Csorvás puszta kora (1759 - 1851) - Csorvási történetek

Csorvás puszta kora

(1759—1851)

A Gyulai Uradalom felosztása

A Harruckern János György által 1723—1736-ban alapított Gyulai Uradalom az alapító halála után együtt maradt. 1743-tól 1775-ig fia, Harruckern Ferenc irányította. Az ő halála után az örökösök megegyeztek, hogy felosztják egymás között az uradalmat, azonban három évig, amíg a szükséges összeírás elkészül, közösen gazdálkodnak. A gazdaság irányításával gróf Károlyi Antalt, az elhunyt Harruckern Ferenc vejét bízták meg. Bár az összeírások elkészültek, az uradalom felosztását 1798-ig halogatták.

1798-ban az uradalmat öt részre, rátára osztották. Az első ráta gróf Wenckheim József feleségének, Grúber Teréziának lett a tulajdona, aki Harruckern Johannának volt a leánya. Ebbe a rátába tartozott Arad megyéből Elek, Székudvar és Szenthárom, Békés megyében Gyula város és Kígyós pusztából 13 ezer 758 hold.

Harruckern Cecília fia: Wenckheim II. József és I. Ferenc kapta a békési rátát. Ide tartozott Békés, Köröstarcsa, Körösladány, Szeghalom, Füzesgyarmat, VésztŐ, valamint Bélmegyer puszta. A szarvasi ráta lett Harruckern Ferenc Anna nevű lánya gyermekeinek, Stockhammer Ferenc, Ignác, Rozália és Antónia tulajdona. Antónia férje gróf Bolza Péter szarvasi földbirtokos volt. A Szarvason lévő örökség mellett ebbe a rátába tartozott Endrőd, Gyoma, Öcsöd, valamint Kondoros puszta, csejt puszta és Csákó pusztából 16 ezer 953, Szénás pusztából 1473 hold. A szentesi rátát kapta Harruckern Ferenc másik leánya, Jozefa, aki gróf Károlyi Antalnak volt a felesége. Ide tartozott a Szentesen és Orosházán lévő örökség és Szénás pusztából 19 ezer 508 hold. Ugyanezen helységekben voltak Károlyi-birtokok is. Végül Harruckern Borbála, báró Siskovics Józsefné tulajdonába került a csabai ráta, amelyhez Mezőberény, Doboz, a kamuti és gerlai puszta, a szentandrási puszta fele, a kondorosi és csákói pusztákból 3531, a kígyósi pusztából 3443 hold tartozott. (1)

A hosszú felsorolás azt kívánja érzékeltetni, hogy a Békés megye 5/6-át birtokló Arad, Csanád és Csongrád megyékbe is átérő Harruckern uradalomban milyen kicsiny rész volt Csorvás puszta, feltenni azt a kérdést, milyen szerepe lehetett az uradalom 789 ezer 742 holdjában Csorvás puszta 15 ezer 612 holdjának? Ugyanis Csorvás pusztát nem osztották fel egymás között az örökösök, megmaradt közös jószágnak. Megtartották a közös vagyonnak az Apáca pusztán lévő 796 hold földet is, továbbá a gyulai és székudvari malmot, valamint a Csanád megyében lévő Királyhegyes pusztát. Ennek okaira — forrásismeret hiányában — csak következtetni lehet. A királyhegyesi puszta Csanád megyében Makó és Mezőhegyes között volt, a szentesi rátákhoz tartozó orosházi birtokhoz volt a legközelebb, azonban kb. 40 kilométer távolságra. Valószínű, hogy a szentesi ráta kialakításakor az örökös nem tartott igényt e távoli birtokra, mert helyette közelebb lévőről kellett volna lemondania. A pusztát már a következő évben el is adták és a bevételt a közös jövedelemhez csatolták.

A csorvási és apácai birtok feltehetően azért maradt közös tulajdonban, és a két malom is, mert nélkülük is ki lehetett alakítani a gyulai rátát. Másrészt közel voltak Gyulához, a megye és a Gyulai Uradalom székhelyéhez. E közelségükkel kedvező szolgáltatásokat, bérleti lehetőséget jelentettek az uradalmi tisztségviselők, megyei és városi tisztviselők számára. E feltételezést alátámasztja a későbbi gyakorlat. Az örökösök úgy határoztak, hogy mindkét pusztát haszonbérletként kell kiadni és a bevételt a szentesi és gyulai Uriszék költségeire kell felhasználni. A közös jószág kezelésével a család legidősebb tagját, gróf Wenckheim Józsefet bízták meg. (2)

A puszta területi megosztása

Csorvás puszta területe már az 1770. évi úrbérrendezésnél kettévált. Egyik felét Magyar Gyula város bérelte és a jobbágyok hűbéres földjei terültek itt el. A másik fele urasági föld maradt. Később az egyik fele a kialakuló parasztgazdaságok útján, a másik fele a földesúri majorgazdaságok kialakulása felé vezető úton indult el. Ennek alapfeltételét teremtette meg az úrbérrendezés és a puszta megosztása.

A puszta keleti részét kapták a jobbágyok. Gerendás puszta határától az aradi országút két oldalán, mintegy két kilométer átlagszélességben és öt kilométer hosszúságban terültek el Magyar Gyula jobbágy lakosainak a földjei. Az urasági föld a széntetornyai határtól Szentmiklós puszta határáig, Kis- és Nagy-Csákó határa mentén terült el mintegy három kilométer szélesen. A puszta többi területe közös legelő volt.

Magyar Gyula számára nagy jelentősége volt annak, hogy 160 jobbágya földhöz jutott a csorvási határban, mert így 64 százalékkal lett több földjük. Az 1. sz. táblázat mutatja, hogy a 4/8 teleknél kisebb területtel rendelkező 102 jobbágy közül 47 maradt ebben a kategóriában a csorvási föld kiosztása után, a 4/8 teleknél nagyobb telekkel rendelkezők száma pedig 53-ról 113-ra nőtt. (3)

1. táblázat

A jobbágytelkek megoszlása Magyar Gyula és Csorvás puszta hatátában

A telkek nagyságcsoportjai	A jobbágyok száma a		M. Gyulán kapott földhöz viszonyítva
A telkek nagyságcsoportjai	M. Gyulán kapott föld szerint	Csorváson kapottal együtt
1/8	1	-	1	-
2/8	44	3	41	-
3/8	7	18	-	11
4/8	50	26	24	-
5/8	1	14	-	13
6/8	24	32	-	8
7/8	2	7	-	5
1 egész	22	18	4	-
1 egész 1/8	1	8	-	7
1 egész 2/8	3	7	-	4
1 egész 3/8	-	1	-	1
1 egész 4/8	-	13	-	13
1 egész 5/8	-	1	-	1
1 egész 6/8	-	2	-	2
2 egész	-	5	-	5
2 egész 4/8	-	3	-	3
2 egész 6/8	-	1	-	1
2 egész 7/8	-	1	-	1
Összesen:	155	160	70	75

Ugyanakkor Csorvás puszta jövője szempontjából is nagy jelentősége volt annak, hogy Magyar Gyula város lett a fél puszta gazdája. Ezt bizonyítja az önálló községgé alakulásáig megtett út története. A Gyulán és Csorváson is földet kapott jobbágyok gazdálkodásában a célszerűség kapcsolta össze az egymástól 3,5-4 mérföldre lévő földeket. A kétnyomásos gazdálkodás volt az általános. A kevesebb jelenlétet igénylő kalászos növényeket (búzát, kétszerest, árpát és zabot) a csorvási határban, a munkaigényesebbeket (kukoricát, a háznál tartott jószág takarmányozásához szükséges növényeket, rost- és magkendert stb.) a gyulai belső határban termelték. A korabeli összeírásokban nem különültek el egymástól sem terület, sem terméseredmények szerint a gyulai és csorvási földek, ezért csak eseti feljegyzésekben lehet következtetésekre alkalmas adatokat találni.

A városnak már az 1770. évi úrbérrendezés óta volt két sessió földje a csorvási határban, a Csorvási Csapszék mellett. A XVIII. század végén már a Hősszúfoki kútnál is volt a legelőből kihasított területen szántóföldje. Felesbérlők művelték mindkét helyen lévő szántóföldet. 1798-ban 15 csabai gazda búzát termelt a csárda melletti földön. A szántást-vetést ők végezték saját erővel, ők adták a vetőmagot, betakarítás után a "tiszta magból" vette ki a város a ,,dézsmát", azaz a termés felét. A Hosszúfoki kútnál orosházi gazdák ugyanolyan feltételek mellett szintén búzát termeltek. A csárdánál 134, a kútnál 44 köböl búza lett a városi dézsma. (4)

Mivel a termelés módja, eszközei hosszú ideig nem változtak, eredményei is csak az időjárás függvényében, ezért célszerű ezt példaértékűnek tekinteni és néhány vonatkozásáról részletesebben szólni.

Először is a termésből következtethetünk a vetésterületre. Az összes termés 356 köböl volt. Atlagos időjárás mellett az I. o. földeken — a csorvási az volt — a termés ötszöröse volt az elvetett magnak. Ezt véve 70 köböl búza volt a vetőmag. Egy hold földbe általában egy köböl (2 pozsonyi mérő) búzát vetettek, ebből következik, hogy összesen 70 hold búzavetése lehetett a városnak a csorvási határban. Kétnyomásos gazdálkodás mellett kb. 140-150 hold szántóföldje, 40 hold körül Hosszúkútnál, 2 sessió (116 hold) körüli pedig a csárdánál.

Szembetűnő, hogy bár a területet Magyar Gyula város birtokolta és 160 lakosának volt földje a közvetlen szomszédságában, mégis csabai és orosházi lakosok művelték a város földjét. Ennek okai az alábbiak lehettek.

Csorváson is, Gyulán is a földhöz jutott jobbágyok ,,tehetsége", a föld megműveléséhez szükséges igavonó jószág, eszköz, munkaerő stb. nem volt elegendő ahhoz, hogy harmadiknak a város földjéből is bérletet vállaljanak. A Csorváson földdel nem rendelkező gazdák a távolság (30-10 km) miatt nem tartották érdemesnek vállalni a bérletet.

A csabaiak már 1773-ban bérbe vették a szomszédos Szentmiklós puszta 8862 holdját, 1789-ben újabb részét és 1798-ban már az egész puszta bérletükben volt. Abban az időben a csorvási csárdához már 2-3 km közelségbe értek a nagy kiterjedésű csabai szántóföldek, az utak mentén sorakozó szálláshelyek és tanyák. Valószínű, hogy a közelben gazdálkodók a saját földjükön bérelték a határ másik oldalán lévő földet. Nem túlzás állítani, hogy a csabaiak ezzel a bérlettel kezdték meg a ,,honfoglalást" a csorvási határban. Őket már folyamatosan követték újabb és nagyobb bérlők, majd tulajdonosok.

A hosszúkúti szántó az orosházi határ mellett, Orosházáig beérő szántók, az utak mellett épült tanyák szomszédságában keletkezett. A két terület között sokoldalú kapcsolat volt már ebben az időben. Az orosháziak a csorvási határban jártak ,,felibül" szénát kaszálni, oda adták a legelőre parlag jószágaikat. A közeli Monori csárda a Hosszúkúti, Hajdúvölgyi járásban élő pásztorok és az orosházi tanyákon, szállásokon tartózkodó gazdák, szolgák által gyakran látogatott találkozóhely volt. Ebből a szomszédságból származtak a Csorvási pusztán ,,honfoglaló" Gombkötők, Pusztaiak, Szikorák, akiknek leszármazottai ma is élnek Csorváson. A pusztán lévő szántóföldnél nagyobb jelentősége volt a város számára a 11 ezer holdnyi közös legelőnek. A legelőt öt részre osztották, gulya és ménes számára alakítva ki egy-egy járást. Halmokkal jelölték ki e járások határát, ameddig a járáson tartott ménest vagy gulyát szabad volt járatni. Minden járásban volt egy - később több - kút a jószág itatására. Egy-egy csőszház épült a csárda melletti és a hosszúkúti járásban. (Az uradalomról 1789-ben készült térképen már fel vannak tüntetve.)

Minden járásnak megvolt az állandó ,,profilja". A csárda melletti járás a puszta közepe táján volt kialakítva a városi gulyának. A kút és a csőszház a középkori Csorvás helyének közelében volt. A Gerendás puszta felőli oldalán volt a Fűzfási járás, amelyen a város szilaj ménese és másik gulyája legelt. A kút a járás közepe táján volt. Ettől és a gerendási, orosházi határtól a Hajdúvölgyig terjedt a Hősszúkúti járás. Itt kapott helyet a ,,válogatott kanca ménes" és a pusztára fogadott gulya, többségében orosházi gazdák teheneiből. Itt volt a másik csőszház és a Mezőhegyesről kihelyezett mének számára épült csődöristálló. A kúttal együtt, közel az orosházi határhoz, az Orosházára vezető út mellett a puszta alközpontjának számított. Mellette a Hajdúvölgy környékén a szentetornyai határ mentén az urasági földekig terjedt a puszta legnagyobb területű járása, a Hajdúvölgyi járás. ,,Oláh gulya" járásnak is nevezték, mert Erdélyből, a Brassó megyei pojána nevű helységből göbölyökkel, juhnyájakkal lejövő ,,mócok" által volt mintegy felerésze évről évre bérelve. A másik részén nyári-téli legelőre fogadott, vegyes összetételű gulya, ökörcsorda, ménes legelt. A kút és szállás a Hajdúvölgyben, a járás alsó részén volt. A Hajdúvölgy felső részén, a Szénás pusztába átnyúló medrében nyáron is lehetett itatni a jószágot. Tőle keletre az urasági földek mentén az úrbéres földekig terjedt az ötödik járás, csordajárásnak nevezték, mert itt kaptak helyet a városi és vidékről felfogadott, vagy rövidebb-hosszabb időre tartásba vett göbölyök (hízóökrök), vagy tartásra kiadott igásökrök. A kút a járás középtáján volt.

A puszta irányítása

Már a századforduló idején a csorvási puszta haszonvételeiből származott Magyar Gyula város évi jövedelmének tekintélyes része. Erről tanúskodik a mellékelt kimutatás. (5)

II. táblázat

A csorvási pusztából származó jövedelem 1799. évben

Forrás	forint	krajcár	Kiadás a bevétel %-ában	26%
Mezőbérből 5104 juh után	1276	-	M. Gyula város összes bevétele	12.492
89 szarvasmarha	48	22	Ebben a puszta bevétele az összes %-ában	31,8%
árendából	1785	-	A város összes kiadása	12.357
búzából	321	-	Ebben a pusztai kiadás az összes %-ában	8,7%
árpából	176	-
csapszékből	412	-
Összesen:	4018	22
Pusztai kötlségek:	1079
Tiszta jövedelem:	2939
A bevétel %-ában:	73%

A pusztai bevétel a város összes bevételének 31,8%-át adta. a város összes kiadásából 8,7% jutott a pusztára, a pusztai bevételnek 26%-a. A pusztáról származó bevételnek 73%-a tiszta jövedelem volt.

A további években mindig intenzívebbé vált a puszta használata. A város növekvő állatállománya szükség szerint jutott jó legelőhöz a puszta önálló községgé alakulásáig. A "szabad" legelőre fogadott jószágok számának növekedése évről évre növelte a mezőbérből, tartási díjakból származó jövedelmet. A tartás, hizlalás mellett mind jobban helyet kapott a tenyésztés. A Csárda italforgalma a pusztai népesség és forgalom növekedésével mind nagyobb lett, ezzel arányosan a jövedelem is. Az ott földet kapott gazdák szántóföldi termelésének növekedése, jövedelmük emelkedése, a növekvő adójövedelmekben hasznosult a város számára stb.

A puszta használatának szervezésére, irányítására és ellenőrzésére a város tanácsa pusztabírót választott, aki a város főbírájának és a város tanácsának tartozott felelősséggel. Felelősségét esküvel erősítette, amelyet a főszolgabíró előtt kellett letennie: ,,Esküszöm az élő Istenre, hogy ezen pusztabírói hivatalomban, amelyre ez esztendőben Magyar Gyula Város Tanácsa által megválasztattam, híven és igazán jó lelkiiesmeréttel eljárok, a városnak minden néven nevezendő Csorváson lévő s leendő vagyonjainak hűséges gondviselője és megtakarítója lészen mint a magaméra..." - kezdődött az eskü és folytatódott ezek részletes tennivalóinak felsorolásával. (6)

1803-ig egy pusztabírója volt Csorvásnak. A pusztán földet kapott gazdák egyre többen zúgolódtak amiért a városi tanács a pusztából származó jövedelemnek aránytalanul nagy részét a város dolgaira használja fel és keveset a puszta javára. Az első ebből származó ütközés 1803 januárjában történt, amikor a város éves adókivetését tárgyalta a városi tanácsülés. A katonaság eltartására előírt adó emelését a csorvási gazdákra vetette ki a város tanácsa. Az adó alapját jelentő kenyér-, abrak-, széna- és szalmaporciók számát megemelték, mindegyikből 9735 porció beszerzését fedező adót kellett volna fizetniük a csorvási gazdáknak, ez összesen 4700 forintnak felelt meg. A csorvásiak megtagadták ennek fizetését. Szerintük a csorvási földek jövedelméből ,,egy esztendőre 1500 forintnál többet megállapítani nem lehet". A vitát a jelenlévő szolgabíró azzal zárta le, hogy ,,A kivetett porciót az ottani gazdák osszák el maguk között, de a város kivetése teljesítve legyen." Kilátásba helyezte, hogy aki ennek nem tesz eleget, azt megbünteti, ,,alkalmazni fogja a törvényt, amely ezt lehetővé teszi". (7)

Ez vezethetett a következő tanácsülésen a csorvási gazdáknak ahhoz a követeléséhez, hogy a puszta jövedelmét, a római és görög keleti katolikus, valamint az evangélikus vallás részéről kinevezett pusztagazda szedje be, ne a város pusztagazdája, és a pusztán lévő kutak és más szükségletek kielégítésére fordítsák. Ily módon kivették volna a városi tanács kezéből a puszta jövédelmét. A vitának ismét a főszolgabíró vetett véget. Kijelentette, hogy amennyit kivesznek ily módon a város jövedelméből, ugyanannyit kell kivenniük a város kiadásából is. A csorvásiak ezt nem vállalták, végül meg kellett elégedniük azzal, hogy a három vallás részéról "igazlátónak" három pusztabírót választottak.

A városi tanács a puszta irányítását ezután a város számadó gazdájának a hatáskörébe adta, a pusztabírók csak az ő tudtával és engedélyével intézkedhettek a puszta bevételi-kiadási dolgaiban. Míg korábban a pusztabíró az év végén készített ,,Számadás"-ban adott számot a puszta bevételeiről és kiadásairól, 1804-től a bevett pénzt azonnal be kellett fizetni a városi pénztárbá, a kiadásokat elszámolásra a pénztár fizette ki, ezekről év végén tételes számadást kellett készíteni.

A pusztabíró javadalmazását a város tanácsa állapította meg. 1800. évben ,,Amit gyors szorgalmatosságok által keresnek, mindenféle gabonanemből 100 köbölből tíz köböl, vagy készpénzt kívánók árának mivoltában 100 forintból 10 forint jutalék adatik". Később évi bért állapított meg a tanács, például 1835-ben 25 forint készpénz, 15 köböl búza, 6 kaszáló és 30 krajcár napidíj a kiszállásoknál volt fizetendő.

1841-ben az Uri Szék megvizsgálta a város gazdálkodását, megszüntette a ,,Csorvási pusztabíró hivatalt". Azzal indokolta, hogy a pusztabíró által intézett bérbeadások helyébe a meghirdetett árverések léptek, a puszta helyi dolgait az ottani gazdák által megbízott csőszre kell hagyni, a pusztabíró hivatalra nincs szükség. (8)

A városi tanács már a következő évben kérte az Uri Széktől ,,egy jó, gondos pusztagazda felfogadásának engedélyezését". Indokolásában előadja: ,,Pusztagazda nem lévén, a pusztán sok rövidségek és fogyatkozások történnek. A pásztorok több visszaélést követnek el a rájuk bízott állatokkal, idegen állatok alattomos befogadásával, a csabai és orosházi szomszédok jószágainak a közös legelőre engedésével, az itató kutak jó karbantartásának elmulasztásával, a csőszök pedig a vetések őrzésének elhanyagolásával". Az Uri Szék megadta az engedélyt, a pusztagazdának esküdti fizetést, évi 25 forintot engedélyezett ,,minden egyéb napidíjak nélkül". A pusztabíró számadásai, elszámolásai és jelentései bő ismereteket nyújtanak a puszta életéről. Külön tanulmány tárgya lehetne, itt azonban csak vázlatos áttekintésre van mód. A pusztabíró télen-nyáron járta a pusztát. Télen a kint telelő jószág ellátását, őrzését, gondozását ellenőrizte. Nincs-e ,,alattomosan befogadott", esetleg lopott jószág elrejtve a gulyában, ménesben, nem pocsékolják, esetleg lopják a takarmányt stb. A pusztán be nem szerezhető dolgokat, dohányt, sót és hogy a pásztorok ,,figyelme a jószágra kedvezőbb legyen", kenyeret, szalonnát, bort és olykor pálinkát vitt a számukra. Ellenőrizte a kút és berendezései állapotát, intézkedett az esetleges ,,romlások" elhárításáról. Ellenőrizte a "kényszervágások" igazolhatóságát, bevitte a városgazdához az ezekről szóló igazolásokat stb.

Tavasszal, kihajtás előtt fogadott kútmesterrel ellenőrizte a kutakat. A kút volt a "puszta lelke". Víz nélkül a jószágok egy napra se maradhattak. A kutaknak még a legszárazabb nyáron is elengedő vizet kellett adniuk, meg kellett felelniük a "jóvizes kút" követelményének. A ,,mély homokon" lévő kutakat minden tavasszal ásni kellett, kiszedni a vízzel befolyt homokot a tölgyfapallókból ácsolt támfalak közül. Alig volt év, hogy egyik vagy másik járásban nem kellett új kutat ásni, mert a támfalat tartó sarokoszlop vagy a támfal pallói eltörtek és a kút beomlott.

Nagy feladat volt a következő évi legeltetés előkészítése, a legelő állateltartó képességének megfelelő számú jószág felfogadása, egy-egy járásba való állatokból a gulya, ménes, csorda összeállítása stb.

A puszta hasznosítása

A város határában lévő legelő a háznál vagy a belső tanyán tartott jószágot fogadta. A fejős, vemhes, kisborjas tehenek, a "leszerszámozott" vemhes, kiscsikós lovak, juhok és sertések járták a számukra kijelölt legelőt. A hízóra fogott marhát göbölyre, a növendékmarhát a csordára, a tenyésztésre alkalmas kancát a ,,válogatott kanca ménesbe", az igába vagy nyereg alá nem fogott növendéket a szilajménesbe adták a csorvási legelőre. A tavaszi szántás-vetés befejezésekor az igásökröket is a pusztára adták, hogy az őszi munkák kezdetéig ott feljavuljanak. A Hajdúvölgyi és a Csordakúti járásban kaptak helyet a rövidebb vagy hosszabb időre fogadott állatok. Ezt példázza a csordakúti járásra adott göbölyben lévő állatok fogadási időhosszáról összeállított táblázat. (9)

A legelőre fogadás	a fogadott ökrök száma	mezőbér Ft	ki.
19 hétre (teljes Ídőre)	97	247	30
16 hétre	12	24	32
14 hétre	4	9	20
11 hétre	4	5	52
9 hétre	78	112
6 hétre	8	8
3 hétre	40	37	30
Összesen:	243	434	44

A 9 hétre adott ökrök a tavaszi-őszi munkák közötti időben legelőre küldött igás ökrök számát jelzi. A három hétre fogadott jószág a Pünkösdi és Kisasszonynapi gyulai vásár alkalmával felhajtott "külföldiek marhái" voltak.

Szokás szerint a marhakereskedők hetekkel a vásár előtt felhajtották a jószágot, hogy azok a vásáron ne az úttól elcsigázottan, hanem jó állapotban kerüljenek a vevők elé. A gyulai vásár után volt Békésen a Szent János napi és a Szent Mihály napi vásár. A gyulai vásáron el nem kelt vagy továbbadásra vett jószágot a két vásár közötti időben Csorvás pusztán tartották, innen már csak pár nappal a vásárnap előtt hajtották át a békési legelőre. A Hajdúvölgyi oláh gulya járás legelőjének állandó használói voltak az Erdélyből, pojána helységből jövő mócok. Már 1759-ben kirablásukról vallatnak három orosházi legényt. 1797-ben a pusztagazda "Juan Bussa és társaitól 1560 juh után alku szerint 390 forintot vett át". Ötvenöt évvel később, 1852-ben "Az albíró és az esküdt megszámláltatván a Hajdúvölgyben lévő mócok juhait, 3421 juhot és 19 fizetésre eső lovat találtak". Az ötvenöt év alatt gyakran szerepeltek a jelentésekben, mindenkor pontosan fizető, a szomszéd pásztorokkal jó barátságban lévő bérlőként szólnak róluk. A legelőbér 1799-ben "5104 mótz juh" után 1276 forint volt, több mint amit a pusztára egész évben költöttek.

A mócok gyakran voltak a pusztán garázdálkodó rablók károsultjai. 1795-ben, novemberben és karácsony előtti napon is megrabolták őket. Lóháton és kutyákkal érkező három rabló 26 juhot hajtott el. A nyájból való kiszakításkor 30 juhot legázoltak, az őket követő mócok egyikét meglőtték, a másiknak bottal eltörték a karját. A tolvajokat elfogták, 40-50 botütéssel büntették és meg kellett fizetniük az elhajtott juhok árát.

Csorvás puszta jelentős szerepet töltött be a környék állattenyésztésében. II. József császár 1875-ben 25 §-bó1 álló végzést adott ki, hogy "a jobbfajtájú lovak bizonyosabban szaporodjanak", megtiltotta "az eddig szokásosan vett mének szabad vevését" és elrendelte "a kancák természetének, tulajdonságainak megfelelő jó fajtából származó mének" tartását. Elrendelte ,,császári-királyi ménes" felállítását, amely "mint magvető hely legyen a jeles, s tartósabb erejű lovaknak". Erre "rendelvén Mezőhegyes nevű alkalmatos pusztát", a feladat végrehajtására Csekonics kapitány kapott megbízást. (10) Mezőhegyesen már 1786-ban 214 mén, 919 kanca volt, 315 személy gondozásában. (11)

A községek elöljárói utasítást kaptak az "arra való alkalmas kancák" összeírására. Ilyen volt a "nem vén, nem meddő, jó termetű, legalább 14 marok magas (147,5 cm) egészséges kanca". Ilyen kancákból kellett összeállítani a méneseket a kijelölt arra alkalmas legelőkre. Ilyen legelőnek választották ki Csorvás puszta legelőjét. 1795-ben már "válogatott kanca ménes" legelt a pusztán, a Hossszúkúti járásban. A ménes felállítása minden évben a város által közreadott hirdetménnyel kezdődött. Ebben felszólították a gazdákat, hogy akinek tenyésztésre alkalmas kanca lova van, az jelentkezzen. A jelentkezőkről jegyzéket készítettek, amelyben feltüntették a gazda nevét, lakóhelyét, a kanca szőrének színét, bélyegét, korát, marmagasságát, különös ismertető jegyét. A csorvási legelő jó hírét mutatja, hogy Magyar Gyulán kívül Békésről, Berényből, Gyomáról is vettek be kancákat a csorvási legelőre.

Egy 1810-ben összeállított ,,válogatott kanca ménes"-ről ad áttekintést az alábbi táblázat: (12)

A ménesbe adott kancák száma a szőr színe és a ló kora szerint:
színe	db	kora	db
pej	53	4 éves	9
fekete	35	5 éves	14
sárga	8	6 éves	39
szürke	8	7 éves	12
deres	4	8 éves	17
fehér	2	10 éves	11
		10 év felett	6
Összesen:		110

A ménesbe kancát adó gazdák:
A ménesbe	lakóhely szerini szám:
adott	M. Gyula	Berény	Békés	Gyoma	Összesen:
1 kancát	44	11	-	2	57
1 kancát	8	6	2	1	17
1 kancát	1	-	-	-	1
1 kancát	-	-	4	-	4
Összesen:	53	17	6	3	79

Ha majd valamikor sor kerül Csorvás történetében az állattenyésztés történetének megírására, a lótenyésztés kiemelkedő helyet foglal el benne. Az idősebb csorvásiak még emlékeznek az országosan is elismert lótenyésztő gazdákra, Prág Gézára és társaira.

A kanca ménes tartásának szigorú előírásai voltak, amelyek betartását a mezőhegyesi ménesbirtok és a megyei főtenyésztést Előmozdító Allandó Küldöttség ellenőrizte. A ménes "fergeteg elöli menekvése" érdekében "meghajló fedett színt" kellett építeni, azaz egyik oldalán zártnak kellett lennie. A csődörök számára zárt istállót. Minden 30 kanca után két csődör tartása volt kötelező. A csorvási kanca ménesben 110-120 kancát tartottak, így a Hosszúfoki csődöristálló nyolc-tíz csődör befogadására épült.

A pusztabíró és a "ménes gondviselését szemmel tartó káplán" rendszeresen kijártak Hosszúkútra. Együtt adták ki a csődöröknek járó zabot, szénát, erről jegyzéket készítettek, a városi és mezőhegyesi számvivők számára. Ellenőrizték a fedeztetési napló vezetését, a csődörök állapotát stb. Hogy a csődörök a "kivert kanca ménes iránt annál szorgalmatosabbak legyenek, egyszer-másszor a pusztabíró kenyeret, szalonnát, bort vett a számukra". A "kivert kanca ménes" a szomszédos Fűzfási járáson lévő városi ménes volt, a "szorgalmatosság" afféle zugfedeztetést jelentett.

A szántóföld iránti igény növekedése már az 1790-es évek végén odavezetett, hogy az urasági legelő szomszédságában lévő jobbágyok a legelő szélét feltörték és bevetették árpával, zabbal. Ily módon széles mesgyét húztak a saját földjük és az uraság földje közé - az uraság földjéből. Ezt a módot átvették a legelőt bérlők is, ők a bérelt legelő arra alkalmas szélét törték fel, mint kabátra a prémet, úgy szegték be szántással a legelőt. Az uraság tiltotta a "prémezést", szigorúan engedélyhez kötötte a legelő feltörését. Ez ugyanis olyan darabokra osztotta a legelőt, amely a bérlő és a bérelt terület változása esetén gyomtermő ugarként ékelődött be a legelőbe, csökkentve a legelő értékét. A város tanácsának hivatalos kötelessége volt ellenőrizni a tilalom betartását. A pusztabíró a tavaszi munkák idején sűrűn megfordult a határban szemrevételezni a legelőszélek állapotát, "a páskum széleinek megtilalmazása dolgában".

Ennek a szirogú ellenőrzésnek tulajdonítható, hogy megszűntek az engedély nélküli prémezések és csak a városnak adott engedély alapján lehetett prémszántóhoz jutni. A városnak jelentős haszna származott a prémezésből. A legeltetés nem szenvedte hiányát a széleken feltört gyepnek, emiatt nem kellett a mezőbért csökkenteni. A prémszántó vagy kaszáló értékesítésével minden költség nélkül jutott jövedelemhez. Érdeke volt, hogy minél több prémezésre kapjon engedélyt. A városi bevétel növelésének ez a módja az 1810-es évektől állandósult. Az egyik évben engedélyezett prémezés a következő években is fennmaradt, a feltört rész állandó szántóvá vált. A város minden évben új és új legelőszélekre kért prémezéshez engedélyt. Az uradalom egy ideig elutasította a kérést. "Az esedékes esztendőben, úgyszintén a jövendőben sem több, sem kevesebb vetés alá felszántás nem engedődik meg" szólt az elutasítás. (13)

A városi tanács az újabb kéréseket újabb indokokkal támasztotta alá. Hivatkozott rossz termésre, a közterhek növekedésére, a közutak rossz állapotára, az iskola épületének ,"leromlására", az Eklézsiák (a három egyház) szegénységére stb., amelyekre már nem futja a város bevételeiből. "Számtalan éveken át volt szerencsés Városunk a Méltóságos Uradalomtól a Csorvási prémezés használatát megnyerni, amely által lakosaink közterhei szembetűnően enyhültetvén, ezen jótétemény emlékezete a Méltóságos Grófi Család iránti hálás köszönetre ösztönöz. Azonban az Eklézsiák jövedelmeiből alig a tanítói személyek fizetése fedeződik, az oskolai épületek és tanítói lakhelyek, melyek dűlőfélben vannak, igazítására semmi fenn nem marad... Kérjük a Csorvási prémezés használatát városunknak megengedni"

szólt a város bírájának "Könyörgő Levele" az 1843. esztendőben. (14) Az Uradalom 125 hold prémezést engedélyezett. A város ezt bérbe adta 17 gazdának, akiktől összesen 812 forint haszonbért kapott. Igy kapott a város éveken át engedélyt csorvási prémezésre, a város hídjának felújítására, a város belső útjainak pallókkal való borítására stb.

A prém szántóföldek felmérésére és pontos számbavételére 1850-ben elrendelt telekkönyvezéskor került sor. Eredményét az alábbi táblázat mutatja. (15)

Prém szánt6föld Csorvás pusztán az 1857. évi telekköny kimutatása szerint:
Térkép sz.	hold	röl	minőség	térkép sz.	hold	röl	minőség
1	17	996	-	50	9	1115	partos
2	28	497	-	59	2	362	lapos
17	3	716	partos	61	86	18	lapos
19	7	890	homokos	62	44	660	partos
20	8	528	lapos	109	14	1048	lapos
23	1	361	lapos	111	2	776	hátas
26	5	918	homokos	113	9	646	lapos
27	75	640	homokos	114	1	832	lapos
40	5	167	lapos	117	2	624	homokos
41	-	914	hátas	118	9	3	-
47	2	135	partos	151	28	686	-
49	7	1065	lapos

A puszta szántó és legelőkénti hasznosítása mellett jelentős bevétele volt a városnak a szedett szénából. Egyrészt a jószágok téli takarmányozásának legfontosabb részét képezte, másrészt pénzbeli jövedelme származott az értékesítésből. A pusztabíró minden évben a kaszálási idény előtt kijelölte a legelőn a "jó füvet adó" részeket, s ezek egy részét árverésen "kótyavetye" útján értékesítette, más részeket "felibül" kiadták gazdáknak kaszálásra, szénagyűjtésre. Utóbbira jellemző: 26 orosházi gazda 316 boglya szénát kaszált a Hosszúkútnál kijelölt kaszálókon. Ebből a város részére 144 boglya volt, ugyanis alku szerint a páratlan boglya a kaszálót illette. Valószínűleg ezzel magyarázható, hogy 17 gazdának páratlan volt a boglyája. Hogy nem minden gazda maga kaszálta a szénának valót, azt valószínűsíti az alábbi összesítés, egyben áttekintést is ad a gazdaságok állatállományának valószínűleges nagyságáról: (16)

2 boglyát	2 gazda	8 boglyát	1 gazda	13 boglyát	1 gazda
4 boglyát	2 gazda	9 boglyát	5 gazda	18 boglyát	1 gazda
5 boglyát	3 gazda	11 boglyát	2 gazda	25 boglyát	3 gazda
7 boglyát	2 gazda	12 boglyát	2 gazda	53 boglyát	1 gazda

A Csorvási Csárda

A puszta leglátogatottabb helye, szinte központja volt a csárda és környéke, a város nevezésében "Árendás Csapszék". A csárda első hivatalos leírását Magyar Gyula város 1797-ben készült összeíűsa tartalmazza: "Csorvás puszta Csapszéke (Educillórum) épülete és tartozékai: A Csapszék épülete: szilárd anyagból épült. Náddal fedett. 2 szoba, 1 konyha, 1 kamra, 1 éléskamra, tartozékai: 1 istálló, 1 szín kocsiknak, 1 szín takarmánynak, 1 verem gabonának, 1 kút." Ekkor a csárda már ötven éve állt, az összeírás szerint célszerű az állapotán javítani. (17)

A csárdához közel, az aradi országút másik oldalán volt a puszta temetője. 1849-ben már betelt. A csárda szomszédságában a békési országút másik oldalán volt a város földje. A csárda volt nemcsak a csorvási puszta, hanem az egész környék központja. A legközelebbi Kondorosi Csárda 13, a kamuti 26, a megyeri 15, a monori 12 kilométer távolságban, rossz időben egy napi járóföldre volt. A csárda vendégfogadói elismertségét mutatja, hogy itt szálltak meg a Szentes, Szarvas felől Aradra, Gyulára vagy arról érkező utasok, Békés felől Orosházára vagy tovább utazók. Itt szálltak meg a "bírók és más magasrangúak". Innen indultak a földesúr és kíséretének Bécsből, Pestről Gyulára szállítására kirendelt gyulai, kígyósi, csorvási fogatok. Itt szálltak meg a Pestre igyekvő "hosszú fuvarra" rendelt fogattal menő kocsisok, szolgák stb.

A csárda italforgalmáról is következtetni lehet a látogatottságra. A kimért borról, pálinkáról az elszámolási kötelezettséggel fogadott csapláros és a borbíró havi és évi kimutatásaiból látható, hogy például 1833/34-ben havonta átlagosan 10 akó bort és 6 akó pálinkát mértek ki a csárdában, 2876 forint értékben. (18)

A csapszéki árendából a város évről évre rendszeres jövedelemhez jutott. Az évi bérleti díj 360 forint volt, a vendégfogadásból keletkezett jövedelem 412 forint. Az eladott ital utáni jövedelem nincs elkülönítve a városi csapszékekétől, de a kimért összes bor és pálinka arányát véve évi 4-500 forint körül lehetett. Az összes csapszékre fordított éves költség, meszeléstől a tetőjavításig 39 forint volt. A csapláros jutalékot kapott az eladott ital után.

Urasági földek használata

Az 1770. évi úrbérrendezéskor 6584 hold urasági föld lett Csorvás határából. Egy része már akkor Kaló József uradalmi tiszttartó bérlete lett, egy "járás" kb. 1000 hold. Haláláig - 30 évig volt a bérletében, utána még hat évig a fia bérelte. A birtok többi része urasági legelő volt. 1782-ben Magyar Gyula lakosai béreltek 2156 holdat, majd a századforduló idején már az egész terület bérlők kezén volt. 1821-ben 2020 holdon létrejött az uraság önálló gazdasága. Nyolcvan év alatt a fellelt források szerint összesen 57 bérlője volt az urasági földeknek. 1807-ig Magyar Gyula lakosai, -uradalmi tisztek és a tulajdonosoknak egy távoli rokona 1000-3000 holdas bérletekkel bírták az uraság földjét. 1807-ben megjelentek a bérlők között a csabaiak, egyre többen a megyei és járási tisztviselők. Az 1830-as években a "közös jószág" tulajdonosai közül is egyre többen béreltek 300-1400 hold közötti területeket. Utoljára az 1840-es években jelentek meg bérlőként az orosházi gazdák.

A bérleti szerződésekben a terület, az árenda és bérlet időtartamán túl minden többi pont a bérlő kötelmeit, a föld használatát szabályozta. Ezek között a legfontosabb volt a terület legelőkénti megmaradását célzó követelés, amely tiltotta a legelő feltörését, szántóként használatát. Végigkövetve a szerződésekben ennek alakulását, nyomon követhetjük az 1700-as évek végétől a csak legelőként használt fél határ szántóvá alakulásának az útját.

1793-ban a szerződés szerint a bérlő "A pusztát csak legelőként és kaszálóként használhatja és többet egy negyed résznél szántóföldre fordítani ne bátorkodjon." 1802-ben Magyar Gyula vett bérletbe 3516 holdat. A szerződés szerint "A pusztát használni legeltetéssel, kaszálással szabad, szántással amennyi volt eddig, azt megengedem. Subárendába adni szabad nem lészen."

Az uraság szigorúan vette a szerződés betartását, ez látható Magyar Gyula esetében. A tiltás ellenére már az első évben subárendába (albérletbe) adott 60 hold legelőt Szarvas városnak. A szarvasiak azt nyomban feltörték és árpával, zabbal bevetették. A város 1 forint 31 krajcárt fizetett az uraságnak holdjáért, a szarvasiaktól 3 forintot kapott. Az uraság felelősségre vonta a város elöljáróit, és a további öt évre évi 400 forinttal megemelte az árendát. (18/a)

A legelső feltöréseket azonban nem lehetett megakadályozni. Az új bérlő árendájában már benne volt a bérelt területen lévő szántó magasabb haszonbére. Ehhez igyekezett még szántót nyerni, mert azt még legelőbérrel használhatta. Volt azonban a szántósításnak más módja is, ezt a csabaiak árendája példázza. 1807 júliusában ,"Csaba helységnek elöljárói és lakosai" képviseletében Lukoviczky János bíró és Rohoska János esküdt "kótya-vetye útján, úgy mint többet ígérők" bérbe vettek a csorvási pusztán két és fél esztendőre 1445 hold szántót és 2116 hold legelőt, összesen 3561 hold földet, holdanként 8 forint 5 krajcárért. A szerződés szerint "A már feltört és szántásban lévő földnél újonnan felszántani többet engedelem nélkül szabad nem lészen." Októberben a bíró és az esküdt a földesúrhoz folyamodott azt előadva, hogy "az egész helység a pusztát kivenni nem akarja, hanem a két alulírt embernek általadott Iégyen". A két "alulírt ember" a bíró és az esküdt volt. Ők azonban előadták, hogy nem használhatják két és fél évre a földet, mert az olyan rövid idő, hogy "csak kára lészen". Akkor vállalják, ha öt és fél évig használhatják és engedélyt kapnak a gyep feltörésére, amely már "úgy is régi". A gróf beleegyezett. Tavasszal feltörték a gyepet és szántóként használták az egész bérletet. (19)

A szigor tovább enyhült. 1816-ban már csak az volt a követelmény, hogy "Ne hogy a puszta a szüntelen szántással egészen elsavanyodjon, köteles az árendátor úr annak egy negyed részét esztendőnként gyepnek hagyni". 1836-ban az árenda csökkentését kérő hét bérlő már arra hivatkozik, hogy "Szántó már az egész terület, régi gyep nem található. Legelő hiányában sem marhahizlalás, sem juhtenyésztés nem gyakorolható". (20)

A 40 évvel korábban megengedett "negyed rész lehet szántó"-tól a "Szántó már az egész határ"-ig eljutni olyan fejlődés volt, amely nem támogatás, hanem folytonos korlátozás közepette ment végbe. Előrevivője a föld közvetlen hasznosítóinak racionalitása volt. Tanulságos 150 év távolból is.

Ha eltekintünk az uradalom Gyulán lévő központja mellett létrehozott, afféle "háztáji gazdaság" szerepét betöltő majorságtól, akkor állíthatjuk, hogy a gyulai rátához tartozó területen, Békés megyében az 1818 táján létrehozott eleki, csorvási és doboz-gerlai gazdaságok voltak a majorsági gazdálkodás elődjei. E gazdaságokat a gyulai urasági központ szervezte meg és irányította a működésüket. A gazdaságok élén a gazda állt. Az egyes gazdaságok egymással összehangoltan működtek, egységes központi irányítással. Minden év végén az évre meghatározott feladatok végrehajtását tárgyalta meg a gazdasági tanácskozás, amelyen az uradalom és az egyes gazdaságok vezetői vettek részt. A következő év elején az év feladatait határozták meg, tételesen, időre szabottan, gazdaságonként. Az első ilyen tanácskozás jegyzőkönyve, amely rendelkezésre állt, 1826-ban készült, az 1825. év eredményeit tárgyalja és az 1826. év feladatait. Utalásaiból arra lehet következtetni, hogy a gazdaságok 5-6 évvel korábban jöttek létre. Ebből és a következő év feladatait tárgyaló tanácskozás jegyzőkönyvéből lehet hozzávetőleges képet alkotni a csorvási gazdaságról, Csorvás puszta első majorjáról. (21)

A gazdaság fő "profilja" az állattenyésztés volt. Gulyái voltak, "fejős" és "szűz gulya", valamint göböly. A lótenyésztésre következtethetünk abból, hogy az uradalom által 1827-ben értékesített 500 ló közül 250 a csorvási ménesből való volt, Gyula-Benedekről 175 és Vésztőről 75. A juhtenyésztésre utal, hogy téli-tavaszi szaporulat 1826. júniusi számbavétele Csorváson 1043 bárányt talált.

A növénytermesztés az évvégi összesítő kimutatásból ismerhető. 528 pozsonyi mérő búzát, 1419 pm. árpát, 700 pm. zabot, 120 boglya szénát termelt az évben a gazdaság. Az ismert számítási módszert alkalmazva 600 hold körüli szántóföldet feltételezhetünk.

A majorra az építkezésekkel kapcsolatos feladatok utalásaiból következtethetünk. A gazda-, a juhász- és a meghatározhatatlan számú béreslakáson kívül összedőlt juhistálló újjáépítéséről, zárt lóistállóról, takarmánytároló színről, kocsiszínről, építés alatt lévő magtárról szólnak a tanácskozás résztvevői.

A gazdaság személyzetéről annyit lehet megtudni, hogy a gazdát Szabó Jánosnak hívták, mellette számtartó. A fuvarra rendelt fogatok számából arra lehet következtetni, hogy négy kocsisa volt a gazdaságnak. Juhászokat, béreseket említ a jkv., gulyást és bojtárt, csikósokat. Csak már ismert majori adatokból és a gazdaság működéséhez szükséges létszám meglétének feltételezéséből lehet arra következtetni, hogy 18-20 körüli lehetett a gazdaság dolgozóinak a száma.

Az uradalom összes vagyonából származó jövedelem 1848. évi kimutatás szerint a csorvási gazdaságban a "Mindenféle majorsági föld 2020 hold, ennek éves jövedelme 4387 forint." (22)

Közbiztonság

A századforduló idején annyira elszaporodtak a rablások, tolvajlások, hogy a város tanácsa szükségesnek látta szigorú rendszabályok kiadását. (23)

Az 1803-ban kiadott "Rendszabályo" bevezetőjében igen erősen elmarasztalja a Csorvás pusztán lévő állapotokat.

"A tapasztalatokból tudva vagyon, hogy a Csorvás pusztán eddig megesett tolvajságok a helybéli pásztorok és csőszök rendetlenségeinek tulajdoníthatók."

Ebből kiindulva valóságos zár alá veszi a pusztát, "semmi szín alatt" nem szabad a pusztára befogadni idegeneket. Aki lopott jószágát keresi, csak akkor maradhat a pusztán a pusztabíró engedélyével, ha felmutatja a keresett jószág passzusát. Rendkívüli bizalmatlanságot fejezett ki a tanács a pusztán élő pásztorokkal, csőszökkel szemben. Elrendelte, hogy a három pusztabíró és a melléjük rendelt csősz egymást váltva minden harmadik napon vizsgálja meg a gulyákat, méneseket, hogy nem kerültek-e be "valami bitang jószágok". Tudták, hogy ilyen jószág csak akkor lehet a többi között, ha a pásztor beengedi, hiszen a pásztor minden jószágát ismeri, az idegent azonnal észreveszi. Feltételezték, hogy a pásztorok ilyen "bitang jószágokat" rejtegetnek.

Megtiltották a pásztoroknak, számadóknak, bojtároknak, hogy elhagyják a pusztát. Még a csárdába sem mehettek el, ha valamire szükségük volt, azt a pusztabírótól kellett kérni és az vitte ki nekik. Szigorúan őrizni kellett minden éjjel az Apácára és Orosházára vezető utakat, hogy elfogják a "jövő-menő betyárokat" stb.

Ezek az intézkedések, éppen mert valóságos karantént csináltak a pusztából, nem lehettek hatásosak. A puszta élete oly sok szálon kapcsolódott a körülötte lévő más puszták és helységek életéhez, hogy ebből a kapcsolatrendszerből nem Iehetett hosszú időre kiiktatni. Akkora területen, mint Csorvás puszta, három pusztabíró nem tarthatott valóságos fogságban 30-40 embert, akik a puszta más-más részén élték a maguk pusztai életét. A zárlat ideje alatt sem betyárt, sem tolvajt ném fogtak, sem "bitang jószágot" gulyában, ménesben nem találtak.

Amíg a zárlat tartott a pusztán, a tolvajlások és rablások a pusztán kívül folytatódtak. Csorvás puszta és a szomszédos puszták abban a térségben feküdtek, ahol "helyet cserélt" a Bihar, Hajdú és azok feletti térségben lopott jószág a Vásárhelyen és azon túl lopott jószágokkal. Mint korábban ezután is "bevontak" a cserébe a csorvási határban lopott jószágokat.

1808-ban "a pusztagazda lótolvajt fogott". 1811-ben "Csorvás pusztán hat, szénás pusztán négy lovat vettek el a csikósoktól fegyveres zsiványok". 1815-ben "A Fűzfási ménesből hét felfegyverzett betyár" vitt el lovakat, 1816-ban "A csorvási pusztabíró és két társa a maguk hasznára adták el a pusztán termett árpát, a nyírt gyapjút" stb. A kondorosi, kamuti, megyeri, csorvási, monori csárdák gyakran szerepelnek az elfogott vagy gyanúsított személyek kihallgatásáról készült feljegyzésekben.

A pusztai népesség számának növekedése

A Csorvás pusztán földet kapott jobbágyok - elsősorban a nagy távolság miatt - egyre többet tartózkodtak kint a pusztán. A nagyobb birtokkal rendelkező gazdák tanyát építettek, Gyuláról nem lehetett Csorváson gazdálkodni. Bár a pusztán épített tanyák számáról nem sikerült összeírást vagy egyéb forrást találni, egyes események kapcsán, különböző ügyekhez kapcsoltan, nagyobb tévedések nélkül nyomon lehet követni a népesség növekedését. Ilyen események az 1801-ben Gyulát elpusztító tűzvész, az 1818/19-ben tartott földrendezés, az 1836/40. évi úrbéri törvények hatása. Ilyen mozaikszerű "ügyek" a földek adásvétele, cseréje, öröklésekkel való osztódása, stb. Ilyen apró jelzések a végrendeletek, perek, kérelmek és válaszok stb.

Ezek közül elsőnek az 1801. július 9-én a várost teljesen elpusztító tűzvészt kell említeni. Magyar Gyulán 488, Német Gyulán 116 lakóház porig égett, "minden házi eszközéivel együtt". (24) Akiknek földjük volt, azon tanya vagy szállás, vagy hamar fedett helyet tudtak készíteni, azok oda vitték a családot és ott laktak, amíg a városban új házat nem tudtak építeni. Nyolc évvel később, a föld új felosztásának előkészítésekor az uraság arra hivatkozott, hogy "Több száz Iakos tanyát épített, szállást, és ez gátolja a földek újbóli felosztását." Több jel arra mutat, hogy a tűzvész utáni években elerősödött a csorvási gazdák és lakosok közösséggé alakulása, mint láttuk 1803-ban már megjelent a "Csorvási érdek". Tanyák, szállások már előbb is épültek a tiltások ellenére is úgy a gyulai, mint a csorvási határban. A tűzvész teremtette helyzet feloldotta ezeket a tiltásokat. Valószínű, hogy egyéb okok mellett a tűzvész teremtette kényszer is hozzájárult, hogy a kutatások eredményeként született az a megállapítás, mely szerint az 1800-as évek első harmadában kezdődött a külterületen a gyorsabb ütemű tanyásodás.

1811-ben az uraság a földek új felosztását kezdeményezte. Azzal indokolta, hogy az utolsó földrendezés 1786 óta a csatornázások, legelőfeltörések következtében megváltozott a határ és megváltozott az akkor kialakított úrbéres és urasági földek aránya. A gyulai lakosok tiltakoztak. 1811 decemberében az alispánhoz fordultak panaszukkal, azonban az elutasíttatta a megyegyűléssel a panaszt, az uraság és a jobbágyok közti ügynek minősítve a föld felosztását. (25)

Hosszú vita és pereskedés után került sor 1818-ban a földosztásra. Gyula belső határában az uradalom földjéhez csatoltak a vele szomszédos közös legelőből 700 holdat, és helyette közös legelőnek kisajátítottak jobbágyföldeket. A kisajátított földek helyett Csorvás pusztán kaptak másikat. Ezzel új lendületet vett a pusztán tanyát, szállást létesítő folyamat.

A pusztán már az 1820-as években kibontakozóban volt az ott lakók közösségi élete. Ennek bizonyítéka, hogy az ott lakók közös akaratából keresztet emeltek a legsűrűbben lakott részen átvezető út mellett. A kereszt Jézus keresztre feszítését idézte. A gyulai plébános és esperes áldotta meg. (26) A kereszt azóta is áll.

Az 1820-as évektől a földesúri tiltás ellenére egyre gyakoribbá vált a hűbéres földek, házak adásvétele, megosztása, cseréje. A tiltás indoklása az volt, hogy ezáltal a jobbágyok kivonják magukat az úrbéri kötelezettségek teljesítése alól. A tiltás hatástalan volt. Az egyességet a bíró előtt kötötték, azonban a bíró szemet hunyt a tiltás felett. Az egyességbe nem vették be, hogy hol fekszik a föld, gyakran még azt sem, hogy milyen föld. Az uraság azonban tudomást szerzett

az egyességekről, de semmit sem tehetett. 1826-ban 51 személyt próbált felelősségre vonni, azonban meg nem történtté tenni a dolgokat nem lehetett, ennyi ember büntetése nem látszott célszerűnek, ezt belátva az uraság megismételte a már sokszor elhangzottakat: "Most az egyszer az átirattatás megengedtetik, de ezen túl az uraság engedélye nélkül úrbéri földjét felosztani senki ne merészelje." (27) A vevők között megjelentek a csabai és orosházi lakosok.

Az 1836. évi (VI. te.) Urbéri törvény elrendelte, hogy a jobbágyi legelőt el kell különíteni a földesúrétól, ha azt akár a jobbágy, akár a földesúr kezdeményezi. Gyulán 188 jobbágy kérte a közlegelőnek elkülönítését, amely 1838-ban meg is történt. Csorváson nem kérte sem a földesúr, sem a lakosság, sem a város. (28)

1841-ben megtörtént Csorvás puszta lakosainak az összeírása. Ez az első olyan összeírás, amely 33 rubrikában részletezi a pusztán lakók társadalomban elfoglalt helyét, korát, nemét, vallását, s mindezt összevetve Magyar Gyula város lakosságának adataival. Ekkor a pusztának már 462 lakosa volt. (29)

Az 1848. évi XI. te. kimondta a jobbágyrendszer megszüntetését, azonban végrehajtására csak a szabadságharc után került sor. 1853 tavaszán megjelent Ferenc József császár "nyílt parancsa", az "1853. évi úrbérrendszerezési pátens". Ez úgy rendelkezett, hogy "A volt jobbágyok a kezükben lévő úrbéri földbirtokban teljes tulajdoni szabad rendelkezési joggal ruháztassanak fel." A Csorvási pusztát érintő legjelentősebb volt a törvény 4. §-81 amely szerint "A volt jobbágyok tulajdonaivá válnak a már törvényesen elkülönözött vagy a jövőben törvényesen elkülönözendő legelők." (30)

A végrehajtás alapelvének azt rendelte, hogy a parasztoknak annyi legelőt kell adni, amennyi a korábban is legeltetett jószágállomány eltartásához szükséges. Az úrbéres telkenként adandó legelőt 4-22 hold közötti területben állapította meg. Csorvás pusztán ekkor 11 ezer 200 hold közös legelő volt, amelynek felosztása a törvény hatálya alá tartozott.

A földosztáshoz az előkészületek már előbb megkezdődtek. 1850 januárjában elrendelték új telekkönyvek készítését. Ennek végrehajtása 1855-ben megtörtént. A Magyar Gyula új telekkönyvébe felvették Csorvás pusztának a gyulaiak által használt területét, a közlegelőt is. Ebben részletesen szerepelt tulajdoni és művelési ág szerint a földterületek pontos, térképszámmal jelölt fekvése, az úrbéres földeknél a birtokló neve is. (31) Többszöri sorszámtévesztést korrigálva 121 fő szerepel az úrbéres földek nyilvántartásában.

Csorvás puszta és Magyar Gyula szempontjából nagy jelentősége volt a telekkönyvnek azért is, mert 1853 óta napirenden volt a puszta önálló községgé alakítása. Mire a telekkönyv elkészült, már megvolt a döntés minden illetékes helyen Csorvás község megalakítására. Ugyanakkor napirenden volt Magyar Gyula és Német Gyula egyesítése is. A megyei földmérők mgbízást kaptak, hogy az új földfelmérések alapján készítsenek tervezetet a földek elosztására a három fél számára. A tervezet elkészült. Az 1853. évi úrbérrendezési pátens rendelkezéseit figyelembe véve Csorváson majdnem megkétszereződött az addig jobbágyteleknek számított földterület. A korábbi 56 telek helyett 103 2/8 telek lett kijelölve, a közlegelőből több mint 2600 hold.

Közben a puszta másik felét elfoglaló urasági földek tulajdoni helyzetében is jelentős változás történt. 1853-ban felosztották maguk között az örökösök az 1798-ban közös jószágnak hagyott, Csorvás pusztán lévő földet. Az 1798 óta történt változások, öröklések, birtokcserék, megváltások stb. következtében már csak 23 tulajdonosa volt a közös jószágnak. Valamennyien a Wenckheim ágon lettek tulajdonosok. A vagyonközösség megszüntetésére kötött egységben gróf Wenckheim Antal kezébe került a Csorváson lévő föld. A birtok további története egy évszázadon át a már önálló községgé vált Csorvás történetével fonódott össze.

Ezzel véget ért Csorvás 250 évig tartó puszta-kora. Megalakult az önálló község és ezzel megkezdődik a történelemben harmadik Csorvás falu története.

1993. október hó.

Zalai György

Forrásjegyzék

1. Karácsonyi János: Békés vármegye története I. Gyula. 1896.

2. u.o.

3. OL. P. 418. 37. CS. S-l-83.

4. BML. V. A. 101. b. 1/d.

5. BML. XI. 603/4.

6. BML V. A. 101. b. l/d.

7. u.o. tg. jkv. 1803. jan. 19.

8. u.o. Uriszék ülés jkv. 1841. jún. 14.

9. BML. V. A. 101. b. 4/d.

10. Instrctio, 1875.

11. OK. viii. fej. l., 188. oldal

12. BML. V. A. 101. b. 4/d.

13. uo. 2/d. 243/1843

14. u.o.

15. BML. V. B. 152. e. 8. kötet

16. BML. V. A. 101. b. l/d.

17. ÓL. P. 418. 44/13. d. 69. CS. II/1. 63/1.

18. BML. V. A. 101. b. 1/d.

19. ÖL. P. 418. 14. CS. 0-88/12. d.

20. UO. KK. 66. 50. CS.

21. BML. XI. 603., 3—4 kötet

22. BML. V. A. b. 2/d.

23. u.o. l/d..

24. OK. XXIX. fe jezet, 3.

25. BML. V. A. 101. b. l/d.

26. Adatok a Csorvási Rk. Egyház történetéhez. Kézirat a csorvási plébánia birtokában.

27. BML. V. A. 101. b. 2/d.

28. u.o.

29. u.o.

30.Magyar Törvénytár. Bp. 1896.

31. BML. V. B. 152. c. 8. kötet

Rövidítések:

BML = Békés Megyei Levéltár

OK = Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. kötet

OL = Országos Levéltár

u.o. = ugyanott

Mértékek:

akó = 54,3 liter

köböl = 62,5 liter

hold = 1200 négyszögöl

pozsonyi mérő = 600 négyszögöl

Mellékletek:

III. sz. melléklet:

Csorvás puszta urasági földjeinek bérlői 1766-1847 között
Sorszám	A bérlő neve	A bérletkezdő éve
1.	Kaló Józseff	1766
2.	Nagy Demeter	1782
3.	Jovuczó Mhály	"
4.	Czigarida Koszta	"
5.	Barbus László	"
6.	Gácsi Lőrinc	"
7.	Menyhárt Mihály	"
8.	Szabados Mihály	"
9.	Kiss Tódor	"
10.	Demeter György	1790
11.	Sebestyén Mátyás	1795
12.	Szilágyi István	"
13.	ifj. Kaló józsef	1796
14.	Hadsi József	"
15.	Gyuricza János	"
16.	Simay Lukács	1800
17.	Magyar Gyula város	1802
18.	Simay Lukács	1805
19.	Lukoviczky János	1807
20.	Rohoska János	"
21.	Vidovich György	1809
22.	gr. Wenckheim József	1828
23	Boczkó Dániel	"
24.	Németh István és tsai	"
25.	Lakos Jakabfy Joachim	"
26.	Br. Wenckheim Béla	"
27.	Kismezey Mátyás	"
28.	Fekete Pál	"
29.	Szeghő Jótsef	"
30.	Szőke Mátyás	"