéül zálogba adta Csorvást. /24/ A zálog leteltével 1514-ben a zálog megváltása helyett a birtok eladásáról kezdett tárgyalást. Az Abrahámffy család tagjai tiltakoztak a birtok eladása ellen. Ennek eredménye lett, hogy új záloglevélben meghosszabbították a zálogidőt. 1533-ban meghalt Abrahámffy VII. János, s a csorvási birtokot is felosztották egymás között az örökösök, Csorvásnak igy hét földesura lett. /25/
A Csorvásról tanúskodó iratok között csak 1552-ben jelent meg az egyház. Bizonyosra vehető azonban, hogy a falu újraéledésével újjáéledt az egyháza is. A falu a váradi püspökséghez tartozó békési főesperesség területén volt. A püspökség már a XIII-XIV. század fordulójára "...kiheverte a tatárjárás pusztításának nyomait, monostorai, egyházai megszaporodtak, alig van község, amelynek lelkésze nincs, de egy sincs amelynek egyháza ne lenne. Minden tíz mérföldre jutott egy-egy monostor."
A monostorok szerzetesei voltak az újjáéledő falvak egyházának a létrehozói. A monostor földesura, kegyura kiküldte szerzeteseit a faluba, hogy "tanítsák a népet a vallás igazságára, az okszerű földmővelésre." A kiküldött szerzeteseknek lakásra volt szüksége, imahelyre, kápolnára. Ezekből lettek a lelkészi lakások, a falu fejlődésével a plébániák. "így lőn, hogy lassan-lassan benépesült egyházakkal a monostorok környéke, s ezáltal az egész egyházmegye." /26/
Az Abránffyak birtokán két monostor volt, a csolti és a gerlai monostor. De volt monostor Gyulán és Ugrán is. A Csorvás melletti Gerendás 1418-ban Gerendásegyház néven szerepel oklevélben, ez azt jelezete, hogy a településnek egyháza volt. Csorvásnak is volt bizonyára. /22/ 1552-ben a tridenti zsinaton résztvevő küldöttek költségeihez adott hozzájárulásról készült jegyzékben szerepel Csorvás falu plébánosa, aki 3 forintot adományozott. Annyit, mint a békési főesperes, sőt, mint a váradi káptalan. /28/ E korban ahol plébánia volt, ott már templom is. Csorváson is volt már ekkor templom, amelynek omladékos falai még a XIX. században is megvoltak. Hogy mikor épült, arról nincs írásos emlék. A falusi templomok a falu lakosainak és egyházának kérésére a földesúr és a püspökség egyetértésével és tevékeny közreműködésével épültek. Az építendő templom helyének a kijelölése és telkének adományozása; méreteinek és "milyenségének" a meghatározása, az építéshez szükséges anyagok /kő, tégla, mész, fa, stb./ beszerzésére és szállítására, az építőmester alkalmazása; a templom berendezésének készíttetése, stb. a földesúr és a püspökség több évig tartó "munkamegosztásával" történt. Ezt figyelembe véve kereshetjük Csorvás történetének 1458-1552. évek közötti mintegy száz esztendejében azt az időszakot, amelyben a falu földesurának helyzete alkalmas volt a templomépítéssel járó fentebb sorolt teendők elvégzésére. A falu és egyháza aligha volt Abrahámffy Tamásnak történt birtokbaadása után évekig abban a helyzetben, hogy templom építését kérje. Egyrészt vele együtt még másik nyolc birtokot is kapott a földesura, ebből négy Csorvás szomszédságában. Mindegyiknek volt egyháza /bár csak Gerendásegyházról van ismert oklevél/. A földesúr számára előbb a kapott birtokok "hasznot adó" birtokká válása volt nyilvánvalóan az elsődleges és csak ennek kialakulása után választotta ki azt a falut, amelyet templommal ajándékozott. Másrészt a falu első földesura csak 13 évig élt az adományozás után, ez az előbbiek nélkül is valószínűtlenné teszi, hogy a templom az ő korában épült volna.
Halála után fia, I. Sebestyén 35 évig volt Csorvás földesura. Ezt követően Csorvás zálogba adott birtok volt, utána hét birtokos között osztódott a falu. Bizonyosra vehető, hogy a birtokot zálogként használó Haraszty Gergely nem épített templomot a faluban, már azért sem, mert vételi szándékát az Abrahámffyak elutasították. Az utána következő hét birtokos sem lehetett templomépítője a falunak, amelynek csak 1/7 része felett rendelkeztek.
Aligha tévedés azt állítani, hogy a csorvási templomot Ábrahámffy I. Sebestyén építette, valószínű, hogy a századforduló előtti években. Ekkor már a vármegye egyik leggazdagabb földesura volt, nagy tekintéllyel bíró, magas tisztségeket betöltő "előkelő nemes". A falu is elérhette fejlődésének azt a fokát, amikor a templom igénye felerősödött. A templom helyének régészeti feltárása remélhetően meg fogja állapítani hitelesen, hogy mikor épült a templom.

1552-ben a törökök elfoglalták Temesvárt, ezzel megnyílt az út a Maros-Körös közötti térség elfoglalásához. Gyula környéke kivételével egész Békés megye török megszállás alá került. Csorvás történetében új fejezet kezdődött, a török megszállás alatti közel fél évszázad története.
Telekgerendás, 1995. október
Zalai György
Jegyzetek
  1. Győrffy György: Az Árpád -kori Magyarország történeti földrajza. Budapest, 1963.
  2. Magyarország régészeti lelőhelyei. Békés megye, Szarvasi járás. 6. tábla Budapest, 1985.
  3. Győrffy Gy. idézett mű. Békés megye birtokviszonyai a XIII. század végén
  4. Magyarország története. II. kötet. Budapest. Akadémiai K. 1987.
  5. Orosháza története. I.k. Orosháza, 1965.
  6. Dr.Bálint Alajos: A középkori Kaszaperi templom és temető. Makó. 1938.
    A mezőkovácsházi középkori település emlékei.
    Szegedi Dolgozatok. 1939.
    Mérei István: Árpád-kori építkezések feltárt leletei Orosházán.
    Régészeti füzetek. Ser.II.12. Magyar Nemzeti Múzeum.1964.
  7. Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros köz középkori településrendje. Békéscsaba-Szeged. 1985.
  8. Győrffy Gy. és Blazovich L. im:alapján.
  9. Karácsonyi János: Békés Vármegye története. III.k. Gyula, 1986.
  10. Békés vármegye Oklevéltára. Budapest, 1877
  11. Ugyanott.
  12. Acsády Ignác: A magyar jobbágyság története, Budapest. Szikra K. 1950.
  13. u.o.
  14. Békés Megyei Régészeti és Mővelődési Társaság XII.K.
    A Hunyadiak birtokai Békés megyében.
  15. Haan Lajos: Békés vármegye hajdana. Il.k. Oklevéltár.
  16. Karácsonyi J.im. I.K.
  17. Békés megyei okmánytár.I.k.
  18. Karácsonyi J. im.III.k.
  19. u.o.
  20. Dr.Ányos Lajos. Szilágyi Erzsébet oklevelei.
  21. Elekes Lajos: Hunyadi. Budapest.
    1952. Akadémiai K.1952.
  22. Borovszky Samu: Hódmezővásárhely története. II.k.
    Hódmezővásárhely, 1901.
  23. Békés Vármegye Oklevéltára.
  24. u.o.
  25. u.o.
  26. Bunyitay Vince: A váradi püspökség története. I.k.
    Nagyvárad, 1896.
  27. Békés Vármegye oklevéltára.
  28. Schematismus...Cleri...
    Nagyvárad. 1900.

Melléklet:
Vissza a tartalomhoz