II.
ÚJ FALU A PUSZTÁN
-
ÚJ TELEPÜLÉS A TÉRKÉPEN
A pusztává vált helységről feljegyzések eddig nem kerültek elő. Az újratelepítés csak a II. Rákóczi-szabadságharc utáni időszakban indult meg megyénkben, különösen 1720 után. Harruckern János bécsi udvari szállító ekkor kapta meg adományként Békés és Zaránd vármegyéket. Az új földbirtokos, ki bárói címet nyert, s egyben a megye főispánja is lett, a jórészt lakatlan birtokára az ország más részeiről hívott letelepedni kívánókat.
A feljegyzések tanúsága szerint Csorvás-pusztát 1745-ig a bolgár származású Kacsemag Miklós bérli, majd ettől kezdve a gyulai jobbágyok kapják meg, évi 1000.— forint bérleti díjért.
A puszta ebben az időben szinte csak legelő. Tessedik Sámuel jegyezte fel Csabáról Szarvasra utaztában, hogy a tájon gulyákkal, ménesekkel találkozni, a vidék végtelen legelő, fa sehol.
A Harruckern család az 1700-as évek végére kihalt, Csorvás-pusztát (ekkor még így nevezték) a Wenckheim család örökölte. A területen, az 1783-ban készült első katonai felmérés szerint, a nyugati határszélen egy Szállás, a középső részen, az ún. Békési úttól északra szintén egy Szállás — Erős János névvel jegyezték, valószínűleg a tulajdonosról — s végül a keleti oldalán Csorvás w. h. (..Csorvási csárda”) található az ún. Aradi út és Békési út találkozásánál. Ez valószínűleg a közismert nevű Perneczki-féle csárda lehetett. (A szállás szerepe összefügg a korabeli állattartással. A gulyák, ménesek tavasztól őszig a legelőn találták meg táplálékukat, míg télen védett helyeken gondoskodtak róluk. A telelőhelyeket a gondozók lakhelyével együtt nevezték szállásoknak. A szerk.)
Csorvásra a lakosság betelepülése a XIX. század második harmadától veszi kezdetét. A grófi majorok is ebben az időben jelennek meg. 1843-ban az alábbi itt lakók neveivel találkozunk az egykori feljegyzéseken:
Csiszár István, neje Juhász Klára, gyermekeik: Mária, Erzsébet.
Gremsperger János uradalmi intéző, neje Antal Gertrúd, gyermekeik: János. Leopold, Jakab, kinek neje Paulányi Magdolna, unoka Deim Teréz.
Kajlinger György, neje Rácz Terézia, gyermekeik: Anna, Heléna. Alojzia. Antónia.
Mezei József, neje Boldog Katalin, gyermekeik: Katalin, József, Julianna, Rozália.
Szabó József, neje Horváth Katalin, gyermekeik: József, Imre.
1846-ban 64 fő a lakók száma. 1848-ban a családok száma 40. a lélekszám 180 fő. 1849-ben a lélekszámot 60-nak jegyzik, valószínűleg a szabadságharc eseményei miatt; viszont 1851- ben már 360 lélekszámról történik említés.Mind többen kapnak kedvet a letelepedésre, illetve az ide költözésre.
Az önkényuralom éveiben a községet egy időre Békéscsabához csatolják, de 1856-tól Csorvás önálló adózó település lett. Gyula és Csorvás között 1857. december 3-án jött létre az örökegyezség az elszakadásról, a megyei hatóságok ezt később jóváhagyásukkal szentesítették. Csorvás önálló adózó községgé vált.
CSORVÁS-PUSZTÁN FALU ÉPÜL
A puszta déli oldalán, mérnöki tervek szerint telepítik a belterületet, sakktábla alaprajz szerint.
A letelepülök többségükben gyulai bérlők. Számuk 1858-ban 683 fő.
A község határa ekkor 15 612 kh 901 négyszögöl, a szántóterülete 7021 kh 1250 négyszögöl, tehát nem teszi ki az 50%-ot sem. A belterület számára 139 kh 700 négyszögölet hasítottak ki. Ennek fő tengelye a mai 47. sz. főút, a Rákóczi Ferenc utca, amely az északkelet—délnyugat irányt követi. Ettől északnyugatra négy, délkeletre három utcát jelöltek ki, vagyis az utcák száma nyolc, a mai Kazinczy utcától a mai Kölcsey utcáig. Északkelet—délnyugat irányban a mai Bajcsy-Zsilinszky utcától a mai Batthyány utcáig terjedt, összesen hat utcát ölelve fel. A szélső utcáknak csak a központ felőli oldalára építkeztek. A temető a csabai országút és a „Földhányó”-nak nevezett, a mai ,.sárgás”, területe közé került.
Az első házak a mai Széchenyi u. 38. sz., illetve az István király utca 27. sz. alatt épültek. (Ezek ma már nem találhatók meg, helyükön újak állnak.) A belterület beépítése nem egyenletes. Két nagyobb csoport alakul ki, az egyik a mai István király utcai iskola környéke, a másik a tanácsházától délkeleti irányba eső rész. Az utcák egymással ún. tizedeket zárnak körül, egy tized területe 3600, illetve 4200 négyszögöl, 12, illetve 14 db 300 négyszögöles telekkel. A tizedek beépítése is változatos volt. Némelyikre többen építkeztek, de volt olyan is, ahol üresen álltak a telkek.
A házak jó része csak szoba-konyha-kamrából áll. Anyaguk többségében vertfal, de találkozunk tégla alapra épített vályog falakkal is. A tetőzet nyeregtető, az anyaga nád vagy zsindely. A lakóház jellemző beosztása: szoba, konyha, kamra. Esetleg kisebb nyári konyha is csatlakozott hozzá. Az utcára legtöbbször két ablakot, egy ajtót helyeznek. A padlásteret deszkával zárják le, különösebb díszítés nélkül. („Színesebbek’’ viszont az utca felől tekintve a Békéscsabáról érkező szlovákok lakásai. Elöl a jellegzetes tornác, négy, fából készült oszlop tartja a tetőt. A tornácot fakerítés zárja el az utcától.) A házak tengelye derékszöget zár be az utcával, az udvaron gazdasági melléképületek találhatók. A későbbi években jelennek meg az utcával párhuzamos tengellyel épülő házak, van közöttük „L”-alakú is, a telek utcafrontját részben vagy teljesen kitöltve. Ez utóbbiak esetén megjelenik az un. szárazbejáró. Az építkezéshez szükséges földet a telekről vagy a „Földhányóról” termelték ki.
A telkeket fából, vertfalból, esetleg trágyából készült kerítés vette körül, de igen sok helyen be sem kerítették azokat.
Kezdetben a faluban nem volt járda. Először 1872-ben készült deszkapalló-járda a községházától a református parókián működő imaház és iskola; a római katolikus templom, parókia és a mai Petőfi utcában működő római katolikus iskola között.
A házakat először 1880-ban számozták. A falu közepén található piacteret akácfa sor övezte.
Az első időkben a külterületen összességében több lakos élt, mint a belterületen. Megindult a pusztai legelő művelés alá vonása, feltörése. A szántóterület 7021 katasztrális holdra növekedett.
Az 1769—70. évi úrbéri rendezésből adódóan különültek el a tanyák és a majorok, amelyek egy-egy nagyobb tömböt képeztek a térségen.
A tanyák sajátos módon, szándékosan vagy véletlenül csoportosan jöttek létre. Külön, a csabai út melletti feszület környékén találjuk a katolikus vallásúakat. A reformátusok a falu ellenkező oldalán gazdálkodtak. Ezen a részen így maradt rajta
a név: ,,Református-dűlő”. A kiscsorvási, a szenes-pusztai részen pedig az Orosházáról jött evangélikusok éltek.
A korabeli dokumentumokat vizsgálva a birtokviszonyok széles skálát mutatnak. Az 1100 négyszögöles ún. kisholdban számolva 5, 10, 20, 30, 40, 60, 100, 200, 300, 400, 600 holdakkal találkozunk. Természetesen a holdak számának emelkedésével csökken a tulajdonosok száma. A tanyák mérete eltérő, függően a tulajdonos anyagi helyzetétől. Az építkezés anyaga, formája megegyezik a belterületivel.
A majorok nemcsak külön csoportot alkottak, hanem 1895-ig nagy önállósággal is rendelkeztek. Ennek jogát nem csorbíthatta a község vezetősége, mert készek voltak a közigazgatástól elszakadva önálló község szervezésére is. A majorokban külön állt a kastély a földesúr számára, külön voltak az intézői, tiszttartói lakások, a cselédek, időszaki munkások lakásai, az ólak, istállók. A majorok körül erdőket ültettek, a kastélyok köré díszkerteket telepítettek. A földesúri birtokon belül a dülőutak mentén gyümölcsfákat (szilva- és diófákat) telepítettek. A telekhatárokat leginkább akácfák képezte „allé” zárta le. Az akác a tanyasi utak fája is volt. Sajátosnak tekinthetők a nagybirtoktáblák sarkain álló ún. sarokerdök. Ezek a vadgazdálkodást szolgálták, ám az így beültetett birtok erdős területnek minősült, amelyre adókedvezményt kapott a tulajdonos.
A községet a szomszédos településektől a széles, azóta kiosztott Határút választotta el, amely körbe futotta Csorvást.
Csorvás az önállóvá válásával megkezdi sajátos életét.
A lakosság többsége Gyuláról érkezett, nagyobb hányada Magyar-Gyuláról, kisebb része Német-Gyuláról. Jöttek azonban Kígyósról, Endrödröl, Csabáról, Apácáról, Csongrádról, Orosházáról, sőt a Felvidékről is.
Az elöljárók szigorúan meghatározták, hogy kiket fogadnak be a községbe. Megkövetelték, hogy a betelepültek „becsületes, jó erkölcsi magaviseletét tanúsító elöljárósági elbocsátó bizonyítványt elömutatni képesek legyenek. A házatlan zsellér 1 forint, a házas vagy telkes lakosítandó 5 forint befizetésére köteleztetik.” (A honosítási díj mértékéhez, összevetésül: ebben az időben 1 kg hús ára 30—40 krajcár volt.) [Forint: pénznem. Firenze (Florenz) városa 1252-ben első ízben veretett aranyérmét az ezüstérme kiszorítására; innen a forint elnevezés. Magyarországon 1337-ben Róbert Károly veretett először forintot, Ausztria — Magyarország 1892-ben tért le a forintrendszerröl.]
A lakosság összetételét az egykorú írások így mutatják: | |
| Földbirtokkal rendelkező gazda | 41% |
| Házas zsellér | 37% |
| Házatlan zsellér | 22% |
A majorok önállóságából eredően annyit tudunk, hogy 9 uradalom volt. Nem ismerjük pontosan az állandóan ott lakó béresek, alkalmazottak számát.
A lakosok többsége a mezőgazdaságból élt. A kisebb gazdaságok, házas zsellérek, házatlanok a létfenntartásra törekedtek, az uradalmak, birtokok, gazdaságok értékesítésre is termeltek. Főbb termények: búza. árpa, kukorica, széna, kender, zab, burgonya, bab. tök, káposzta, zöldségfélék. Tartottak baromfit, sertést, szarvasmarhát, lovat. A lóállomány javítása érdekében Mezőhegyesről állami méneket hozattak, amelyekről a község gondoskodott.
A község életét a járási föszolgabíróság, a megyei főispáni, alispáni hivatal ellenőrzése mellett a képviselő testület irányította. A testület tagjai 50%-ban a magas adófizetők, ún. virilisek közül. 50" %-ban a választottak közül kerültek ki. A képviselőket előzetes jelölés után választották. A bíró, az albíró, a pénztárnok, az adószedő, az esküdtek, illetve a közgyám személyére 3—3 jelölt volt. A jelölés titkosan történt, de a tisztségviselőket — a járási főszolgabíró felügyelete mellett — közfelkiáltással választották meg.
A testület évenként általában négy rendes ülést tartott. Sürgős döntés előtt vagy nem várt esemény miatt rendkívüli öszszejövetelre is sor került. Rendszeresen beszámoltak a község pénzügyeiről, az éves költségvetés alakulásáról, a következő évi költségvetésről. Ez utóbbit jóváhagyás előtt 15 napig közszemlére is kifüggesztették, a zárszámadással egyetemben. Döntöttek a pótadó mértékéről, a behajtás állásáról. Jóváhagyták vagy elvetették a letelepedni kívánók kérelmét. Tehát részletekbe menően foglalkoztak a község életével.
A településtörténet feldolgozásával foglalkozó tanulmányok megemlítik, hogy az első bíró Paraszka János nyugdíjas gazdatiszt, a jegyző Putics József volt.
Milyennek látta később a falut a korabeli szemtanú, Táncsics Mihály, aki ekkor az orosházi választókerület képviselőjelöltje volt? Csabáról érkezett. 1870. augusztus 19-én. így ír erről: ..A legközelebbi vasútállomás Csorvás, ... csak most kezdi még magát pusztából községgé kinőni. A vasúti állomástól a község messze esik, hogy semmi nemű jármű nem közlekedik, ottlétemkor még valami hordárféle embert sem találtam, az eső pedig folyvást esett, az út már sárossá, síkossá vált, ily körülmények között kellett nehéz útitáskámat magammal cipelnem a faluba... Csak midőn már a szétszórva fekvő házakhoz közel értem, találkoztam egy emberrel, aki táskámat elvette. így gyalogolva, átázva, szálltam be Csorvás községházába, tehát nem volt azon csodálkozni való, sőt természetesnek találtam, hogy Berza Gergely bíró uram olyképpen fogadott, mintha csak mondta volna: vigyen el az ördög, mit keresel itt. Kijelentőm ugyan, hogy ki és mi vagyok, de sehogy sem tudta a fejébe venni, hogy egy országos képviselő ily egyszerűen is megjelenhetik választói között. Végre a helybeli postamester, Vangyel Szilárd úr jött oda, és velem kezdett és folytatott beszédből Berza Gergely uram is kezdé elhinni valahára, hogy ez a vén szakállas ember még sem valami garabonciás diák, a mint azt magának képzelő. Az ott lévő jegyző és eskütt urak egy árva szót sem ejtettek hozzám”. Táncsics nem is maradt sokáig, még aznap továbbutazott Bánfaivára, a mai Gádorosra. Meg kell jegyezni, hogy a bíró neve helyesen Merza Gergely.
A vasút egyébként az évben készül el. A következőben, 1871-ben épült fel a községháza [amely ma a házasságkötő terem és folytatása. Akkor itt a hivatalos helyiségek, két községi fogda(!) továbbá a községi cseléd lakása voltak],
A Békéscsaba—Orosháza közötti út kőburkolatának elkészítéséhez a megyei és járási szervek a község lakosait is közmunkára kötelezik. Az út a belterület nyugati széléig el is készül, de mintegy 20 évet kell várni, hogy tovább is vezessék.
A fásítás, gyümölcstermesztés, dísznövény ültetése érdekében községi kertészet létesül, amelyet a református és evangélikus lelkész-tanítók vezetnek.
A falut 1873-ban megpróbáltatás érte: sokan megbetegedtek kolerában, sok volt a haláleset. Az árvák számára a járási főszolgabíró 25 forint segélyt utalt ki. Természetesen nem csoda, hogy a betegség felütötte a fejét. Az ivóvizet ásott kutakból nyerték. A községi mészáros az állatok vágását, mérését a mai evangélikus templom helyén, az utcán végezte, míg főszolgabírói határozatra az a Homokos mellé nem került.
A lakosság köréből 1878-ban 3 tagú rendőrséget állítanak fel. Feladatuk: őrködni a tűz, a vagyon és az erkölcs felett. Az egyikük lovas, ö a levelek kézbesítését is elvégzi.
1876 óta van községi orvos, valamint bába. Ez utóbbit főszolgabírói utasításra alkalmazták, hiszen jelentős a születések száma. Az 1869. évi népszámlálás óta a lélekszám folyamatosan emelkedik, melyet az alábbi táblázatból is látni:
| Év | Lakosság | Szaporodás |
| 1869 1880 1890 1900 1910 1920 | 2265 3148 4249 4967 5658 6147 | 883 1101 728 719 461 |
Magyarázatul ide kívánkozik, hogy a gyarapodó lélekszám a 80-as, 90-es években a nagyarányú betelepülésből is származik, de mindemellett többen születnek, mint haláloznak.
A mezőgazdasági termelés növekedése szinte igényelte a malmot. Az ún. Elekes-gőzmalom fel is épült a Homokos mellett. Szélmalom kettő is volt: az egyik a csárdától északra állt, ez volt a Csizmadia-malom, a mai Csizmadia-kert néven ismert részen, a másik a Békési út és a téesz termelési központjába vezető müút találkozásánál állt, a neve Wenckheim-szélmalom.
A vasút forgalma is növekedett, innen bonyolították le szállításaikat Csorváson kívül Csákó, Kondoros, Pusztaszenttornya és Gerendás.
Jelentősen nőtt az igény a művelhető földek iránt. 1882-ben kiosztják a mai Hunyadi utcai szőlőket, majd három év múlva a homokbánya mellett is parcelláznak. Tervet dolgoznak ki 550 négyszögöles telkek bérbe adására, majd eladására. Ennek érdekében megvásárolják Rácz Lipót 60 hold földjét is.
Az ekkor eléggé rendezetlen községházi ügymenet gondot okoz az alispánnak is. Változás 1887 őszén következik be: ez időtől Gremsperger József intézi, vezeti a községházát. Határozottan, energikusan veszi kezébe az ügyeket. Fegyelmezi az esküdteket, s a képviselőtestület is hamar rádöbben, hogy a jegyző mögött ott áll az alispán. „Évtizedes rendetlenséget kell megszüntetni!” — vallja, s kijelentésének, határozottságának eredménye lett.
A piactérről, többek észrevételére a Sárgás mellé telepítik a ló-, marha-, sertéspiacot. Piac hétfőn és szombaton volt.
A községi jövedelem növelése céljából a Wenckheim családtól 6000 forintért megvásárolják az italmérési (regale) jogot. A szükséges pénzt kölcsönből biztosítják 1889-ben. Ezek után, valószínűleg a sikeres ügylet következményeként, rendszeressé válnak a kölcsönfelvételek.
A VIHARSAROK RÉSZE
Az 1891. május 6-i rendkívüli képviselő-testületi ülésen Oláh György tiszti főügyész, mint hatósági biztos bejelenti, hogy a járásban és községben észlelt munkásmozgalmakkal szemben két század erejű katonaságot vezényelt Csorvásra.
Oláh György írásos beszámolójában később jelenti a vármegyének, hogy a kitört mozgalmakat csírájában elfojtotta, a cselédséget a szolgálatba visszaállította, bár az még folyton forrong. A gondot az okozta, hogy a csorvási, jóváhagyott szabályzattal rendelkező munkáskörbe nyomtatványok, hírlapok érkeztek, amelyek „izgatták” a munkásokat. Szétosztották ugyanis a lapokat a munkások között, azok kikerültek az uradalmi cselédség közé is. A munkáskört bezárták Csorváson. A rendszernek nem tetsző „izgatás” persze nem szűnt meg. A kör egyes vezetőihez a lakcímükre érkeztek a lapok, ők azokat szétosztották, s kocsmákban, köztereken felolvasták, mindaddig, amíg a hatóság be nem tiltotta azokat.
Miért lettek elégedetlenek a mezőgazdasági munkások? A feljegyzések szerint az aratási szerződések kötésekor „túlzó követelésekkel” léptek fel a munkaadókkal szemben, ezért aztán azok dorozsmai aratókat, békési napszámosokat alkalmaztak. Valószínűleg heves vitákra kerülhetett sor, mert letartóztatták Konyecsnyi Jánost, ifjabb Gyarmati Istvánt, Szász Pált, Szász Györgyöt, Puskás Jánost, Turbucz Jánost, Horváth Andrást. Az erélyes hatósági fellépésre az előzőleg lejátszódó, a mienknél nagyobb szabású, orosházi, békéscsabai parasztforrongások indokot szolgáltattak.
Szeptember 2-án a képviselő-testületben a következők hangzottak el: a katonaság szeptemberben eltávozik, a nyári idénymunkások is elmentek. A továbbiakban 17 főből álló csendőr őrs biztosítja a rendet.
(Őrizték az urak, a földbirtokosok rendjét a forrongó agrárszocialista mozgalmak ellen, amelyek legelőször és leghevesebben ebben a térségben, a Viharsarokban lángoltak fel. A letartóztatásokkal az is cél volt, hogy megfélemlítsék a csorvási dolgozó tömegeket. A „lángot” sikerült elfojtani, de a „parazsat” eloltani nem. Az később, a 30-as évek végén az aratósztrájkokban újból felizzott.)
A MILLENNIUM ELŐTT ÉS UTÁN
Súlyos gazdasági helyzet áll elő 1895-ben. A búza ára nagymértékben esik, mivel a budapesti malmok, amelyek eddig tőlünk is vásároltak, ekkor Szerbiából és Romániából olcsó, vámmentes búzát hozatnak be. Ez érzékenyen érinti a termelőket. Sokan munkanélküliek a faluban. A segítségükre az államtól kapott segélyeket azonban a testület kölcsön formájában adja ki, nehogy az a meggyőződés „istápoltassék”, hogy az állam köteles őket eltartani.
Ebben az évben megszűnik az uradalmak önálló jellege. A továbbiakban a község részének tekintendők, annak fennhatósága alá tartoznak.
1896 az ezeréves Magyarország éve. Csorváson millenniumi Istentisztelettel ünnepelnek.
Gróf Wenckheim Ferenc 1898-ban javaslatot tesz mezei vasat létesítésére. A gazdasági vasutat a Szolnoki Cukorgyár anyagi hozzájárulásával építik meg, annak fejében, hogy Csorvásról csakis oda szállítanak cukorrépát. A lóvontatású vasút hosszú ideig, 1961-ig működik, elősegíti a cukorrépa-termelés elterjesztését, mert a gyár vetőmagot, eszközöket és szaktanácsokat is ad.
Novemberre elkészül az artézi kút a piactéren, 387 m mély, teljesítménye 80 liter percenként. Ez segít a vízgondok megoldásán.
1899-től az utcák, terek nevet kapnak, a majorok 1902-től. Felépülnek a főtéren a templomok.
A község 1902-ben ismét 40 000 korona kölcsönt vesz fel 50 évre, 4,95% kamat mellett. 1903-ban megint kölcsönfelvétel, 82 000 korona összegben. Mondhatni, ezek kedvező ügyletek, segítik akkor is a községet, ha később vissza kell fizetni. (A lejárati idő 1952, 1953!) Ebben az évben kezdik meg a téglajárdák építését. Monspart Józsa óvónő magánóvodát nyit, melyet sokkal inkább azért támogatnak, hogy a Csabáról idetelepült szlovákok gyermekeit megtanítsák magyarul.
Nagy szárazság sújtotta a falut, a gémeskutak vize elapadt. A szárazság még 1905-ben is megismétlődik, a megyei segélyügyi bizottság közbenjárására Csorvás 4000 korona segélyben részesül.
1907-ben eladó lett a Szucsu-birtok, a belterülettől déli irányban. A parcellázáskor merül fel a terv, itt 64 házat építenének, amelyeket mint munkásházakat (így nevezték), az arra érdemeseknek eladnák. Ehhez természetesen kölcsön kell. Sikerült is megszerezni, 162 410 koronát, 4.5%-os kamatra, 65 évre. A visszafizetés utolsó időpontja 1972!
A község bizony zsúfolt, több család él egy szobában, némelyek nehéz körülmények között, sokan napszámból, idénymunkából. Alapítványt is tesznek a szegény gyermekek iskoláztatására, 3000 korona összegben.
A munkásházak 1908-ra el is készültek. Azokat 30 évre adták bérbe. Alikor lesznek a lakóké, ha az utolsó részletet is kifizetik. Egy ház bekerülési költsége 14 474 korona 79 fillér.
Az év júliusában hatalmas jégvihar pusztított, 67 kisgazdának még a vetőmag sem termett meg. Pusztított a filoxéra is.
A falunak is megvan a maga gondja: hosszan tartó betegségek pusztítják a sertésállományt.
A gazdasági nehézségek ellenére, az újabb betelepülések eredményeként folytatódnak az építkezések. Van igény építőanyagra, cserépgyár épül a falu határában, s dolgozni kezd. A kölcsönök felvétele továbbra is gyakorlat. A lakosság meg panaszkodik, sok az adó. Erre való hivatkozással vetik el a gazdasági iskola beindítását, pedig a megyei tanfelügyelő igen szorgalmazta. Több alkalommal szóvá teszik, hogy a községháza nagyon rossz állapotban van, javítására pénzt kell biztosítani. Végül is nem javítanak, hanem építkeznek: 1912-re kész a teljesen új épület. (Ez ma is a tanácsháza. Külsejét 1986-ban az eredeti szerint újították fel.)
A további években viszont a nagy kölcsönfelvételek megszűnnek, s eljön az idő, mikor már a falunak kell adnia. Kitör az első világháború. A férfiakat viszik katonának. A közpénztárból 500, a tőkepénztárból 1500, a szegénypénztárból 1500 korona hadikölcsönt jegyeznek a lakosok. A folytatás szomorú. A behívottak a harcmezőn maradnak, fogságba esnek vagy rokkantán térnek haza. A gazdasági élet visszaesik, a termelés csökken, a határban rekvirálók jelennek meg, kell a termény a hadseregnek, s a rekvirálók jutalékot kapnak. És erőszakolják a további hadikölcsön-jegyzéseket. Vele együtt növekszenek a terhek, míg végül eljön az az idő, mikor hivatalosan is kijelentik: a legszigorúbb katonai rekvirálás mellett sem tudnak a faluban 145 kg zsírt begyűjteni, mert nincs kukorica, nincs sertés sem, naponként fogy a tehénállomány is, kimerült a község. Ilyen körülmények között köszön le Gremsperger József a főjegyzőségröl, 33 évi szolgálat után nyugdíjba vonul. Utódja Popovics Kornél, az eddigi jegyző. Ekkor- már 1918 van. Októberben még tiltakozik a képviselőtestület azon megyei terv ellen, mely szerint a községet a Békéscsabai Járáshoz kívánnák csatolni. Nem kerülhetett rá sor, mert november 9-én a képviselő-testület tagjai ünnepélyes fogadalom tételre gyűlnek össze: felesküdnek a budapesti Nemzeti Tanácsra.