Csorvás a XVI. században - Csorvás története

Tartalomhoz ugrás
Csorvás a XVI. században
I.
Csorvás története a XVI. században három szakaszra bontható. Első szakaszának tekinthetjük a század első felét, amely folytatása volt a falu megalakulása utáni fejlődésének. 1552-ben török megszállás alá került és 1566-ig Gyula török megszállásáig az aradi szandzsákba tartozott, különleges "kettős hatalom" nyomása alatt élt. A gyulai vár elfoglalása és ezt követő békekötés utáni évek kedveztek a falu fejlődésének. Ezt a szakaszt a falu 1596-ban bekövetkezett pusztulása zárta le.
A századforduló éveiben folytatódott a falu fejlődése. Ezekben az években épült templom, amely kőből, téglából építve, márványlappal fedett oltárát és a templom méreteit tekintve már népes és viszonylag jómódú falut feltételez. A századforduló körüli évtizedekben a történészek által pusztásodásnak nevezett folyamat alakult ki a falvakban. A népesség csökkent, egyre több lett az elhagyott telek. Már voltak falvak, amelyek teljesen elnéptelenedtek. Ennek okait a falusi jobbágyság helyzetének romlásában, nagyméretű differenciálódásában jelölték meg. /1/ A századfordulót követő évtizedekben erősödött ez a folyamat, a falvak népessége fogyott, a városoké és a nagyobb falvaké gyarapodott.
Egyre többen hagyták ott a falut és költöztek a kedvezőbb létfeltételeket nyújtó városokba. Hogy ez a folyamat Csorvást is elérte és a század közepére igen előrehaladottá vált, arról tanúskodik Békés megye helységeinek birtokviszonyait és adózását tartalmazó jegyzék. /2/ Ebben Csorvás portáinak száma 13. A porta a jobbágyadózás egysége volt, az a belső telek, amelynek kapuján befért a szénával rakott szekér és amelyhez a külső telek, a határban használt föld tartozott. A portára kivetett adót kapuadónak is nevezték. A kivetett adót függetlenül attól, hogy hányan élnek a portán, közösen fizették. Az adólajstromból kitűnik, hogy a 13 porta közül csak öt fizet adót, összesen hét jobbágy. Hét portán olyan jobbágycsaládok éltek, akik együtt sem rendelkeztek az előírt 3 forint vagyoni minimummal. Mindez már önmagában is mutatja a pusztásodás jellemző tüneteit A következő rovatokból látható, hogy nem 13 porta volt a faluban. A második rovatba azok a porták tartoznak, amelyeknek lakóit az összeírók olyan szegényeknek minősítették, hogy fel sem vették őket az adózók közé, hanem számukat "több" beírással jelezve "kedvezményes"-ként mentesítették már az adókivetés alól. A következő rovatban "puszta jobbágytelek” címmel jegyezték az elhagyott üres portákat. Szám helyett itt is "több" jelzi, hogy nem egy ilyen telek volt. Az újonnan létesült jobbágytelek rovata üres, nincset jelez. A következő rovatok: urasági major, szolga, zsellér, iparos, kereskedő: mind üres, volt viszont "több", adófizetés alól mentesített személy. A falunak ez az "állapota" nem alakulhatott ki néhány év alatt. A templomépítő falutól a 7 adófizetésre képes jobbágyig évtizedek múlhattak el fokozódó szegénységben. Hasonló helyzetben voltak más falvak is. Feltűnő, hogy ezek többsége nemesi falu, ezek is az Ábránffyak falvai. Csaba és Mezőmegyer rovatai üresek, Csorvás és Gerendás 13, Kétsoprony 8, Szarvas 7, Apáca és Csákóhegyes 6-6 portával szerepel a jegyzékben. A többi rovat, mint Csorvásnál, "több" vagy üres. A Békés megyében lévı birtokaik közül Vésztő, Fás és Mágor együtt 31 portával "emelkedik ki" az Ábránffy-falvak sorából. Mindez azt is mutatja, hogy egykor Békés megye leggazdagabb családjának, az Ábránffy családnak a "fénykora" véget ért. Az 1553. évi birtokviszonyokat mutató jegyzékben nincs Ábránffy az ötven portán felüli birtokosok között. Az ötven portánál kevesebbel rendelkezők között az Ábránffy család 61 portájával szemben a családba /és birtokban/ beházasodó Dóczy, Kackfy, Nadányi, Simay, Veér családoknak 161 portája volt. /3/
Az Ábránffyak egykor hatalmas birtoka elaprózódott, nagyobb része házasságok révén, más részek eladása útján kikerült a család birtokából. A család öröklési rendje szerint az elhalt birtokából az örökösök egyenlő részt örököltek. A Mátyás királytól kapott falvaknak, közülük Csorvásnak Ábránffy Tamás egyedüli birtokosa volt. Halála után minden falunak három birtokosa lett. Unokái már egy- egy falunak 1/8-ad részét örökölték. Csorvás egyik földesurának, Ábránffy Jánosnak 29 faluban volt részbirtoka: Békés megyében 13, Arad megyében l0, Zaránd megyében 6. Az Ábránffyak nem csak birtokaik eladásából vagy zálogba adásából szerzett pénzzel fedezték kiadásaikat, hanem jobbágyaik szolgáltatásaiból, a földesúrnak járó kilencedekből, stb., az akkori urbárium előírásai szerint. "Valószínű, hogy az elszegényedő birtokosoknak sokkal több pénzt kellett kicsikarnia jobbágyaiktól, ha színvonalukat tartani akarták" mint a gyulai uradalomnak az uradalomhoz tartozó falvak jobbágyaitól. /4/
II. Lajos király meghalt Mohácsnál 1526-ban. Az Ábránffyak tevékeny részt vettek abban a küzdelemben, amely Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János között folyt a trónért. Az 1505-ben tartott rákosi országgyűlés határozata szerint csak magyar ülhet a királyi trónon. Ennek a határozatnak a kimondásában, mint Békés megyei nemesek küldötte, két Ábránffy jelentős szerepet játszott. Ez arra kötelezte őket, hogy mellette legyenek az "idegen" Habsburggal szemben. A küzdelem 14 évig folyt. Szapolyai oldalán hol nyertek, hol vesztettek, egy idő után csak vesztettek. Közben mind jobban elszegényedtek. Végül a család egysége is felbomlott, egyes tagjai átálltak Ferdinánd táborába.
Mindez úgy "illik" Csorvás történetébe, hogy a falu lakosai, mint az Ábránffyak jobbágyai viselték a rájuk eső részét e sokba kerülő küzdelemnek. Ez nem csak az urbárium megadásában jelentett növekvő terheket, hanem a jól gazdálkodó, jobbágyaival törődő gazda hiányával is. Hogy az Ábránffy családnak 13 faluban 42 portája volt, Komlósynak Orosházán és két kis faluban 36, jelzi a két gazda és gazdálkodása közti különbséget.
1514-ben "...mint valami zuhogó zápor mosta végig Békés megyét is a parasztlázadás." Dózsa György Pestről Cegléden, Tisza-Varsányon keresztül Mező-Túrra, és így egyenesen megyénk felé tartott. Túrnál 800-zal szaporodott kereszteseinek száma. Ezek között bizonyára voltak a Túr közelébe eső Békés megyei falvak lakosai közül valók is. Egére, a Körös bal partjára vonult, s itt számolta meg seregét. Volt ekkor 5000 embere. Egéről Békésre ment, s itt tábort ütött. Állítólag itt ismertette felhívását a keresztes hadjáratra, s itt gyarapította seregét Balog István deák, Lőrinc pap és mások úgy, hogy "midőn Gyulára ért és ott a mezőn táborba szállt, állítólag már 33 000 fegyverese volt". /5/
A történetírók részletesen leírták a parasztháború történetét. /6/ Ez alkalommal csak azt kutatjuk, hogy e "zuhogó zápor" elérte Csorvást, hogyan érintette a falu lakosságát. A fentebb idézett leírás nem említ dátumokat Dózsa seregének vonulásáról. A dátumok azonban fontosak. Dózsa május 9-én bontott tábort Pest alatt, 21-én ért Egére, ahol "volt ekkor 5000 embere". Másnap, 22-én Békésre ment, ahol "hada 20 000 főre gyarapodott". Május 24-én Gyulára ért, ahol már "állítólag 33 000 harcosa volt". Hihetetlennek tűnik, hogy Pestről Békés megyébe vezető úton 12 nap alatt ötezren, Békés megyében öt nap alatt huszonnyolc ezren léptek be Dózsa seregébe. Ebben az időben Békés megye egész népessége volt 20 000 körüli a népességkutatók megállapítása szerint. A fegyverforgató férfiak száma nem lehetett több 7-8 ezernél. Kétkedésünk azonban mérséklődik, ha figyelembe vesszük az előzményeket. 1513-ban Bakócz Tamás esztergomi érsek részt vett a pápaválasztáson. A megválasztott pápa, X. Leó azzal bízta meg, hogy szervezzen keresztes hadjáratot a török ellen. Bakócz 1514 április 16-án hirdette ki a pogány török elleni szent háborúra, a keresztes hadba hívó pápai bullát. Az otthon, a család védelmére szólított fel minden fegyverforgató férfit, a jobbágyok kötelességévé tette az ország megoltalmazását. A hadsereg szervezésével Dózsa Györgyöt bízza meg. /7/
A toborozás már áprilisban megkezdődött. A váradi püspökség, amelynek egyházmegyéjébe négy megye tartozott, -köztük Békés megye-, élen járt a toborozásban. A szerzeteseket ellátták a toborozásra felhatalmazó írással, akik minden faluba kimentek igehirdetésre és felszólították a férfiakat a "szent háborúban" való részvételre, a keresztes hadba való belépésre. A falu plébánosának volt a feladata a jelentkezők számbavétele, összegyűjtése, a csapat vezetőjének megválasztása és a kijelölt gyülekezőhelyre indítása. Ilyen toborzási központ volt Gyula és Békés a megyében. A földesúrnak kötelessége volt jobbágyát elengedni. /8/
A toborozás már egy hónapja folyt, amikor Dózsa Békésre ért seregével. Pesti táborbontásának, Cegléden át a Tiszántúlra, a Tiszán átkelve Gyula felé haladásának híre messze meghaladta a sereg haladását. A Tiszántúlon toborzottakat nem Pestre, hanem a fősereghez irányították, Békésre és Gyulára. Mire Dózsa Békésre, majd Gyulára ért, odaértek a Bihar, Arad, Zaránd megyében toborzottak is. A Békés megyében toborzottakkal együtt már lehettek húszezren.
Semmi sem indokolja azt a feltevést, hogy csorvási jobbágy nem volt a toborzottak között. Csorvás földesura, Ábránffy János ebben az időben jött haza a krakkói egyetemről, ahol mint főesperes jogtudori diplomát szerzett. A pápa felhívása, a váradi püspökséghez tartozása valószínűsíti, hogy a birtokában lévő falvak plébánosait, közöttük a csorvási plébánost nem tiltotta, hanem késztette a toborzásra. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Békésen táborozó és közel egy hétig Csorváshoz viszonylag közel lévő 20-30 ezer ember ellátásához szükséges élelem beszerzése Csorvást is elérte, s a faluban megforduló keresztesek is hívhatták magukkal a férfiakat. "A sereg útja Békésből Orosháza vidékén át vezetett Csanádba. E vidéken áthaladva a toborzás bizonyára eredményesen folyt." /9/ Nem kizárható az a feltételezés, hogy csorvási jobbágy is csatlakozott a sereghez.
A parasztlázadást megtorló törvények a csorvási és más Tiszántúli falu jobbágyait nem sokáig sújtották. Temesvárral, Araddal majdnem egy időben Szolnokot is elfoglalták a törökök. "Szolnok és a Maros felől egyszerre, nyomról-nyomra közeleg a török áradat." /10/ A közöttük lévő térségnek szinte közepén volt Csorvás. Akár a Tisza, akár a Maros felől menekültek a gyulai vár oltalmában bízva, érintették vagy közelében jártak. Akiket utolért az "áradat" , ott maradtak, vagy ideiglenesen, amíg vissza, vagy tovább nem mentek. Bizonyára voltak akik végleg ott maradtak.
Ezt valószínűsíti, hogy a később érkezőkkel együtt úgy növelték a lakosok számát, hogy négy év múlva ötször annyi adózó jobbágy volt a faluban, mint 1552-ben. Az 1552-ben szegénységük miatt nem adózó, "több" porta jobbágya közül is volt aki adófizetővé vált. A menekülők szegényen érkeztek, legfeljebb azt hozták magukkal, ami a szekérre fért, vagy a hozzáköthető lábasjószágot. Letelepedésük után két-három év is eltelhetett, mire adóképessé váltak. Ez lehet a magyarázat arra, hogy 1556-ban 26 adózó portát talált a faluban az összeíró. /11/
Temesvár elfoglalása után Gyula vára maradt magyar kézen a Maros feletti Tiszántúlon Szolnok és Békés megye északi határáig. A Gyula előtti térség szinte állandó portyázó területe volt a török várakból, Gyula várából induló kisebb-nagyobb csapatoknak. Csorvás is ebbe a térségbe tartozott, útjába esett a portyázó csapatoknak. Feljegyzés csak azokról a portyákról maradt, amelyek török és magyar csapatok ütközéséről készültek. Ilyen volt a Gyuláról és Lippáról portyára járó csapatok ütközése Szénás mellett, ahol az összecsapásban elesett Bothos János és fogolyként magukkal vitték a törökök Aradi Istvánt. /12/
Gyula várának elfoglalása (1566-ban) és az 1568-ban kötött drinápolyi béke után békésebb időszak következett. Alig harminc évig tartott, azonban lehetőséget adott arra, hogy nagyobb külső hatásoktól mentesen alakuljon a falu népessége, kialakuljon a termelés folyamatossága, módja, biztonságosabbá váljon a vásárra, piacra járás, fejlődjön az árutermelés. Csorvás történetének ez az időszaka legalkalmasabb arra, hogy áttekintsük a falu népességének és mezőgazdaságának a század második felében végbement fejlődését.

II.
A század közepén új fejezet kezdődött Csorvás történetében. 1551-ben megkezdődött a török hadsereg felvonulása Temesvár és a Maros-menti várak elfoglalására. Szeptember végén elfoglalta Csanádot, október elején megszállta Lippa várát, a hónap vége felé Temesvárt is ostromolta, azonban kilenc napi sikertelen ostrom után visszavonult, a Tiszán átkelve "téli pihenőre".
1552. tavaszán ismét hadjáratot indított az előző évben már elfoglalt, majd elhagyott területen. Június elején már hozzáfogott Temesvár ostromához és két-hónapos ostrom után szeptember elején el is foglalta. Az ostrom idején a védőseregben volt Ábránffy Imre is, ott esett el a "törökverő hős", Csorvás első földesurának dédunokája. /13/
Temesvár, Arad és Szolnok elfoglalása után a törökök megszállták Gyula és környéke kivételével a Tiszántúl középső részét Békés és Szolnok megye északi határáig. E térségben a magyar közigazgatás azonnal megszűnt, vezetői elmenekültek. A törökök megkezdték a birodalomban alkalmazott közigazgatás bevezetését. Temesvár székhellyel megalakították a temesvári vilajetet. Területét szandzsákokra, ezek területét „nahijékre“ osztották. Csorvás az aradi szandzsák területén kialakított békési „nahije“ faluja lett.
A törökök eltöröltek minden addigi jogszabályt, helyébe bevezették saját törvényeiket, gazdasági, társadalmi, politikai rendszerüket. "A meghódolás percében megszűnt mindaz, ami addig fennállt. Megbomlott az egyházi szervezet, összeroskadt az államhatalom, megszűnt minden nemesi jog és szabadság. Az eddig való törvénykezést, adózást, községi szervezetet mind halomra döntötte a betört idegen hatalom. A régi jogok, régi kötelességek nem nyúltak át az új időkbe."/14/
Ez a helyzetleírás a "meghódolás percére" vonatkozott, arra az időre, amelyben a törökök megszállták előbb a Tiszától nyugatra, majd keletre az ország középső részét. A következő évtizedekben a lakosság kétfelé, sőt ahol a földesúr a megszállt területen kívülről is érvényesíteni tudta elhagyott birtokán maradt jobbágyainál korábban gyakorolt jogait, ott háromfelé adóztak: a török szultánnak, a magyar királynak és a földesúrnak. Amíg Gyula várát el nem foglalták a törökök, a királyi adószedők minden évben kivetették és beszedték a királyi adót. A régi jogok közül meghagyták a községekben a falu bíróját korábbi jogainak és részben kötelezettségeinek érvényesítésében azzal a különbséggel, hogy felettese nem a szolgabíró és a földesúr volt, hanem a „nahijében“ kinevezett bég és kádi. A lakosságot meghagyták vallásának gyakorlásában. Az egyházi szervezet nem a török megszállás miatt bomlott meg, hanem a század középső harmadában "lezajló" reformáció bontotta fel. Ami nem kevésbé fontos, hogy a XVI. század utolsó harmadában, a tizenöt-éves háború kezdetéig "e vidék sem élt rosszabbul, mint magyar urai alatt". /16/ "E vidék" Békés megye, Csaba és a környékbeli falvak.
A meghódított területen minden föld a török kincstár, illetve a török szultán birtoka lett, amelyet a török hőbéri rend szerinti kategóriába soroltak. Felbecsültették a városok, falvak jövedelmét, és a jövedelem arányában alakították ki a birtokkategóriákat.
A legmagasabb kategória a szultáni birtok, a „khász“ volt, amely vagy a kincstár kezelésében a kincstárnak adózott, vagy a legmagasabb rangú tisztek, tisztségviselők jövedelmét adta, amíg az tisztségét betöltötte. A második kategóriába azok a birtokok tartoztak, amelyeknek évi jövedelme 20.000 „akcse“ felett volt, török neve ziamet“. (50 akcse = 1 magyar forinttal) Birtokosa szpáhi tiszt, "középszintű" tisztviselő volt, rangjuknak, tisztségüknek megfelelő jövedelmet adó birtokon.
Harmadik kategóriába tartoztak a 3.000 akcsétől 20.000 akcséig jövedelmező birtokok, neve "timár" birtokok. Birtokosa szpáhi altiszt, illetve zsoldos katona volt, akiket nem a kincstár fizetett, hanem általában egy falut, kisebbet-nagyobbat kaptak, amelynek parasztjai nekik fizették az adót. Hogy a falvak hányféle adót és mennyit fizettek, annak bemutatására szolgáljon Gerendás falu adókivetése:
AdótételekGerendás

1 5671 579

A jövedelem
20.180
36.000

Kapuk száma 1015.0504.300
/ötven akcsével számítva/
Búzatized kile
7.300
22.000

Kevert tized kile
2.570
3.135

Báránytized adója
1.400
1.550

Kender-káposzta adó
250
300

Méhkas adó
420
600

Sertésadó
650
750

Mennyasszonyadó
90
120

Hordóadó
150
150

Tőzifa- és szénadó
2.020
2.150

Esetleges büntetőpénz
380
480
/16/
Csorvást itt nem vehetjük példának, mert khász birtok volt, és jövedelmét átalányösszegben állapították meg. E kétféle adókivetés, a khász birtokok átalányösszegben, timár és ziámet birtokok tételes kivetéssel való adóztatásának keletkezése az 1567. évi összeíráskor történt a temesvári vilajet csanádi és gyulai szandzsákságban. Addig itt is a tételes adókivetést alkalmazták.
A 1567. évi összeírás előtt e két szandzsák khász birtokain élő adózó jobbágyok, ekkor már "raja" elnevezéssel, panaszt tettek a szultánnál az adószedők erőszakoskodásai miatt, és kérték, hogy adójukat egy összegben "átalányban" állapítsák meg és évi három részletben fizethessék. A temesvári vilajet födeftendárja egyetértett e kívánsággal előterjesztést készített ennek módjáról. A szultáni tanács úgy a kérelmet, mint annak teljesítésére előterjesztett módot jóváhagyta, és azt 1567. évi, majd az 1579. évi összeírásban a khász birtokok jövedelmét átalányösszegben határozták meg. /17/
(A történészek számára ez ma veszteség. Az "átalányban" eltűnt a khász falvak "adathagyatékából" mindaz, amely a nem khász falvakból fennmaradt.) A békési nahijébe 72 falu tartozott. Csorvás egyike volt a legtöbb adót fizető falvaknak:

A békési nahije falvai közöl a legtöbb adót fizetı falvak (akcse)
Helység15671579
Décse
50.00089.000
Kondoros
35.00065.000
Szénás
35.00070.000
Csorvás
30.00065.000
Gerendás
20.18036.000
Szentetornya
30.00065.000
Endrőd
30.00039.000
Királyság
25.00050.000
Kétsopron
20.00035.000
Csabacsőd
20.179-
Mindösszesen:
295.359524.000
Szembetűnő, hogy egy térségben, egymás szomszédságában volt Décse, Endrőd és Kondoros közelében, Királyság Gádoros pusztájával Szénás és Szentetornya szomszédja volt Csabacsűd és Gerendás kivételével mindegyik khász birtok. A gyulai szandzsák területén 23 khász birtok volt, ebből 14 a békési nahijében. Hogy a szandzsák 241 faluja közül melyik legyen khász birtok, azt a faluból szedhető jövedelem, ennek állandósága és várható növekedése alapján állapították meg. A khász birtokokat a szultán a temesvári vilajetet irányító pasának adta, jövedelmükkel a pasának adóztak. Nyilvánvaló, hogy a kormányzóság legfőbb urának a legjobban jövedelmező falvak lettek a birtokai.
Ezek között is a legjobbak voltak a fenti kimutatásban szereplő khász falvak. Ha a 23 khász falu jövedelmét 100%-nak vesszük, akkor azt látjuk ennek 41,9 %-át ez a nyolc khász falu adta A legjobb ötnek a család száma azt is megmutatja, hogy hányan állították elő ezt a jövedelmet. /19/

A békési nahije legtöbb családdal és jövedelemmel összírt falva:
Falu
1567
1579
család
jövedelem
család
jövedelem
Décse
180
50.000
157
89.000
Csorvás
125
30.000
147
65.000
Szentetornya
119
30.000
142
65.000
Szénás
113
35.000
145
70.000
Kondoros
79
35.000
80
65.000
Összesen:
616
180.000
671
354.000
A törököknek fizetett adó mellett fizették a falvak a magyar királyi adót is. Az első drinápolyi békekötéskor kötött megállapodás szerint a meghódított területen a török szultán és a magyar király is szedhet adót, s ebben egyik sem gátolja a másikat. Békés megyében a királyi adó kivetését és beszedését a szolgabírók közreműködésével az országos adószedő végezte. Az adózás alapja a porta /kapu/ volt. Csorvás falu adózását az alábbi táblázat mutatja:

Csorvás adófizetésre kötelezett kapuinak és jobbágyainak a száma
Adózó
15521553155615571560156215631564
Kapu
513265815362829
Jobbágy
7265211630725659/20/
Adó/forint/
7.519.536.461.221.050.442.041.6
A töröknek, a magyar királynak fizetett adó mellett minden termésből és egyebekből tizedet adtak a jobbágyok az egyháznak is. Az egyházi tized adását még Szent István király rendelte el annak a vallási tételnek az alapján, hogy akinek Isten tízet adott, a tizediket adja Istennek. /21/
Az Árpád kor végéig mindenki köteles volt minden termésből tizedet adni. Ezután 1848-ig a dézsmakötelezettség alapja a paraszti művelésű föld lett. Akik nem rendelkeztek dézsmaköteles terményekkel, azok "kereszténypénzt" fizettek, évi 2-12 dénárt helyileg megállapítottan. Csorváson 1563-ban öt személy fizetett 15 dénárt. /22/
A dézsma adás alól felmentést kapott a bíró, ha segédkezett a dézsma megállapításában és beszedésében. A tizedszedés és a beszedett tized felhasználási joga az egyházmegye püspökét illette. A dézsmát a XV. század elején az egyház maga szedte be, a század utolsó harmadában. Mátyás király adott először arra engedélyt, hogy "ha a főpapságot erre nagy szükség kényszeríti a dézsmaszedés jogát bérbe adhatja". A XVI. században már több törvény rendelkezik a bérbeadásról. Elsősorban a földesurak vehették bérbe a birtokához tartozó falvakban szedhető dézsmát. Ezt a jogot később a Magyar Kamara vette birtokba, beszedését a királyi adószedők gyakorolták. A törököknek a végvárak elleni támadásainak korában a Kamara a végváraknak engedte át, közöttük a gyulai várnak.
1554-től a gyulai szandzsák területén a dézsma felét a törökök szedték. A gyulai vár eleste után a váradi püspökség megbízottai szedték a dézsmát, "tizedelési és szabad mozgási engedélyt szereztek a török hatóságoktól, keresztül-kasul járták a falvakat" szedték a tizedet. /23/
Csorvás dézsma adásáról az 1560. évi termény tizedjegyzékből tájékozódhatunk. Ez név szerint tartalmazza 65 földművelő jobbágynak a nevét is, akik tizedet adtak búzából és árpából. A jegyzék alkalmas arra is, hogy tájékozódjunk az akkori gabonatermelésről. /24/
Az aratás sarlóval vágott, kévébe kötött, keresztekbe rakott és asztagba hordott gabonánál ért véget. Ennek a munkafolyamatnak a közepén volt a tizedelés. A tizedet két keresztből álló "gelima" /magyarul kalangya/ száma alapján állapították meg. A tizedeknek megjelölt kereszteket /gelimákat/ vitték először a dézsmaasztagba, csak ezután kezdhetett hozzá a dézsmát adó a neki maradt keresztek összehordásához. A jegyzék latin nyelven készült, gelimában számolt, mi is gelimában számolunk. A jegyzék szerint 62 gazdának 2077 gelima gabonája termett, háromnak pedig 110 boglya. Boglyába azt a gabonát rakták, amely valamilyen okból ritkán kelt, fejlődésében rövid szárú lett és alig, vagy nem is nőttek kalászai a közte lévő gyomnövények fölé. Az ilyen gabonát kaszálták és boglyákba gyűjtötték össze. Két boglya számított dézsmáláskor egy kalangyának. A továbbiakban ezzel az átszámítással nyert 2132 gelimával számolunk. Az árpatermés csak 16 boglya volt. Ebben az évben zabot nem termeltek. Más években is keveset, rozsot, tavaszi búzát, kölest nem termeltek, a dézsmajegyzékekből erre lehet következtetni. /25/
A jegyzékekből látható az egyes termelők termésének a mennyisége gelimában. Ezt nagyságcsoportokba rendezve látható a falu parasztságának a differenciáltsága:

A búzatermelés /gelima/ megosztása a termelők között.
65 személy termelt összesen 2132 gelima búzát /gelima = gel, termelöi ár = ter./
I. 30 gel. alatt
II. 30-50 gel. között
III. 50-100 gel között
IV. 100 gel felett
ter.sz
gel.sz.
ter.sz
gel.sz.
ter.sz
gel.sz.
ter.sz
gel.sz.
22814304601100
1211353701120
24204401551160
610





18





17





Összesen:
35
632
19
615
8
505
3
380
A kimutatásból látható: az I. csoportban az összes termelőnek több mint fele, 52 %-a tartozik és a termés 25 %-át termelték. Tizenegy termelőnek volt értékesíthető búzája. Jövő évi vetőmagját a termelők legkevesebb harmadának vennie kellett, vagy megkeresnie aratási cséplési vagy más munkával. A vetésterület az akkor szokásos királyi holddal számítva 200-250 hold lehetett. A növénytermesztésben a búzatermelés volt a meghatározó. A búza, árpa, zab mellett azonban a családok sok mindenben önellátóak voltak és ehhez megtermelték a szükséges alapanyagokat. A konyhára borsót, lencsét, káposztát, répát, stb. Tököt, hogy magjából olajat nyerjenek a mécsvilágításhoz, főzéshez, sütéshez. Kendert vagy lent, vagy mindkettőt, hogy fonalat csináljanak a háziszőttes készítéséhez. Az állattenyésztésről kevés adatot találunk. A dézsmajegyzékben a juh /báránytized/ a török adóösszeírásokban a sertésadó, vámjegyzékben a szarvasmarha, a vásárok feljegyzéseiben a ló is előfordul. Külön tanulmányra volna szükség, hogy a falu XVI. századi mezőgazdasági termelését részleteiben megismerjük.

III.
A népesség alakulásának áttekintésére készült a mellékelt kimutatás. A kimutatásban csak családnevek /vezetéknevek/ szerepelnek abból a meggondolásból, hogy a családfők száma olyan törzsszám, olyan alapegység, amelyből kiszámítható a népesség, a házak, porták, kapu, telek száma, amelyek mint kisebb terület alapszámai további számításokat tesz lehetővé. Névelemzés más dolgozat tárgya lehet, ezért a keresztnevek hiánya nem mérvadó. A kimutatásban csak a falu adózó családfői szerepelnek. 1560-ban ezek közül is csak a terménytizedet adó földművelő jobbágyok. 1880-ban pedig csak az Ábránffy család birtokmegosztásában szereplő jobbágyok. Rajtuk kívül éltek a faluban nem adófizető családfők is, ezekről nem készült jegyzék. Népességkutatók ezek arányát az össznépességben 5-10%-ra becsülik.
A kimutatás 1560-ban 66, 1567-ben 125 családfőt jelez. E szerint hét év alatt kétszeresére nőtt a családok száma. Ha tekintetbe vesszük a fentebb említett összeírás-különbséget, akkor is feltűnően nagy a különbség. Bár adataink erre nincsenek, azonban feltételezhető, hogy 66 földművelő mellett már voltak a mezőgazdaságban használatos eszközöket készítő-javító iparosok /kovács, bognár/ a népesség száma valószínűsíti, hogy volt lábbelikészítő-javító varga, addig csak városokban beszerezhető dolgok "sótól a sarlóig" árusítására kereskedő, stb. Ezek számaránya nem lehetett több az említett 5-10%-nál. A nem adófizető családfőket is számítva a 66 földművelő jobbágy a falu összes családjának 80-90%-át adhatta.
A különbség okát-forrását azokban az eseményekben találjuk, amelyek az 1567 előtti években történtek. A törökök által 1552-ben meg nem szállt Gyula -környéki falvak lakói nehéz helyzetbe kerültek. A vár ellátása korábban négy megye terhe volt. 1552 után a Gyula környékén lévő, meg nem szállt falvakra hárult. Egyetlen példával is érzékeltethető e terhek súlya. 1564-ben a várőrség létszáma 767 lovaskatona volt.
Hogy a lovaknak mennyi takarmányra, a katonáknak mennyi élelemre volt folyamatosan szüksége, és ennek beszerzése elsősorban e falvakból történt, mutatja helyzetük tarthatatlanságát. Már 1561-ben megrótta a király a vár kapitányát, az ö magatartásának tulajdonítva, hogy a gyulai uradalom falvaiból "körülbelül 8000 jobbágy szállását elhagyva részben Törökországba, részben a lázadók területére költözött. Ennek egyedüli oka, hogy méltánytalanul bánsz velük." /26/ A 8000 jobbágy az első években 1559-60-ban költözött el lakóhelyéről. Bizonyos, hogy nagy többsége nem "Törökországba", hanem a közelebbi "lázadók területére" azaz a töröknek meghódolt, akkor már viszonylag rendeződött helyzetben lévő Gyulán túli falvakba. Ezekben föld volt bőven, a földesúr elmenekült, a török mindjárt földet adott és kedvezményt. Érdeke volt, hogy a föld teremjen, több legyen a beszedhető adó. Az odaköltözés menekülés volt a várnak adandó, egyre több és nehezebben teljesíthető szolgáltatások alól. Közöttük lehettek akik Csorváson telepedtek le.
Hogy 1560 és 1567 között közel kétszeresére nőtt a családok száma, abban jelentős szerepe lehetett a leírtaknak. Az 1567-évi összeírásban jelenlévő 125 családfő közül 33 nincs a következő, 1579. évi összeírásban. Ugyanebben az időben az 1567. évi 125-ről 147-re nőtt az összeírtak száma. Ebből látható, hogy 33-an elköltöztek a faluból a 12 év alatt, 83-an pedig beköltöztek a faluba A növekedés forrása ilyen nagy mértékben ennyi idő alatt csak beköltözés lehetett.
Hogy honnan költöztek be ennyien, vagy honnan jött a beköltözők nagyobb része, ennek keresésében ismét Gyulához érünk. 1565 végétől egyre gyakrabban jött a hír Gyulára, hogy a török nagy haddal készül a vár elfoglalására. 1566 elején már azt is tudták Gyulán, hogy Temesváron összegyűjtött hadak csak a jég olvadására várnak, hogy ostrom alá vegyék Gyula várát. A várból indított felderítő-portyázó csapatok "érzékelték", hogy az útjukba eső falvak lakosai "amit csak lehet" mindent elrejtenek. /27/
A Temesváron összegyűjtött hadak május elején átkeltek a Maroson és Pankota felé indultak a gyulai vár ostromára. Június elején a Tiszán is átkeltek a vár elfoglalására vonuló hadak. A Pankota felöl közeledő törökök elől Gyula vára felé menekültek a falvak lakosai, ott a már menekülő gyulai lakosokhoz csatlakozva mentek a Gyulán túli falvakba. A Gyula környéki falvak elnéptelenedtek, a menekülőket befogadó falvak népessége megnőtt. Közöttük Csorvás falué is.
Az 1567. évi összeírásból "eltűnt" és az 1579. évi összeírásban "feltűnt" családok közül 8, illetve 10 megtalálható Csákóhegyes kivételével a határszomszéd falvak közötti "lakosságcserére" mutat. A Csorvásra beköltözők között vannak, akik a szomszéd falu 1567. évi összeírásában azonos családnevű családfő fiának a keresztnevét viselte. Ez azt jelenti, hogy Csorvásra nősült. Csorvással szomszédos minden faluban gyakori az azonos családnév, valószínű, hogy rokonsági kapcsolatot jelent. Csorvás és a szomszéd falvak népességének alakulását mutatja az alábbi táblázat: /28/

Csorvás és a határszomszéd falvak népessége az 1567. és 1579. évi összeírások alapján.
A személyek száma a családok ötszöröse.
Év:
1567
1579
Helység
család
népesség
család
népesség
Csorvás
125625147735
Csaba7839063315
Csákóhegyes
3316036180
Gerendás
10150586430
Kétsoprony
4422051255
Kondoros
7939580400
Orosháza
5929558340
Szénás
113565145725
Szentetornya
110550142710
A népesség számát csak az összeírások alapulvételével tudjuk valószínűsíteni. A legtöbb segítséget a török összeírások adnak. A családfő mellett összeírták annak 15 éven felüli fiúgyermekét, a vele egy házban élő testvérét és annak családi állapotát is, nős vagy nőtlen. A történészek általánosnak az öt főből álló családot tekintik. Becsléssel megállapítják az összeírásba fel nem vett családok számát és az összeírtakkal együttvéve alkalmazzák az ötös szorzót. Fenti táblázatban csak az összeírt családok ötszöröse szerepel.
A török összeírások alkalmasak más számítási mód alkalmazására is. Mindkettő alkalmazása közelebb visz a valós helyzethez. A népességi statisztikában alkalmazott számítások a nemek /férfi-nő/ arányát 1000 évre visszamenően 50-50 %-ban mutatja, egy-két % ingadozással. A korcsoportok közül a 15 éven aluliak aránya szinte tartósan 25 %. Ha ezeket figyelembe véve próbáljuk megállapítani a lakosság számát az lábbiakat látjuk:

Az 1567. évi és 1579. évi török összeírás szerint Csorváson

1567-ben
1579-ben
Családfő
125147
15 éven aluli fiú
86110
15 éven aluli testvér
196
Összesen:
230
263
Hozzá 15 éven aluli
7587
Együtt fi. nemű
305350
A nőnemű népesség
305350
Össze nem írt
60
77
Mindösszesen:
670
777
Ha hozzávesszük az előző kimutatás népesség számához is az össze nem írtaknak vett 10 %-ot szinte teljesen egyező népességszámot látunk.
A magyar királyi adóösszeírásokban és a dézsmajegyekben nem vették be a falu bíróját: Kondorossy Gergelyt, mivel szolgáltatásaiért mentességet kapott. Felvették azonban a többi bírót, ugyanis minden földesúrnak volt a faluban bírója, a "jobbágybíró," aki földesura megbízásával, a földesúr gazdatisztjének az irányítása alatt intézte a faluban lévı birtok és jobbágyainak helyi dolgait. 1560-ban a gyulai várkapitány elleni vizsgálat jegyzőkönyve szerint öt csorvási bíró tett tanúvallomást. A falu bírója: Kondorossy Gergely, egyben Székely Márton földesúr jobbágybírója, Bakó Demeter, Ábránffy István, Bojthos Benedek, Nagy Balázs, Pogan /Pogány/ Péter, özv. Szterzenkovicsné, Nagy Balázs pedig Székely Miklós jobbágybírója. Két földesúrnak: Ábránffy Boldizsárnak és Pejkes Péternek 2-2 jobbágya volt, oly szegények, hogy nem is adóztak. /29/
A négy összeírásban szereplő 150 családnév alkalmas a falu népességének több szempontból való vizsgálatára. Első olvasásnál látható, hogy a családnevek keletkezésének szinte minden formája jelen van a jegyzékben: személynévből, foglalkozásból, nemzetiségből, testi tulajdonságból, jellemző magatartásból (Jámbor, Kegyes, stb.) természeti környezetből, folyónévből, növény- és állatnevekből (Kígyós, Nádas) stb. Az is szembetűnő, hogy egy-két család kivételével magyar nemzetiségű az egész lakosság stb. E dolgozat célját meghaladja mindennek részletesebb tárgyalása.
Az egyház részvétele a keresztes hadjárat előkészítésében, a toborzásban és ennek eredménye megmutatta, hogy milyen erős volt az egyházi hierarchia egysége és fegyelme, ha híveinek tömeges mozgósításával erősíthette tekintélyét és súlyát a katholikus egyház európai szervezetében és az országon belül folyó hatalmi harcban. Azt is megmutatta, hogy milyen erős a lakosság közvetlen érintkezésében élő szervezeteinek, elsősorban a helyi plébániáknak és mellettük a szerzeteseknek befolyása a jobbágyság körében. A toborzás a már minden települést elérő egyházi szervezetek, elsősorban a plébániák nagy erőpróbája volt. A keresztes hadjárat meghiúsulása már nem a plébániákon és szerzeteseken múlott.
A XVI. század első felében befejeződött az egyházi szervezet kialakulása. "Minden valamirevaló községben megalakultak a plébániák, amelyek a plébánia nélküli településeken is ellátták az egyházi teendőket." /30/ A plébániának, templomnak a falu földesura adott telket, jobbágyaival részt vett a parókia, a templom építésében. Hogy Csorváson mikor jött létre a plébánia és mikor épült a templom, csak valószínűsíteni tudjuk, dokumentálható ismereteink erről nincsenek. Az Ábránffyak - Csorvás földesurai - egyháztámogató, sőt az egyház életében és szervezetében is jelentős szerepet betöltő tevékenységéről számos dokumentum tanúskodik. Már 1388-ban monostort tartottak fenn Gerlán, 1489-ben Ábránffy Bálint 300 forint alapítványt tett a váradi székesegyházban örökös szent misére. Ábránffy Mátyás a lippai kolostor számára adakozik. 1531-ben kolostort építenek Gerlán, hét szerzetest fogadnak a kolostor falai közé. 1511-ben Ábránffy VII. János a papi pályát választva Krakkóba megy egyetemre, mint főesperes és az egyház jogtudora tér vissza négy év után. Valószínű, hogy az Ábránffy család fénykorában, a XV. század utolsó harmadában jött létre a plébánia és a századforduló éveiben épült a templom. /31/ A plébánia jövedelme a beszedett egyházi tized egy részéből, másrészt híveinek adományaiból és egyházi szolgáltatásaiért kapott javadalmakból származott. /Házasság, keresztelő, temetés, az elhalt lelki-üdvéért tartott mise, stb. Hogy a beszedett egyházi tizedből mennyi jutott a plébánosnak, azt a tized szedésére és felhasználására jogosult váradi püspök határozta meg. Törvény szerint 1/4-ét kellett volna legalább kapnia a plébánosnak, azonban ha a püspök szükségesnek ítélte, ennél többet is adhatott, akár a teljes beszedett tizedet is a faluban hagyta. A püspököt ennek megítélésében a tanácsadó testülete, a káptalan segítette. Csorvás földesura Ábránffy János főesperes volt már 1511-ben, Gyula plébánosa volt nyolc évig, majd váradi kanonok öt évig, a tanácsadó testületnek rangban második tagja. Hogy a csorvási plébániának mennyi maradjon a beszedett tizedből, arra két dologból következtethetünk. Egyik történész megállapítja, mely szerint a csorvási plébánia "meglehetősen javadalmazott" volt. /32/ Másik a tridenti zsinatra utazó magyar küldöttség költségeihez való hozzájárulás összege, három forint. Önmagában ez nem ad különösebb információt, még akkor sem, ha tudjuk, hogy egy hízott ökör árának megfelelő összeg volt. Az adakozás körülményeiből azonban következtetni lehet ennek jelentőségére és a plébános egyházon belüli magatartására. "Az egyetemes zsinatok történetében kevés olyan található, amelynek akkora hatása lett volna az egyház életére, és olyan maradandóan határozta volna meg a későbbi történetét, mint a tridenti zsinat". /33/ A reformációnak abban a szakaszában ülésezett három ülésszakán 1545-1563 között, amely katolikus vallásból kiváló protestáns vallás önálló egyházzá alakulásához vezetett. A küldöttség, amelynek költségeihez a püspökség adományozására szólította a plébániákat, a zsinat második ülésszakára utazott. 1552-ben az egyház szakadásának, a "reform-papok" kiválásának kezdeti időszaka volt. Két évvel előtte mondta ki a tordai országgyűlés a "lutheranizmus és a pápizmus" - azaz a katholikus és protestáns vallás egyenjogúságát e törvény lehetővé tette, hogy aki akar, büntetlenül kiléphet az egyházból és belép más egyházba. A váradi püspökség nehéz helyzetben volt. Fő-esperességei közül a szeghalmi és békési fő-esperessége plébániáinak többségében erős volt a reformáció hatása. Gyula földesurai ezekben az években a reformátoroknak kedveztek. /34/
Az adakozásra szólító püspökségi felhívásra a békési esperesség 40 plébánosa közül csak 12 tett eleget, a szeghalmi fő-esperesség 31 plébánosa közül 13. Az adakozás nyílt állásfoglalásnak számított a "pápizmus és azt képviselő váradi püspökség mellett, a csorvási plébános ennek tett eleget". /35/
A falu közösségi életének szervezeti formája az egyház volt, szervezője és vezetője a plébános, központja a templom és a plébánia. A faluban a plébános volt legközvetlenebb és legtartósabb kapcsolatban a lakossággal. Születéstől a temetésig részt vett a családok minden fontosabb eseményében, intézte a hozzáfordulók "ügyeit", megírta kérelmeiket, szóvá tette panaszaikat. A plébániai székhelyeken már a XV. században volt iskola. A plébániák működését általános érvényű egyházi szabályok irányították. Iskoláik is azonos feladatot láttak el, a tanított "tárgyak" azonosak voltak. Ebből következik, hogy a csorvási plébánia mellett is volt iskola, a tanítás rendje, módja, tárgya olyan volt, mint más falusi iskolákban. A vallás főbb tételeit a plébános tanította A vallásos énekeket a pap vagy /és/ a kántor. A falusi templomokban ekkor még nem volt orgona, éneklő fiúk éneke kísérte a szertartást. A "világi tárgyakat", a betűk ismeretét, írását, olvasást, számolást alapfokon tanították, kisebb faluban a plébános, nagyobb falvakban iskolamester. A földesúr birtokán lévő kolostor szerzetesei kijártak a falvakba, a plébániai iskolába, részt vettek a tanításban. /36/
Csorvás történetéből írt fejezetek között ez az ötödik. Vázlatos áttekintést adnak a tatárjárásról a mai Csorvás megalakulásáig. E fejezet és többi is, összehasonlításokat tesznek a Csorvással határszomszéd és más helységek között, ezért célszerűnek lehet tekinteni annak a térségnek a vázlatos áttekintését, amelynek településszerkezetét, településrendjét, a települések történetét azonos természeti történelmi, társadalmi gazdasági és kulturális viszonyok határozták meg, amelyben Csorvás feltehetően nyolc, dokumentálhatóan közel öt és fél évszázada él.
E térséget ismerteti a Maros-Körös-közi nagy-táj két kistájának mellékelt térképváltozata. /37/
E jelzett terület a marosi hordalékkúp Magyarországra eső részének a központi, és ahol Csorvás fekszik, annak északi szárnya. Tőle Északra és Keletre a Körösök, délre és nyugatra a Maros és a Tisza ad részben más jelleget a szomszédos kis-tájaknak. Bár a Csorvással határszomszéd Szénás, Kondoros, Kétsoprony, Telekgerendás már a Körösökre támaszkodó vízrendszer területét felölelő Békési-síkként jelölt kistájhoz tartoznak, főbb természeti mutatóik lényegében azonosak Csorváséval. A napsütéses órák évi összege 2000, nyáron 810 körüli. Az évi középhőmérséklet 10 C fok, a vegetációs időszakban 17 C fok körüli. A csapadék átlaga 580-600 mm, a vegetációs időszakban 300-320 mm. Ez az azonosság valószínűvé teszi, hogy az összehasonlításokban látható azonosságok fenti és más hasonlóságokból származnak, a különbségek, eltérések általában egyedi okoknak tulajdoníthatók.
A falu területe történelmének minden szakaszában ugyanaz volt. Az 1770. évi úrbérrendezés, majd Harruckern uradalom felosztása az örökösök között Csorvás területét, hektárra átszámítva, kerek számmal 9000 hektárral vette. Ez a terület lett a mai Csorvás határa megalakulásakor, 1857-ben, katasztrális holdban számítva 15.634 hold. Az 1770. előtti időkből. Csak arról vannak ismereteink, hogy mely helységekkel van közös határa a falunak. Határvitái nem voltak. A szomszéd falvak határvitáiban Csorvás határát mindig rendben találták. Gerendásnak 1525-ben, Orosházának 1735-ben, Szentetornyának 1771-ben volt határjárása a falu pontos határának megállapítása céljából. A Csorvással közös határszakaszt, mindig valósnak állapították meg. A falu írásban először megnevezett bírója Elekes Gergely 1471 -ben, Szentetornya birtokba adásánál részt vett annak határjárásában, a csorvási határát rendben lévőnek találták. A falvak területét a középkorban nem mértékegységgel állapították meg, nem mérték fel, hogy hány ilyen vagy olyan hold, stb. hanem a kijelölt határokkal közbefogott terület volt a falu területe. Ez a terület - illetve ez a határa a falunak megvolt már 1436-ban, amikor Zsigmond király Hunyadi János birtokába adta, megvolt amikor Mátyás király 1458-ban Ábrahámffy Tamásnak adományozta, 1719-ben, amikor mint Csorvás puszta Harruckern birtokába jutott, 1857-ben az újjáalakult község határa is azonos volt a község mai határával. A falu nevének eredetéről nincs dokumentált ismeretünk. Csorvás néven jelent meg először írásban 1436-ban a Hunyadinak adományozott birtokok között. Bizonyos, hogy nem egy neve-nincs területet akkor neveztek el Csorvásnak, hogy neve legyen az adománynak. Az írásban előforduló falvaknak, pusztáknak szükségképpen múltjuk volt. Egy-két évszázad is elmúlhatott, amikor valamilyen esemény, birtokadományozás, birtokcsere vagy más okból írásba foglalták a nevét. A falunevek keletkezését kutató történészek megállapították, hogy a falvak elnevezése szoros összefüggésben volt a személynevekkel, leggyakrabban a földesurának nevével, háza, falva, telke, stb., környezetével: a terület domborzatával: domb, hegy, stb. Csorvás azoknak a településeknek a csoportjába tartozott, amelynek névválasztását nem befolyásolta a földesúrhoz tartozása, sem más, vallási vagy egyéb körülmény. A faluvá nőtt település lakói a környezet legjellemzőbb, legállandóbb szembetűnő tulajdonságáról, homokos talajáról nevezték el lakóhelyüket Csorvásnak. "A falu neve annyit jelent; mint homokos". /38/
Az 1580 év "búcsúztatja" az Ábránffy családot Csorvás történetéből. Az egykor oly népes előkelő család. Békés megyében és a szomszéd megyékben is a legtöbb birtokkal rendelkező nemes família, amelynek tagjai között volt "törökverő hős", Temesvár török ostrománál "hősi halott", a trónviszályban a törökök szövetségese, Békés megye főispánja, Zaránd megye alispánja, titeli bán, gyulai várnagy, váradi kanonok, és sok más tisztség viselője, a század végére eltűnt Békés megye életéből. Gyula 1566. évi ostroma előtt az utolsó Ábránffy is elhagyta a megyét. A várat védők között "nem voltak ott Békés megye fiai, az Ábránffyak, a Nadányiak, a Harangiak, Székelyek, Veérek". /29/
Valamennyien a "nagy rokonság" tagjai. "Ábránffy István az ostrom előtt kihúzódott Gyuláról", a többiek már előtte távoztak. Akiknek még volt Bihar megyében birtoka az ott telepedett le, akinek már nem volt, távoli rokonnál, barátnál talált menedéket Heves, Zemplén, Ung megyében.
1580 nyarán összejött a család három tagja Új Bécs Várad mellett Nagycsécsi Klára, Ábránffy István özvegyének a birtokán, hogy megosszák egymás között a Békés megyei birtokokat. A háziasszony mellett részt vett az osztásban Ábránffy Borbálának a leánya Vancsodi Nagy Erzsébet. E név-szerinti felsorolást az indokolja, hogy ők voltak az utolsó Ábránffyak, akik döntöttek arról, hogy kié legyen Csorvás.
A birtokmegosztás "de jure" volt, "de facto" nem is lehetett, már 28 év óta török megszállta területen volt. Ott is maradt még száz évig, közben az Ábránffy család kihalt. Az 1579. évi kimutatás 1580. évi rovatában szereplő 41 jobbágy aligha értesült arról, hogy kinek lehettek a jobbágyai. Az Ábránffy család Csorvás földesura volt 1458-tól a falu pusztulásáig. A falu az Ábránffy család történetével sikereivel vagy kudarcaival gyarapodva vagy szegényedve élte a jobbágyfalu életét. A fejezet függeléke erre emlékeztet. A középkori Csorvás történetének utolsó, tragikusan végződő, időben rövid, következményében 260 évre kiható fejezete 1593-tól számítható. Ekkor kezdődött a "tizenötéves háború", amelynek harmadik éve elérte Csorvást és a "földdel tette egyenlővé." A háborút megelőző években a törökök több kísérletet tettek újabb területek meghódítására az ország délnyugati határán. Ezek során támadt helyi összecsapások "nőttek" háborúvá a török szultán hadüzenetével 1593 augusztusától kezdődően tizenöt évig tartott.
A háború 1595-ben mind közelebb ért "Csorváshoz". A királyi hadak visszafoglalták Lippát, Szolnokot, a gyulai várat az a - török szempontból "veszély" fenyegette, hogy Lippa, Szolnok után visszafoglalják a király csapatai, ezzel elvész számukra a Tiszántúl. A gyulai szandzsák és a gyulai vár ura, hogy a várat megerősítse, bevitte Gyulára a Szarvason és Békésen lévő "helyőrségét".Szarvast a Szolnokot elfoglaló Királyi csapat egy egysége 1595 októberében "meg is szállottá". /40/
1596 tavaszán a temesvári vilajet és vár ura, hogy visszafoglalja Lippát és megerősítse a gyulai vár helyzetét parancsot adott a Győr mellett áttelelt tatár hadaknak, hogy segítésére jöjjenek. A tatár hadak már áprilisban Békés megye területére értek és "Lippa felé haladva elpusztították az itteni lakosságot, részint legyilkolták, részint rabságra magukkal hurcolták, az egész vidéket feldúlták". /41/ 75 település pusztult el, közöttük volt Csorvás. 260 évig puszta lett.

1996-, 1997-, 1998-ban Csorvás történetének három legjelentősebb évfordulójára emlékezünk. Négyszáz éve, hogy 1596-ban elpusztult a falu. 140 éve, hogy 1857-ben megalakult a mára "majdnem várossá fejlődött" község. 540 éve, hogy Mátyás király Ábrahámffy II. Tamásnak adományozta Csorvás falut. Emlékezzünk.
1996. október hó
Zalai György

Forrásjegyzék
l. Szabó István: Hanyatló jobbágyság a középkor végén. Századok. 1938.
2. Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a XVI. századközepén. I.k. Budapest. 199o.
3. Ugyanott/U.o./
4. Karácsonyi János: Békés vármegye története I.k. 206. oldal. Gyula, Dobay nyomda. 1896.
5. U.o.
6. Márki Sándor: Dózsa György. Bp. 1913. -Szerémi György: Magyarország romlásáról. Bp. Fordította Juhász Sándor
1961. -Barta Gábor - Fekete Nagy Antal: Parasztháború 1514-ben. Gondolat K. 1973.
7. U.o. Barta G. idézett mő. /im./
8. U.o.
9. Orosháza története. I.k.230. Orosháza. 1965.
10. Karácsonyi J. im.
11. U.o.
12. Virágh Ferenc: Török hódoltság Gyula térségében Békéscsaba. 1960.
13. Szántó Imre: A Temes-vidék és a Maros-menti várak török uralomra jutása 1552-ben. Századok. 1971. 1 .sz.
14. Velics Antal: Magyarországi török kincstári defterek. Budapest. 1880. II..k. Bevezetés. XVIII.o.
15. Békéscsaba története. I.k. 261.o.
16. Káldy Nagy Gyula: A gyulai szandzsák 1567 és 1579. évi összeírása. Békéscsaba. 1982.
17. U.o.
18. U.o.
19. U.o.
2o. Karácsonyi J. im., - Gyula Város Oklevéltára 229,33o, 433. sz.
2l. Ila Bálint: A dézsma adminisztrációja. Levéltári Közlemények. 1941.
22. Országos Levéltár. /OL./Regesta decimarum. 9931.sz. filmtári doboz.
23. A történeti statisztika forrásai Szerk.: Kovacsics József. Bp. 1957.
24. OL.Reg.dec. Békés megyei terménytizedek. 1560. év., 9600. sz. filmtári doboz.
25. Uo. A búza, árpa tizedjegyzéke. 1559. év. Békés megye. 9930. sz. filmtári doboz.
26. Kristó Gyula: Olvasókönyv Békés megye történetéhez. I.k. Békéscsaba. 1967. IV.rész. 12.sz.
27. Békés Megyei Régészeti és Mővelődési Társaság Évkönyve. 188p., 8.k.
28. Káldy im.
29. Haan Lajos: Békés vármegye hajdana. II.K. Békés megye összeírása 1561.
3o. Bunyitay Vince: A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig. Nagyvárad. 1883-1888.I-III.k.
31. Karácsonyi im.I.k.IX.fejezet 181-182.o.
32. U.o.
33. A Római Katholikus Egyház története. I.k.
34. Zoványi Jenı: A reformáció Magyarországon. 1565-ig. Genius K. Debrecen, 1922.
35. Schematismus historicus venerábilis Cleri... Nagyvárad, 1896.18.o.
36. Békefi Roland: A népoktatás története Magyarországon 154o-ig. A káptalan iskolák története. Bp. 19o6.
37. Magyarország kistájainak katasztere. I.Bp. 1990. MTA Földrajzkutató Intézete
38. Karácsonyi J. im.I.k.69.o.
39. Karácsonyi János: A gyulai vár ostroma 1566-ban. Hadtörténelmi közlemények. 1897.
4o. U.o. Békés Vármegye története. I.K. XIII. fejezet. 280.o.
41. Borovszki Samu: Egy alajbég telepítései. MTA. Értekezések a történettudomány köréből. XlX.k. 190l.év.

I. melléklet
A családnevek száma és előfordulása az alábbi években
II. melléklet: Az Ábránffy család származás táblázata
III. mellélet: Csorvás térbeni helyének vázlata

1.13.21. BÉKÉSI-SÍK
A kistáj Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megye területén helyezkedik el. Területe 1250
km2 (a középtáj 24,3%-a, a nagytáj 2,6%-a).
Települések: l=Békéscsaba, 2=Csabacsűd, 3=Csárdaszállás, 4=Endrőd (Gyomaendrőd)
5=Gerla(Békéscsaba), 6=Gyoma (Gyomaendrőd), 7=Hunya, 8=Kamut,
9=Kardos, l0=Kétsoprony, ll=Kondoros. 12=Mezőberény, 13=Mezőmegyer,
14=Murony, l5=Nagyszénás, 16=Örménykút, 17=Szarvas. 18=Telekgerendás:
Települések: l=Almáskamarás, 2=Árpádhalom, 3=Csanádapáca, 4=Csorvás,
5=Dombiratos, 6=Elek, 7=Gábortelep (Medgyesbodzás), 8=Gádoros, 9 =Gerendás,
10=Gyopárosfürdő (Orosháza), 11=Kardoskút, 12=Kaszaper, 13=Kevermes, 14=Kétegyháza,
15=Lökösháza, 16=Magyarbánhegyes, 17=Medgyesbodzás, 18=Medgyesegyháza,
19=Nagybánhegyes, 20=Nagykamarás, 21=Nagymágocs, 22=Orosháza,
23=Pusztaföldvár, 24=Pusztaottlaka, 25=Rákóczitelep (Orosháza), 26=Reformátuskovácsháza
(Mezőkovácsháza), 27=Szabadkígyós, 28=Szentetornya, 29=Újkígyós.

      
1.13.12. BÉKÉSI-HÁT

A kistáj Békés és Csongrád megye területén helyezkedik el. Területe 1300 km2 (a középtáj 25,2%-a, a nagytáj 2,6%-a).
Vissza a tartalomhoz