IV.
A KASTÉLYOK ÁRNYÉKÁBAN
URADALMAK — NAGYGAZDÁK — KISPARASZTOK
A felszabadulás előtt Csorvás szántóterületének több mint 60 százaléka a nagybirtokosok kezén volt. Ez az arány az 1924/25-ös Nagyatádi-féle földreform végrehajtása után csökken (1300
katasztrális holdat tesz ki a felosztás), de még mindig meghatározó tényező a község mezőgazdaságában a nagybirtok. 1935-ben az uradalmak és a 100 katasztrális holdnál nagyobb területtel rendelkezők együttesen 8265 katasztrális holdat birtokolnak. Az 1930-as népszámlálás szerint a lakosság száma: 6869. Ugyanezen adatok szerint az uradalmak majorjaiban az alábbi megosztásban laknak:
Nagymajorban (Wenckheim Sándor birtoka) | 289 fő |
| Kismajorban (Wenckheim Mária birtoka) | 233 fő |
| Rudolf-majorban (Wenckheim Matild birtoka) | 199 fő |
Károly-majorban (Wenckheim Károlyné birtoka) | 170 fő |
Beregi-majorban (Nemes Albert birtoka) | 61 fő |
Prág I. és II. (Prág Géza és Lajos birtokai) | 86 fő |
Reck Géza (földbirtokos és bérlő) | 45 fő |
| Sztojanovics Gyuláné (földbirtokos birtoka) | 47 fő |
összesen: | 1130 fő |
a község lakosságának 1/6-od része.
A majorok a falutól többségében 4—8 kilométer távolságra helyezkedtek el. Nagy-, Kis-, Rudolf-, Károly- és Beregi-majort kis nyomvonalú, lóvontatású gazdasági vasút kötötte össze. A szállítóeszközök úgynevezett „lórék” voltak. Ez természetesen elsősorban az uradalmak gazdasági érdekeit szolgálta. Ezzel szállították az eladásra szánt terményüket a vasútállomásra, nyári mezőgazdasági munkák idején a részes mezőgazdasági munkásokat, aratókat a majorokba.
A gazdasági cselédek a 20-as években csak korlátozott mértékben vehették igénybe a lórét. Később változott a helyzet. Eleinte vasárnap, templomba menetelkor utazhattak rajta. Később a „postás lóvéval” pár személy jöhetett a majorból a faluba, esetleg a heti piacra. A 30-as évek végén, a 40-es években már teljes lehetőséget engedett az uraság.
Az uradalmaknak távbeszélő összeköttetésük volt. A vezetéket a lórésin mellett építették ki. (Ugye nem kell hangsúlyozni, hogy a csendőrőrsre is lehetett telefonálni?!)
Az uradalmakban a cselédség többsége nem változtatta munkahelyét, sőt egyes családok 20—25 évet szolgáltak a grófi birtokon. Voltak azonban olyan uradalmak is, ahol igen sűrűn cserélődtek a cselédek — ilyen volt Reck Géza uradalma is —, mert sem a kereseti, sem a lakásviszonyok nem voltak megfelelőek, sőt előfordult olyan eset is, hogy a gazdasági cselédek a megdolgozott munkabérüket is csak késve kapták meg.
Az 1930-as évek elején 12 olyan nagygazda volt, akiknek 50 — 100 katasztrális hold terület volt a birtokában. Az 1920-as évekről csak hozzávetőleges adatok vannak, de számuk a községben lényegesen nem változott. A nagygazdák, ugyanúgy mint az uradalmak, éves gazdasági cselédeket tartottak, és nyáron részes munkásokat foglalkoztattak. A cselédeiknek lakást biztosítottak.
A gazdaságukat maguk irányították és családtagjaikat — ha kitaníttatták is, nekik más pályát szántak — bevonták a mezőgazdasági munkába. Állatállományukat, különösen a szarvasmarha- és sertésállományt fejlesztették. A földjük megműveléséhez megfelelő számú igaerőt tartottak. Gépi erővel nem rendelkeztek.
Az 5—50 katasztrális hold közötti birtokosok száma ebben az időben 344 fő, 5167 katasztrális hold területtel. (Becsült adatok szerint ebből mintegy 150 fő volt a 10—20 holdas gazdák száma.)
A község szántóföldjének kereken 1/3-ad része áll a művelésük alatt az 1920-as évektől a felszabadulásig.
A jelentősebb részük — ők a kisebb földterülettel rendelkezők — maga és családtagjai segítségével művelte a földjét. Nyáron időszaki munkást alkalmazott.
A tehetősebbek éves, úgynevezett bennkosztos cselédet is tartottak, és a nyári mezőgazdasági munkák idejére részesaratót fogadtak fel. Jövedelmük túlnyomó részben állattartásból származott, és igyekeztek úgy szervezni gazdaságukat, hogy a megtermelt takarmánynövényeket maguk feletessék. Egyébként az olcsó gabonaárak miatt a gabonatermelés és értékesítés nem volt gazdaságos. Az 1930-as évek elején néhány nagyobb gazdaságban már megjelenik az aratógép, amelyet legtöbb esetben több gazdálkodó összefogásával hasznosítottak a nyári mezőgazdasági munkák idején.
Ez a számottevő paraszti réteg a Kisgazda Egyletbe és a Római Katolikus Kör nevű egyesületbe tömörült. A községi képviselőtestületi és elöljárósági tisztségviselők választásakor jelentős szerepet játszott. A községi bíró a felszabadulásig szinte mindig közülük került ki. Jelentős volt a számuk a községi képviselőtestületben is.
Az 1—5 katasztrális hold földdel rendelkezők nemcsak saját gazdaságukban dolgoztak, hanem mások gazdaságában is vállaltak munkát. Sőt az 1—2 holdas szegényparasztok az uradalmaknál, a bércséplőknél, vagy az éppen szomszédságukban lévő nagyobb gazdánál igyekeztek munkát vállalni, különösen a nyári mezőgazdasági munkák ideje alatt, hogy maguk és családjuk megélhetését biztosítani tudják. Számuk szintén jelentős.
Az egy hold alattiak száma az 1930-as népszámlálás adatai szerint 845 volt. Ez a későbbiekben fokozatosan csökkent, ugyanis a Nagyatádi-féle földreform során földhöz juttatottak elszegényedtek, jelentős részük eladta a földjét.
Íme egy statisztikai adat öt évvel későbbről:
Gazdaságok száma nagyságcsoportok szerint 1935-ben | ||
Birtoknagyság Gazdaságok száma Földterület kh. | ||
Birtoknagyság | Gazdaságok száma | Földterület kh. |
| 1 kh alatt | 601 | 161 |
| 1 - 5 kh között | 422 | 994 |
5 - 10 kh között | 113 | 824 |
10 - 20 kh között | 115 | 1630 |
20 - 50 kh között | 94 | 2882 |
50 - 100 kh között | 17 | 1103 |
100 kh felett | 13 | 8091 |
összesen: | 1375 | 15 685 |
A fenti adatsor nem pontosan tükrözi a valóságot, mert a tulajdonjog aprózódott, de a földhasználat a valóságban egyben maradt, és döntően a grófi nagybirtok, úribirtok volt a jellemző.
CSELÉDSORSOK
A gazdasági cselédek túlnyomó többsége az uradalmakban volt alkalmazásban. Az uradalomban a gazdasági cselédeknek legalább a mindennapi kenyere és a lakása biztosított. Megélhetésük viszonylagosan biztonságosabb, mint a faluban élő agrárproletároké. Az éves gazdasági cselédek bérük túlnyomó részét természetben kapták meg. Természetben kaptak évenként 16 q búzát, 6 q árpát, 1100 négyszögöl tengeriföld termését, 40 kg sózott szalonnát. 100—300 négyszögöl veteményesnek való földterületet. A pénzbeni járandóság 160 pengő. Mind a természetbeli, mind a pénzbeli járandóságot negyedévenként mérte, illetve fizette ki az uraság. A lakás fűtéséhez búzaszalmát vagy tengerikórót, jobb esetben rőzsét, gallyat kaptak a nyárutó, s az ősz folyamán.
A gazdasági cselédek lakásviszonyai kevés kivételtől eltekintve nem megfelelők. Viszonylag jobb a grófi birtokon, rosszabb egyes nagybérlőknél, mint pl. Reck Gézánál vagy a Beregi-majorban, ahol a cselédek rosszul megvilágított szalmatetős lakásokban, közös konyhán laknak. Állattartás eleinte csak sertésre és baromfira korlátozódott, később egyes uradalmakban lehetséges volt a tehéntartás is. Sőt, ezt az uradalom „cselédgulyás” alkalmazásával segítette.
A gazdasági cselédek munkaideje és munkabérük valamennyi uradalomban közel azonos.
A munkaidő vasár- és ünnepnapok kivételével a tavaszi, nyári és őszi idényben munkanapokon reggel 3 órától este 8, fél 9 óráig is eltart. Közben a reggeli fél-, az ebéd egy- és az uzsonnaidő félóra. A téli időszakban, mivel a nappalok rövidebbek, az uzsonnaidő elmarad, de a hajnal 3 órai kezdés változatlan, és a munkaidő este 6 óráig tart. A jószágokat — kézenfekvő — vasár- és ünnepnapokon is el kellett látni.
Az uradalmak kevés számú szakembert is alkalmaztak, kovácsot, bognárt, gépészt és kertészt. A szakemberek a gazdasági cselédeknél magasabb bért kaptak, és lakásuk is külön áll a többi cselédekétől.
A nagygazdák és a tehetősebb középparasztok közül jelentéktelen számban, de alkalmaztak éves gazdasági cselédet. Mivel közülük legtöbben a családos cseléd részére a legszükségesebb mértékben sem tudtak lakást biztosítani, ezért inkább úgynevezett „bennkosztos" cselédet alkalmaztak. Nekik rendszerint Vízkereszttől Szilveszterig tartott a munkaszerződésük.
Az évi bérük alku tárgyát képezte. Az 1930-as években 10—12 q gabona (búza és árpa), 1 nyári és 1 téli ruha, 2 ing, 2 gatya, 1 pár csizma és 1 pár bakancs, 1 db 40 kg-os süldő, jobb esetben kisebb hízó és 150—200 pengő készpénz.
Munkaidejük hasonlóan alakult az éves uradalmi gazdasági cselédekéhez. Elhelyezésük rendszerint nem a gazda lakásában, hanem az istállóban volt, szalmán, leterítve lópokróccal. Étkezésük többnyire a gazdával együtt történt, de nem egy esetben nekik külön adtak enni, és akkor más ételt. Az éves cselédeken kívül a nagyobb gazdák „Szent György naptól Szent Mihályig” időszaki munkaerőt is alkalmaztak. Az ő bérük jóval alacsonyabb volt az éves cselédekénél, és rendszerint a fiatalabb korúak közül kerültek ki, igen gyakran az iskolahagyott, 12—14 éves gyerekek közül.
A középparasztok rendszerint a nyári aratási, hordási és az őszi betakarítás idejére fogadtak fel munkást. A gazdaságukban jelentkező munkák nagyobb részét maguk, családtagjaikkal végezték el, vagy összefogtak, úgy segítették egymást. A nyári időszakban a szegényebb sorú iskolás gyerekekből tehén-, disznó, vagy libapásztort fogadtak fel. Ezek bére igen jelentéktelen. Az élelmezésen kívül ruha- vagy cipőjuttatás, esetleg csekély mennyiségü gabona.
Az 1930-as népszámláláskor a községben a mezőgazdasági munkás és eltartottja 2424 fő. A mezőgazdaság idény jellegénél fogva állandó munkát, s ezért állandó kereseti lehetőséget biztosítani nem tud. Az agrárproletárok így az uradalmaknak és a nagygazdáknak ki vannak szolgáltatva.
AGRÁRPROLETÁROK
A község lakosságából a számarányuk igen jelentős. Az egykori becslések szerint az 1920-as évek elején a gazdasági cselédekkel együtt a lakosság mintegy 70%-át tették ki. (Még az 1930-as népszámlálási adatok szerint is 2358 család és 3078 eltartott van a községben. Az eltartottakból 1047 a gazdasági cselédeké.
Életnívójuk alacsony, keresetük a megélhetést épphogy biztosítja. A napszámbérek állandóan változnak. Az uradalmak 50 koronát fizetnek a felnőtt munkásnak. A kenyér bolti ára 24— 25 korona. [Korona: 1892-től Ausztria és Magyarország pénzegysége a korona volt (= 100 fillér). Magyarországon a korona helyébe később a pengő lépett. A szerk.
A munkások életében a legnagyobb rém a munkanélküliség. Az 1920-as évek elején még a nagy mezőgazdasági munkák idején is igen nagy számú a munkanélküli. Egykori becslések szerint 1921-ben a községben 800 család van munka nélkül. A csorvási nincstelenek a következő szövegű levelet írták a vármegye alispánjához: „Csorváson 200 család maradt aratás nélkül 1922- ben, akiknek sem kenyerük, sem fájuk, sem ruhájuk nem volt. A nyomor szaporán nő. A bajok szaporodnak még jövőre is, mert az itteni nagy- és középbirtokosok a földet vidékiekkel dolgoztatják, s birtokaikat vidékieknek adják felibe s harmadába, haszonbérbe. Sürgős és azonnali intézkedést kérünk, hogy a helybeli uradalmi (Wenckheim-féle) birtokok és a középbirtokok csorvási kisembereknek legyenek kiadva és nem kisgazdáknak vagy idegen községbelieknek, ne hozzanak a nyakunkra idegen munkásokat, ne adják ki az itteni birtokokat gazdag birtokosoknak, hanem az egyeseknek, akiknek nincs földje. Nem kell az elégedetlenséget, a szenvedést növelni, hanem csökkenteni munkaalkalmak és a gyors intézkedés által.”
A földnélküli mezőgazdasági munkásnak állandó munkavállalási lehetősége nincs. Alkalmi munkából, az időnként adódó napszámból, nyáron részesaratásból és részes cséplési munkával keresi kenyerét. Az uradalmak és a nagygazdák a mezőgazdasági munkások nagy számához képest csak csekély számban tudnak munkaalkalmat biztosítani és azt is idényjelleggel. A napszámbért, a részesaratóbért, mivel a munkaerő-kínálat nagy, igyekeznek a minimálisra csökkenteni.
Az 1930-as évek első felében a napszámbér alig éri el az 1 pengőt, de gyakran csak 80 fillér. (Pengő: 1927. január 1. óta magyar pénzegység. Az 1925. XXXV. te. szerint 1 kg színarany 3800 pengővel, illetve 1 kg 900/1000 finomságú színarany 3240 pengővel egyenlő. Az 1927. évi átváltásnál 1 pengő 12 500 papírkoronát ért. A szerk.) A munkaidő napkeltétől napnyugtáig tart. Az aratómunkások az uradalmakban 1/11-ed részért dolgoztak, az aratás idejére élelmezési pótlékként szalonnát és lisztet is kaptak. Ledolgozás 3300 négyszögöl (3 kishold) kukorica megművelése a termés 1/3-ad részéért. A részes cséplésnél dolgozó munkások a cséplőgép-tulajdonos által keresett munkadíjnak legjobb esetben felét kapták. A nyári aratási és cséplési idényben a munkaidő a napszámosokét meghaladta. Az aratómunkások gyakran versengtek az aratás mielőbbi elvégzésében, és gyakran előfordult, hogy egyik-másik csapat lopódzkodva, hogy észre ne vegyék, még jóval napfelkelte előtt fogott a napi munkához és késő estig „húzta” a kaszát. Tette ezt azért, hogy a következő évben is kapjon munkát az uradalomnál. A cséplőgépeknél dolgozó munkások is hasonlóképpen, már napfelkelte előtt elkezdték a cséplést, és ha az idő engedte — kisebb étkezési megszakításokkal —, addig dolgoztak, amíg láttak. Vagyis „látástól vakulásig”.
Íme, egy aratási szerződés — már 1939-ből, ami valamelyest javított a keresetek mennyiségén, ám minden sora a kizsákmányolás tényét tükrözi:
ARATÁSI SZERZŐDÉS
mely egyrészről özv. Gróf Wenckheim Károlyné Öméltósága Károly-majori intézösége, másrészről alulírott csorvási lakosok között a következő feltételek mellett köttetett:
1. Alulírott munkások az uradalom cirka 320—330 kishold (1100 négyszögöl) őszi és cirka 160—180 kishold tavaszi gabonájának és cirka 50—55 kishold borsó és magbükköny learatására magukat egyetemlegesen akként kötelezik, hogy a földig learatott gabonákat erősen bekötve 18 kévés keresztekbe rendesen összerakják, a tarlót tisztára felgereblyézik, a kaparékot rendesen bekötve 18 kévés keresztbe külön sorban összerakják, s úgy az anya- mint a kaparékkereszteket erősen lekötik, hogy a szél meg ne bonthassa. A szél által megbontott vagy átázott kereszteket tartoznak összerakni, illetve szárogatni ahányszor szükséges, mindaddig míg a gabona asztagba nem hordódik.
2. Tartoznak munkások ... az általuk aratott gabonát az uradalmi igával a kijelölt helyen összehordani és a szétbontott kévéket újra bekötve rendesen összerakott és jól hajazott asztagokba összerakni, vagy szükség szerint cséplőgépre feladni.
3. Fönti munkák elvégzésére szerződtet az uradalom 36 aratót, akik tartoznak az uradalom első felszólítására marokszedöikkel és munkaeszközeikkel az uradalomban megjelenni, és az aratást a kijelölt helyen megkezdeni és az utasítás szerint az aratás végeztéig szorgalmasan folytatni.
4. E munkák pontos és lelkiismeretes teljesítéséért fizet az uradalom az őszi gabonáknál tizenegyedik részt szalmásán, a tavasziaknál pedig a tizedik részt szalmásán ott. ahol az uradalom tetszése szerint megkezdett olvasás szerint a kereszt esik. Ha azonban az aratók a kitüntetett részt az esetleges gyengébb termés következtében nem tartanák megfelelőnek, az esetben minden learatott 1100 négyszögöles hold learatásáért és behordásáért az általuk kicsépelt és a cséplőgép által tisztított osztályozatlan, a folyó évi átlagos termésnek megfelelő hetven kilogramm biztosítékot választhatják. ...Szalma, törek és polyva részük elszállításáról az aratók maguk tartoznak gondoskodni és pedig ez év október 1-ig, mert ellenkező esetben jogigényüket elvesztik és úgy szalma, mint törek részüket az uradalom behordatja.
5. Élelmezésre ad az uradalom az egész aratási időre kaszánkint 50 kg búzát, 6 kg szalonnát. 3,5 kg főzeléket, 1 kg sót, mely élelmezés az egész aratási időre előre adatik ki. Kenyérsütésre aratók hárman kapnak egy kocsi szalmát, melyet az uradalom Csorvásra beszállít.
...
11. Munkásokat az aratás megkezdésekor, valamint az aratás és hordás ideje alatt minden vasárnap este az uradalomba és minden szombat este Csorvásra az uradalom lóréval kifuvarozza. Nyomatékosan figyelmezteti azonban az uradalom a munkásokat, hogy a lórén útközben rendesen viselkedjenek, mert az uradalom az útközben előforduló balesetekért semmiféle felelősséget nem vállal...
17. Munkások úgy az uradalmi tiszteknek, mint felügyelőknek és bandagazdáknak feltétlen engedelmességgel tartoznak.
Csorvás, 1939. április hó 30.
Christophory János
intéző
Kovács János Konkoly György Pleskonics Mihály Kocsmáros István Vetkó Mihály Unyatinszki Pál Vereska András Sajti Sándor Bogár Pál Medgyesi József Kovács József Lászlótelki György Szombati Pál | Birkás János Bakos István Juhász Sándor olvashatatlan Varjú János Vatta István Gazsó Mátyás Dorogi Imre Vozár György Kucsera János Seres Mátyás Seben János Barát Márton | Dékány Dénes Kőszegi Pál Bencsik János Szegedi Károly Orbán István Melis János Nyári Péter Korcsik Imre Unyatinszki Mátyás Krenács János Öze József Nyári Péter munkavállalók |
Az 1920-as évekre jellemző általános munkanélküliség az 1930-as évek első felében még fokozódott. A földmunkásság megélhetése rendkívüli módon megnehezedett. Az 1931. május 11-i alispáni jelentés szerint is ,.olyan tömegű munkás van állandóan munka nélkül, hogy ez a hatóságoknak méltán okoz gondot". A fokozódó munkanélküliség enyhítésére ínségmunkát vezetnek be, de ez sem állandó. 1931. januárban Oszlács Mihály, a Szociáldemokrata Párt helyi szervezetének elnöke, beadványán az ínségmunka beindítását kérte. Gazsó Imre képviselőtestületi tag a január 31-én tartott képviselőtestületi ülésen ugyancsak az ínségmunka mielőbbi beindítását szorgalmazta, mert „egyes családok körében a nyomor már oly nagy, hogy a legközelebbi napokra nincs meg a szükséges kenyér, s már napok óta hiányzik a tüzelőfa.” A községi képviselőtestület — a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége csorvási csoportjának követelésére — a munkanélküliségből származó nyomor enyhítésére az újtelepi járdázást határozta el. Gyalognapszámbérben 1,5 kg lisztet adtak. Ifj. Kiszely Pál sürgetésére (ö a csorvási csoport elnöke volt) az ínségmunka beindult, s az 1937-ig tartott. 1935-ben ínségjárulék (adó) kivetését határozta el a képviselőtestület.
Néhány adat a községi elöljáróság által ínségmunkáért természetben és pénzben kifizetett munkadíjakról:
1933-ban 2120 férfi és 38 női napszám 1 pengővel, 203 kisiparos-napszám 1 pengő 40 fillérrel és 1835 szekérfuvar átlagosan 30 fillérrel; összesen: 2992 pengő 70 fillér.
1936-ban a zárszámadás 4471 pengő készpénzkiadást és további 5287 kg liszt, 110 kg szalonna, 311 kg zsír, 100 kg kolbász, 166 kg hurka, sajt és tepertő, 290 kg fa, 180 kéve kóró, 525 kg bab, 120 kg hagyma, 155 kg marhahús és 20 kg őzhús természetbeli kiadásról számol be.
Az 1937-es zárszámadás már csak 401 pengő készpénz, 8380 kg búza, 69 kg liszt, 150 kg kása természetbeli kiadását rögzíti. 1937. július 3-án tartott képviselőtestületi ülésen Ruszin János részére 10 pengő segélyt, egyben jutalmazást szavaz meg, mivel 100 munkatársa számára akkor szerzett ideiglenes munkaalkalmat a MÁV-nál, amikor a mezőgazdaságban még munkához nem juthattak. IPAROSOK, KERESKEDŐK
A községben 1907-től 1939-ig, jóváhagyott alapszabállyal működő Iparos Kör volt. Az Ipartestület 1923-ban alakult. Alapszabályát 1924-ben hagyták jóvá. Székháza a mai Rákóczi utca 37. számú épület helyén volt. Az egykori feljegyzések szerint a tagok száma 1930-ban 110 fő. A tagok kulturális tevékenységet is folytattak. Színjátszó csoportot, könyvtárat szerveztek tagjaikból és a náluk alkalmazott segédekből, számosán oszlopos tagjai voltak a helyi dalárdának is. A székházukban előbb italmérést, majd később, 1930-tól, vendéglőt tartottak fenn. Az italmérés jövedelméből és a tagdíjakból tartották fenn a testületet.
A községben mind az 1920-as, mind az 1930-as években a különféle szakmák igen széles skáláját találjuk meg. Elsősorban a mezőgazdasággal szorosan összefüggő kovács, bognár és kerékgyártó mesterek vannak igen szép számmal, de megtalálhatók cipészek, csizmadiák, asztalosok, szabók, borbélyok, pékek, kőművesek, ácsok, szobafestők és mázolók, hentesek és mészárosok, szíjgyártók, gépészek és géplakatosok, sőt volt kötélgyártó, kalapos, kefekötő, kocsifényező, kőfaragó és kéményseprő mester is.
Az egykori feljegyzések szerint 1926-ban Fehér Dezső bognármester volt az Ipartestület elnöke. Ebben az időben a különféle szakmákban 33 tanoncot tüntet fel a nyilvántartás. Erre való tekintettel a községi képviselőtestület már 1926-ban a következő évre a községi költségvetésben iparostanonc-iskola felállításához 500 pengőt irányzott elő. Az iparostanonc-iskola 1927- töl 1932-ig működött a községben.
A tanoncnak jelentkezőkkel a mesterek a szerződést az Ipartestületben általában 3 évi időtartamra kötötték meg. A 20-as évek elején volt azonban olyan szakma is, ahol a mester a tanulót 4 évi időtartamra szerződtette. A mester a szerződés szerint élelmezést és szállást biztosított tanoncának a tanulási időre. Más juttatásban a tanonc nem részesült. (így már érthetőbb az egy évvel megnövelt „tanulási” időtartam.
A tanoncokat az Ipartestület tagjaiból alakult bizottság vizsgáztatta, és ezután — ha a követelményeknek megfeleltek — kiadták számukra a segédlevelet. Az így felszabadult tanulók, most már mint segédek, rövidebb-hosszabb időre a mesterüknél maradtak alkalmazásban, vagy másik szakmabeli mesternél, esetleg vidéken helyezkedtek el — ha tudtak.
A mesterlevél megszerzéséhez minimum 46 hónapi ténylegesen letöltött szakmabeli gyakorlatot kellett igazolni, és csak ezután bocsátották a jelöltet mestervizsgára.
A kezdő segédeknek az 1930-as években általában 12 fillér, míg a nagyobb gyakorlati idővel rendelkezőnek 18—20 fillér órabért fizettek. A napi munkaidejük általában 10 óra volt.
A mesterek közül többek között számos tanulót képezett ki kovácsmesternek Bartha István, Fehér Imre, Fehér Gyula; asztalosnak Szőke Mátyás, Tar István; cipésznek Nagy Imre, Aranyos János és Szabó János. A kisiparosok közül rajtuk kívül is szép számmal tartottak tanulót, de akadtak olyan mesterek is, akik saját családtagjaik közül képezték az utánpótlást. Amikor a vállalt munka sürgőssége megkövetelte, segédet is tartottak. Készterméket általában csak megrendelésre állítottak elő. Raktározásra, piacozásra Tar István és Szőke Mátyás asztaloson kívül (ez utóbbi egyben temetkezési vállalkozó is volt) nem termeltek. Elsősorban a lakosság köréből velük szemben jelentkező szolgáltató és javítási igényeket igyekeztek kielégíteni. Ezenkívül különösen a kovácsok, bognárok, kerékgyártók és szíjgyártók, de a kocsifényezö is, elsősorban a nagygazdák által igényelt mezőgazdasági jellegű és a szakmájukhoz tartozó kocsijavítást, lópatkolást, ekevasélezést, kerékgyártást, ráfhúzást, lószerszámkészítést végeztek. Gyakran készpénz helyett ezt is természetbeni járandóságért.
A gépészek és géplakatosok közül többen cséplőgéppel is rendelkeztek, s a nyári idényben bércséplést végeztek a község határában lévő gazdaságokban, de a környékbeli községekben lakók részére is. Az év többi részében cséplőgarnitúrájukat javították, és a lakosság részére a szakmájukba vágó feladatokat is elvégezték.
Az építőipari szakmába tartozó kőművesek és ácsok különösen az 1920-as évek végén és az 1930-as évek első felében nemigen kaptak munkát a községben, mert az új településen a házhelyek kiosztása után épülő házak túlnyomó része földből — vertfal vagy vályog — épültek, és azt a legtöbb esetben maguk az építtetők családtagjaik segítségével — házilagosan — készítették el. Mivel a szakma helyben csak csekély mértékben tudott keresetet biztosítani, sokan kénytelenek voltak vidéken munkaalkalmat keresni.
A községben 1889-ben létesült az első nagyobb üzem: Elekes József gözhenger malma. Teljesítménye 800 q/nap. A malom daráláson és vámörlésen kívül kereskedelmi őrlést is végzett, és az előállított lisztet a szomszédos Ausztriába exportálta. A másik nagyobb üzem a Csorvási Hengermalom, mely Wenckheim Matild grófi birtokos tulajdona volt. Ugyancsak darálást és vámőrlést végzett. Teljesítménye: 500 q/nap. A két üzemben 20—22 munkás dolgozott. A szakmunkás-utánpótlás céljából mindkét malom tanoncokat is tartott.
A községben 1926-ban magán kezdeményezésből villany telep létesült.
A tulajdonossal, Gárdos Dezső helybéli kereskedővel a közégi képviselőtestület 1926. február 25-én szerződést kötött a villany világításra. Ugyanez év augusztus 31-én ezt a villany világítási szerződést már a Motor Rt. békéscsabai cégre ruházták at. Gárdos Dezső ugyanis időközben tönkrement. Igen csekély számú fogyasztó lehetett, amit az is igazolni látszik, hogy Gárdos- nak nem jött be a számítása, éppen ezért adta fel a vállalkozást, illetve került csődbe. Az áramszolgáltatás naponként alkonyaitól éjfélig volt. Az áramot szívógázmotorral fejlesztették.
A villanytelep az 1930-as években hosszas pereskedés után került a község tulajdonába, majd a felszabadulás után az 1950-es évek elején a Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat vette át. Ettől kezdve épült ki fokozatosan — községfejlesztési alapból és megyei támogatásból — a jelenlegi hálózat.
A kisiparosok zömének a műhelye a község főutcáján, a mai Rákóczi utcán és az ezzel párhuzamosan haladó Kossuth Lajos és István király utcákban helyezkedett el. A kisiparosok zömének a műhelye a saját lakóházánál volt.
A lakosság áruval való ellátását 1945 előtt 27 kiskereskedő és a Hangya Szövetkezet látta el. A kereskedők üzletei a vegyes- és rőföskereskedök. de a gyógyszertár, a posta, a takarékpénztár és a mozi is az előbbiekben már leírt területen voltak. A többi kisebb, úgynevezett szatócsüzletek a község területén szétszórtan helyezkedtek el. Legjelentősebb a kereskedők közül Weiczner Bernát épület-, tűzifa- és vaskereskedő (bejegyzett cég), aki fateleppel, sőt korlátolt italmérési engedéllyel is rendelkezett. Igen jelentős a Hangya Szövetkezet tevékenysége. A vaskereskedés mellett vendéglői és vendégszobái szolgáltatást nyitott. Néhány kereskedő az üzlete mellett ipari tevékenységet is folytatott.
A nagyobb forgalmú üzletekben a kereskedők segédet is alkalmaztak és tanulót is képeztek. Weiczner Bernátnak az üzletében és a fatelepén a családtagokon kívül 2—3 állandó alkalmazott dolgozott.
A helyi kereskedők érdekeinek az összehangolására és megvédésére 1933-ban alakult meg a Csorvási Kereskedelmi Kör, amely jóváhagyott alapszabállyal rendelkezett. Első elnöke: Elekes József malomtulajdonos volt.
Az 1930—1933-as években lezajlott gazdasági válság a gazdaságilag gyengébb kereskedőket tönkretette. Többek között így került sor Kalmár Adolf röföskereskedőnél, Gárdos Dezső vegyeskereskedőnél, Nagy Imre bőrkereskedőnél csőd eljárásra (nem azonos Nagy Imre cipészmesterrel). Ez utóbbinak ingatlanát el is árverezték.
Az 1930-as évek végén a kereskedelem átmenetileg kissé fellendült. Még újabb üzletek is nyíltak. Az áruellátás 1942-től fokozatosan szűkült, s a kereskedelem napról napra mind nagyobb áruhiánnyal küzdött. Az úgynevezett zsidótörvény bevezetésének hatására 1944-ben már teljesen leromlott.
TÖREKVÉS A LAKÁSÍNSÉG MEGOLDÁSÁRA
A mezőgazdasági munkásokat a megélhetési gondokon kívül a lakásínség felszámolása és a földkérdés megoldása foglalkoztatja. Már a községi Nemzeti Tanács is sürgette a kormánybiztosi hivatalt 1919-ben, hogy „a tűrhetetlen lakásínség megoldása érdekében a hajléktalan katonák 200 családi munkásház felépítéséhez, állami költségen, 300 négyszögöles beltelekkel jussanak az igénylők birtokába, ha ez nem lehetséges, akkor a szükséges 100 000 négyszögöl földterület Csorvás községben 30 éves amortizációs kölcsönnel Szucsu Irma és Emília földbirtokosok tulajdonát képező birtok kisajátítása által történjék.” Felhozzák, hogy a faluban 347 család — 1388 lélek — áll hajléktalanul, s ezek 70%-a a harctérről hazajött, leszerelt katona, akik „a pokol gyötrelmeinél is rémesebb világháborúból hazakerülvén . . . nekik beváltandó azon tartozásunk, hogy nekik hajlékot adjunk, s nem csak szép szavakkal, ígéretekkel fizessünk véráldozataikért”. Azt is megírták a kormánybiztosi hivatalnak továbbá, hogy „Csorvás szegény népei várják a küszöbön lévő földbirtokreformot”.
A községi képviselőtestület 1920. december 23-i ülésén a község természetes, fejlődési vonalára tekintettel 300 négyszögöl területű házhelyeknek Szucsu Irma és Emíliától 50 (1100 négyzetöles) hold terület megvásárlását határozza el.
A 285 jelentkezőből 23 hadiözvegy és hadirokkant, a 193 jelentkezőből 138 mezőgazdasági munkás és 23 egyéb foglalkozású (iparos, kereskedő, közalkalmazott) igénylő kap portát. Több mint 100 igényjogosult nem kapott házhelyet. Az ő és az ezután jelentkezők igényeit csak az 1924/25-ös években elégítik ki.
A gazdasági nehézségek ellenére a kiosztott házhelyeken az építkezés megkezdődik. Ekkor épült be a jelenleg Gremsperger Józsefről elnevezett (akkor Állami sor) utca északra néző szakasza és a jelenlegi Ady Endre utca mindkét oldala, valamint ennek keleti részéhez csatlakozó mai Bajcsy-Zsilinszky utcai rész.
A községben jelentkező további házhelyigények kielégítésére az Országos Földbirtokrendező Bíróság (OFB) ítélete alapján Szucsu Irma és Emília, Szathmáry Elek és dr. Molnár Lajos birtokából összesen 99 katasztrális hold, 742 négyszögöl területtel megtörténik. Ez utóbbi területből 386 házhelyet osztottak ki, amelyek területe általában 300 négyszögöl. A két házhelyosztással a község belterülete összesen 570 házhely területével növekszik meg. 1926-tól megkezdődik ez utóbbi osztásnak is a fokozatos beépítése. így épül be a Sallay, József A., Dózsa, Bacsó, Somogyi és a Táncsics utca, valamint a fentebb felsorolt utcáknak a Bajcsy-Zs. utcához csatlakozó és keletre néző oldala. A felsorolt utcák 1945 előtt az alábbi néven szerepeltek az 1936-os földmérés után (addig a kiosztott házhelyek „Újtelep” elnevezéssel 1—570-ig terjedő házszámozással voltak ellátva).
Sallai Imre utca, régi nevén Aradi utca,József Attila utca, régi nevén Kassai utca,Dózsa György utca, régi nevén Pozsonyi utca,Bacsó Béla utca, régi nevén Székelyudvarhelyi utca,Somogyi Béla utca, régi nevén József főherceg utca,Táncsics Mihály utca, régi nevén Kolozsvári utca,Ady Endre utca, régi nevén Horthy M. utca,Bajcsy-Zsilinszky Endre utca, régi nevén Andrássy, majd később Szt. Imre utca.
A juttatottak legtöbbjénél a szűkös anyagi helyzet és az igen rossz kereseti lehetőségek miatt csak lassan kezdődik meg az építkezés. A felépített lakóházak legtöbb esetben földből (vályog vagy vertfal) épültek és szoba, konyha, kamra helyiségből állnak. Tetőzetük cserép. A falak szigetelésére viszont a legtöbb esetben nem kerül sor. A lakóházak többsége banki hitelből, illetve a Falusi Kislakásépítő Szövetkezet (FAKSZ) által nyújtott kölcsönből, több esetben pedig Weiczner Bernát helyi fakereskedőtöl hitelbe kapott fa- és cserépanyagból épül fel. Az építkezés olyan lassan haladt, hogy a felszabaduláskor — a kiosztás után eltelt 20 év múltán! — még több mint 50 házhely beépítetlen.
A NAGYATADI-FÉLE FÖLDREFORM VÉGREHAJTÁSA
A KÖZSÉGBEN
Az 1919-es Tanácsköztársaság leverése és az ellenforradalmi közigazgatási rendszer megszervezése után a község vezetése — a nagybirtokrendszert kiszolgáló karhatalomra támaszkodva — minden rendelkezésre álló eszközt megragadott, hogy az agrárproletárokat „kézben tartsa” és függőségüket fokozza, követeléseikről lemondassa. A földreform eszméje azonban hol nyíltan, hol burkoltan elemi erővel jelentkező probléma a községben.
A járási főszolgabíró a csorvási helyzetről 1920 elején a vármegye alispánjának többek között a következőket jelenti: ..A nagybirtokkal határolt község földművelő napszámos népe, bár ezen a birtokon alkalmazást, munkát és keresetet talál — földéhes és saját földre vágyik, s ebből kifolyólag sorsával elégedetlen, amihez hozzájárul a jelenlegi drágaság is. A munkásság nagyobb része a földreform megvalósításától várja helyzetének javulását”.
Hosszas tárgyalások után született meg az úgynevezett Nagyatádi-féle földreformról alkotott 1920. évi XXXVI. te. A törvény többek között világosan kimondja, hogy nem célja a nagybirtok megszüntetése, csupán a „birtok arányosabb” elosztása. A juttatott földterület általában nem haladhatja meg a három katasztrális holdat. A juttatásból elsősorban hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák, földmunkások és nem utoljára a vitézek részesüljenek.
A földreform végrehajtása előtt már 1921. szeptember 25-én Wenckheim Matild birtokából 18—18 katasztrális hold szántót adnak át két „vitéznek” „ünnepélyes keretek” között. Később az 1924/25. években az OFB ítélete alapján lebonyolított kiosztás során Tárnyik Pál, a féllábú hadirokkant és több hasonló sorsú társa már csak 1 katasztrális hold 580 négyszögöl területet kap Wenckheim Sándor birtokából.
Az igényjogosultság elbírálását a helyi közigazgatás szerveire bízták.
A csoportosítás az alábbiak szerint történt: I. csoportba tartoztak a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák, I/b csoportba tartoztak a vitézségi érmesek és továbbszolgálók, II. csoportba tartoztak a föld nélküli mezőgazdasági munkások. III. csoportba a törpebirtokosok, IV. csoportba pedig a közalkalmazottak és kisiparosok.
Az I. csoportba tartozók, a hadiárvák kivételével, 2200—2400 négyszögöl, míg a hadiárvák csak 1600 négyszögöl területű szántót kaptak.
Az I/b csoportbeliek egy kisebb része megkapta a 3 holdat.
A 11. csoportba tartozók 2200—2800 négyszögöl, míg a III. csoportba soroltak kiegészítésképpen 1—2 hold juttatásban részesültek. Akik a IV. csoportba kerültek, azoknak már csak 800— 800 négyszögöl jutott.
A község határában lévő nagybirtokból összesen 1284 katasztrális hold szántóterületet vettek igénybe az alábbiak szerint:
Wenckheim Sándor birtokából 166 személy összesen 236 holdat, ugyanakkor a csendőrörs, a 3 egyházközség és a vitézi szék összesen 187 holdat kapott. A Festetich-birtokból 8 fő 7 holdat; Wenckheim Matild birtokából 154 mezőgazdasági munkás 223 holdat: Wenckheim Károlyné birtokából 28 vitézségi érmes, 120 mezőgazdasági munkás és 86 kisiparos és közalkalmazott összesen 252 holdat; Nemes Albert birtokából 76 törpebirtokos és 3 kisiparos 161 holdat: Küszler Henrik örökösei birtokából 152 mezőgazdasági munkás és egy iparos összesen 218 hold szántóföld juttatásban részesült.
Az ekkor földtulajdonossá vált gazdák egy része — s ez volt a kevesebb — tanyát épített, s megkezdte a gazdálkodást.
És a többség sorsa? ...
Az új tulajdonosok az így kapott föld megváltási ára fejében annak kataszteri jövedelme minden koronája után 60 pengőt tartoznak fizetni — 52 év alatt, évi 5%-os kamat és törlesztés mellett. Ez évenként általában 30—40 pengőt tett ki. A búza ára pedig még a 20 pengőt sem érte el, sőt az 1930-as évek első felében volt olyan év, amikor a búza mázsánkénti ára csak 6 pengő, és az állam által kiegészítésképpen adott 6 pengő értékű boletta (amit persze csak adófizetésre használhattak fel). De a földhöz juttatottaknak a legtöbb esetben nem volt eladó terményük, sem megfelelő kereseti lehetőségük. Így a föld utáni vételár- és az adótartozásuk évről évre csak szaporodott. Az állammal szembeni tartozás behajtása, a gazdasági válság következtében beállott alacsony gabonaárak kényszerítő körülményei következtében, tehetősebb gazdák javára csekély — pár száz pengő — ellenértékért lemondtak a földjükről, hogy a zaklatástól és a terhektől szabaduljanak. Az 1936-os földméréskor szerkesztett kataszteri földkönyv tanúsága szerint a 811 eredeti juttatott közül már csak 421-nek volt meg a földje. Legkirívóbb volt a helyzet a Küszler Henrik-örökösök birtokából átadott földek aránya, mert a 153 juttatottból 122 személy mondott le a jogáról. Ezen a területen eladásra kerülő földeket elsősorban Orosháza határában lakó gazdák vásárolják meg, akik ezekkel a földekkel közvetlen szomszédságban vannak, nem egy közülük 2—6, 10—12, sőt volt egy Tarr Pál nevű nagygazda, aki egymaga 36 parcellát vásárolt össze, ami szinte közvetlenül csatlakozott Orosháza határában lévő birtokához. A vevők, mivel ők már megfelelő anyagi bázissal rendelkeztek, az évenként esedékes megváltási árat és a föld adóját rendszeresen fizetni tudták.
Akik több éven keresztül a juttatott földjük adóját és annak megváltási árát nem fizették meg, azokkal szemben a községi elöljáróság az úgynevezett „kimozdítási eljárást” hozhatta javaslatba. A kimozdítást, valamint az új juttatást a vármegyei közigazgatási bizottság gazdasági albizottsága hagyta jóvá.
A leírt tények bizonyítják, hogy a községben a földreform nem érte el a kitervelő által meghatározott célját sem, mert a törpebirtokosok száma csökkent, míg a nagygazdák és középparasztok száma változatlan, de a birtokukban lévő földterület növekedett.
A MUNKÁSMOZGALOM TÖRTÉNETÉNEK NÉHÁNY LAPJA
Az ellenforradalmi rendszer gazdasági és társadalmi viszonyai a községben is bőven szolgáltattak okot az elégedetlenségre és elkeseredésre. Minden terror és elnyomás ellenére a munkások, parasztok tovább szervezkednek. Már 1920. június 28-án a helyi csendőrörs 41 személy internálására tesz javaslatot azzal, hogy azok „az állam biztonságára és a közrendre veszélyes egyének”. Ugyanez év augusztus 20-án Dohányos György 23 éves, Samu Béla 60 éves, Sznopek György 40 éves, Sznopek Pál 32 éves, Kolozsi Ferenc 42 éves, Komár Mihály 47 éves és Sztvorecz András 37 éves csorvási lakosok ellen a helyi csendőrőrs a kommün alatti tevékenységük és a jelenlegi magatartásuk miatt bűnvádi eljárás kezdeményezését javasolja.
A községi képviselőtestület 1920. december 23-án tartott ülésén Tar István ipari munkás lakosítási kérelmét azzal utasítja el, hogy „a községben a kommunista eszmék igen mély gyökereket vertek, s még ma is veszélyes mérvben vannak a lakosság egy rétegében”. A képviselőtestület 1921. március 5-i határozatával ..a piacztéren a csoportosulást és állandó ácsorgást a hétköznapokon eltiltja”. Hétköznapokon csak reggel 7 óráig, vasár- és ünnepnapokon reggel 9 óráig engedi meg, amíg a munkásfelfogadások tartanak. Teszi ezt azért, „mert 200—300 egyén, mindannyian földmunkások, apróbb, nagyobb tömegekben, körben állva, ülve vagy fekve, politikai lapok felolvasása, s azok tartalmának félremagyarázásával izgatják egymást és önmagukat a társadalom ellen”. Az elöljáróság 1921. május 1-jére minden utcai csoportosulást, tömegekben való csoportos tartózkodást eltiltott.
A mozgalom letörése érdekében rendszeresen alkalmaztak gazdasági kényszert, a munkából való elbocsátást. A gróf Wenckheim Matild-féle csorvási gazdaság minden majorjából kitiltottak Porok Jánost ..szocialistasága” miatt.
A földmunkás helyi szervezet vezetőit állandó csendőri megfigyelés alatt tartják, becitálják, zaklatják, házkutatásokat tartanak náluk. Hol röpiratok, hol elrejtett fegyver keresésének ürügye alatt forgatják fel lakásukat.
A Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége csorvási fiókjának már 1905-ben jóváhagyott alapszabálya volt. Működésének célja, többek között, a földmunkásság tömörítése, anyagi és erkölcsi támogatása. Olvasó Kört is állít fel.
1921-22-ben újraéledtek a Munkásegyletek és Földmunkás szövetségek. Újjáalakult a csorvási csoport is, Földmunkás és Munkásotthon csorvási fiókja néven az 1922-ben már jóváhagyott alapszabállyal működik.
Ebben az időben még Raffay Sándor evangélikus püspök is felfigyelt a szegényparasztság mozgolódására, és a délalföldi kőrútján tapasztaltakról a közoktatásügyi miniszternek többek között ezt az észrevételt teszi: „a népben nagy a mozgolódásra való hajlam, s nagy gonddal kellene vele foglalkozni, ha azt akarjuk, hogy esetleges meglepetésektől mentes maradjunk”.
Ugyancsak ebben az évben, május 22-ére kiírták az országgyűlési képviselőválasztásokat. A kormánypárt jelöltje érdekében hatalmas méretű kampányt indítottak. A megye főispánja az alábbi utasítást küldte az elöljáróságoknak: „A megyei párttitkárok útján értesültem, hogy a megye összes kerületeiben a vasutasok a kormány hivatalos jelöltjeit nem hogy nem támogatják, hanem inkább munkáspárti, vagy pedig szocialista jelöltek mellett foglalnak állást. . . méltóztassék odahatni, hogy a megye területén levő vasúti alkalmazottak már saját érdekükben, a jövőjük érdekében (létszámapasztás, „B”-listázás stb.) feltétlenül a hivatalos, illetve a fent megnevezett jelöltre szavazzanak”. Ez a jelölt dr. Egán Imre volt. Békés vármegyei főispán.
Az orosházi járásban lakó nagy számú szegény sorsú és mindinkább szocialista gondolkodású lakosságot az orosházi születésű dr. Dénes István budapesti ügyvéd még a tél folyamán kikor- teskedte magának, így dr. Egánnak igen erős ellenfele lett.
Dr. Dénes a Magyarországi Nemzeti Munkáspárt jelöltjeként lépett fel. E pártnak a járásban esélye volt a győzelemre. A párt agitációjának középpontjában, mint 1920-ban, most is a földkérdés állott. Egyik választási beszédében kijelentette, hogy a „munkáspárt az összes nagybirtokok felosztásával a 2 milliónyi földmunkásból kisbirtokosokat akar csinálni”. Élesen bírálta a folyamatban lévő földreformtörvény végrehajtásának késedelmét. Ennek a pártnak a hívei, Hornyán András és társai, csorvási lakosok — a földreformtörvényre hivatkozva — már 1921. szeptember 21-én kérték a községi képviselőtestülettől a földhöz juttatást.
Csorvás a tótkomlósi választókerülethez tartozott, ahol az „intelligencia” a hivatalos jelöltet támogatta. Az 1922. május 28-án megtartott országgyűlési képviselőválasztáskor a tótkomlósi választókerületben a Magyarországi Nemzeti Munkáspárt jelöltje, dr. Dénes István 4599 szavazatot, míg a kormánypárt jelöltje — a kormány minden terrorja, visszaélései ellenére (nyílt szavazás volt) csak 2594-et. Dr. Egán hívei nem nyugodván bele a vereségbe. a földmunkások sértegetésével reagáltak, pofozással, sőt lelüvéssel fenyegettek. (Bizonyságul szolgálnak erre a főispáni bizalmas iratok.)
A választásokon általában a vörös színek domináltak. Vörös szegfüvei a gomblyukakban jelentek meg a baloldali érzelmű választók.
Dr. Dénes pártja egyébként egészen 1928-ig tartani tudta magát.
Hornyán András és társai 1926 áprilisában a Munkáspárt megbízásából a helyi képviselőtestületi és az elöljárósági tagok újbóli választását kérik. Ezt azzal az indokkal utasítja el a képviselőtestület. hogy ..ez a közérdeket nem szolgálná, hanem az atrocitásoknak az előmozdítását célozza.”
A földmunkás- és szegényparaszt-mozgalmakról szóló vármegyei főispáni jelentés szerint 1925-ben a Magyarországi Földműves- és Munkáspártnak Csorváson 140—150 tagja volt.
A földmunkásmozgalomra kihat, hogy dr. Dénes, pártja 1928-ban Orosházán tartott kongresszusán bejelentette, pártja, a Magyarországi Nemzeti Munkáspárt csatlakozik a kormány politikájához. Ez Csorváson is megosztja az egységet. Ettől kezdve a községben a Szociáldemokrata Párt taglétszáma növekszik. Óvatos becslések szerint a korábbi taglétszám megkétszereződik. Az 1930. december 29-én tartott községi képviselőtestületi tagok választásakor már érezteti hatását, mert Gazsó Imre, id. Gazsó Gergely. Mogyorósi György és K. Kukla Istvá párttagokat a képviselőtestületbe beválasztották, sőt id. Gazsó Gergely, Mogyorósi György és Sztrehoczki Ferenc párttagokat a községi elöljáróságba is — esküdteknek — beválasztják. A párt helyi szervének vezetői és igen agilis tagjai nemcsak a politikai, hanem a kulturális területen is tevékenykednek. Igen élénk kulturális élet is folyt a pártban. Többek között színjátszócsoport és dalárda működött. A dalárda vezetője Nyemcsok Mihály volt. Kisebb könyvtárral is rendelkeztek. A Népszavát és agitációs röplapokat is terjesztettek.
A képviselőtestületi üléseken különösen Gazsó Imre pártvezetőségi tag igyekezett rávilágítani a munkások ínséges helyzetére és felszólalásaiban mind gyakrabban sürgette az ínségmunka beindítását. Az ínségmunka a sürgetésekre beindult, azonban nem hozta meg a földmunkások helyzetének a javulását.
A pártnak az uradalmak majorjaiban is voltak kisebb csoportjai. akikkel a kapcsolatot rendszeresen tartották.
Az illegális kapcsolattartásból eredően került sor többek között 1937. elején a „Népámítás a kereszt jegyében” című sajtótermék terjesztésére a községben is. A helyi csendőrörsnek sikerült a sajtótermékből 300 darabot elkoboznia. A sajtótermék terjesztéséért Németh Jánost és id. Gazsó Gergelyt a csendőrség feljelentése alapján 30—30 pengő pénzbüntetésre, illetve behajthatatlanság esetén egyenként 10—10 napi elzárásra ítélte. Az elkövetők fellebbeztek, de az alispáni hivatal is és a Belügyminisztérium is elutasította fellebbezésüket. A 10—10 napi elzárást az elöljáróság fogdájában le kellett tölteniük.
Ebben az évben internálták mint politikailag megbízhatatlan személyeket, Bálik Mihály és Zsofcsin János csorvási lakosokat is.
A kormányzat a mind gyakrabban jelentkező illegális mozgalmakban részt vevő személyek „kikapcsolására” 1938-ban Kistarcsán és Nagykanizsán internáló tábort létesített. A mozgalmat azonban megtörni Csorváson sem tudta. 1938 nyarán a járási főszolgabíró által a szociáldemokrata párt korábban betiltott szervezetét a községben újjá akarták alakítani. Ezt a helyi csend őrőrs és a hatóságok megakadályozták. A csendőrség jelentés ben szerepel, hogy a községben a szociáldemokrata pártnak szimpatizáns köre több száz főre rúg.
A párt volt vezetői és az aktívabb tagok, hogy az esetlegi lebukás veszélyét elkerüljék, kisebb csoportokba tömörültek, és összekötők útján tartották a kapcsolatot. Az összeköttetést egy- egy aktívabb propagandista révén tartották, akik újságot, röplapokat és egyéb híreket közvetítettek. Ilyen aktíva volt többek között Tóth Czeper Pál is, aki különösen 1944-ben a német megszállás után az illegális sajtótermékeken kívül a moszkvai és a londoni rádió magyar nyelvű adásait is igyekezett közölni illegalitásban lévő elvtársaival.
A községben így működő illegális kiscsoportok egyikében dolgozott Őze József, Békési Lajos, Hrabovszki János, Szilágyi István, Totorán János, Sárközi András. Belőlük és másokból alakult ki az a mag, amely 1944 októberében az új rend beindulása szervezésének élére állt.
A csendőrség és a hatóságok állandó figyelemmel kísérő és zaklató tevékenysége miatt látványos megmozdulására a községben nem kerülhetett sor. Az illegalitásban lévő személyek között azonban mégis tevőleges munka folyt. Az egyik ilyen személy, aki igen aktív tevékenységet folytatott ekkor, Dohányos Pál volt. Őt 1942 szeptemberében a nyomozó hatóságok három társával — név szerint Kacsirek János, Pityuk János és Csiki Szász Dezső — együtt letartóztattak és 6—6 hónapi, illetve Csiki Szász Dezsőt 2 és fél évi elzárás büntetésre ítélték.
1942 januárjában Gyulavári községben 21 tagú kommunista csoportot göngyölített fel a nyomozóhatóság. Ez a csoport Ságvári Endre útján közvetlen kapcsolódott a párt központi szerveihez. Községünkből — fellelt források szerint — Totorán János is kapcsolatban volt ezzel a csoporttal.
Ezek a kis illegális csoportok egy-egy párttag lakásán jöttek össze, és ott cserélték ki a tudomásukra jutott híreket.
Az 1944. március 19-i német megszállás után, március 27-én, a kormányzat az összes ellenzéki pártot és az ellenzéki újságokat betiltotta. A községben még meglévő illegalitás teljes visszaszorításáért 1944. április 4-én a községben 18 személyt tartóztattak le és vettek őrizetbe a csendőrök. Őket 18 napig tartották fogva és a nyomozás befejeztével név szerint Németh Jánost, Totorán Jánost, Dohányos Pált, Kómár Lajost, Zsofcsin Jánost és Elekes Lajost — ez utóbbit zsidó származása miatt — előbb Orosházára, majd Budapestre és onnan Nagykanizsára az internálótáborba szállították. A többieket általában rendőri felügyelet alá helyezték, és a község területét sem hagyhatták el. Mogyorósi József például közel 5 hónapig volt rendőri felügyelet alatt.
A nagykanizsai internálótáborból az odaszállított öt személy közül Németh János, Kómár Lajos és Zsofcsin János 1944. szeptember 18-án kerültek vissza a községbe, a másik két fő a község felszabadulása után tudott hazajutni.
A szeptember 18-án hazakerült elvtársak — a már említett Öze József és társai — együtt lettek az MKP helyi szervezetének alapító tagjai.